Connect with us

B A Balkanac

Ne törjétek akácfáim

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

EuodrRGXUAEPKED
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc


– Mert elvisz engem a szél – mondta, énekelte, óva intve figyelmeztette a tisztes társaságot Djordje Balašević. Azt, hogy homok a szélben, azt meg a nem rég úgyszintén elhunyt Balázs Fecó énekelte itt Magyarországon. Nehéz lenne pontosan megmondani, vajon hallották-e egymás énekét. Tény, hogy szépen hangzott mindkettő, ám egyiküknek sem kegyelmezett a C19 ördöge.

Balaševićtyel, úgy emlékszem, a múlt század (jól hangzik) kései nyolcvanasaiban váltottam pár szót. Sebtében történt az újvidéki sportcsarnokban, ahol valami olyasféle megaműsort rendeztek, amelyben írók-művészek vettek részt a természet eszmei védelmében. Festők és szobrászok kiállítottak, performerek performáltak, írók-költők valamiket mondtak, amit gondoltak, csak mindenkinek bele kellett szuszakolódnia szűk öt percbe.

Névhasonlóság alapján egymás mellé kerültünk. Illetve hát előbb ő, utána én következtem. Ki-ki a maga nagy pillanatára várt. És míg fogyatkoztak az A-betűsök, a szervezők valamelyike bemutatott bennünket egymásnak. Djoko B. egyébként nem készült dalra fakadni. Úgy állt ott, mint egy közönséges, védtelen mezei költő a maga lelki gubancaival, aki némi megértésre vár, bár a tapasztalatai alapján az érkező pillanatoktól már nem sokat remél. Rendkívül barátságosan fordult hozzám, én meg gyorsan mondtam pár szót arról, ki is vagyok én. Szellemileg hol próbáltam izmosodni. Az Új Symposion folyóirat említettem, mire szeme felcsillant. Nyomban kérdezte, hogy ismerek-e én onnan valamilyen János… milyen János… költőt? – Persze, – válaszoltam –, Sziveri Jánost.

– Itt van? – Nincs. – Nem hívták? – Beteg – mondtam. Csend, aztán Balašević:

– Jobbulást kívánok neki, és sajnálom, hogy beteg.

Hogy a minden történetben szereplő, minden lében kanál Sziveri milyen nagyon beteg, arról nem beszéltem. Djoko nem is faggatózott, hanem gyorsan elmondta, hogy a Polja főszerkesztője (a Polja a Sympo szerb testvérlapja volt – megj. részemről: B. A. B.!), biztos ismerem, Jovan Zivlak, aki ott unatkozik épp látványosan a sor végén, említette neki Sziverit. Zivlak nagy költőnek tartja, és ő, Balašević, meg is jegyezte így másod vagy harmadkézből az egyik vers részletét, amelyben János a nagyapja haláláról úgy fogalmaz, hogy bizony tragédia az is, ha nem is thébai. – Bólintottam, hogy igen, ismerem azt a költeményt, bár nem jutott eszembe a címe. Aztán már nem jutott több idő az eszmecserére. Menni kellett, Zivlak meg maradt valahol hátul.

Djordje Balašević tényleg nem énekelt azzal az alkalommal, noha sokan bekiabáltak a közönség soraiból, hogy hogyan is van ez meg az a dal? Például a Vasa Ladački, vagy a transzba eső tamburások nótája, azonban a sztár füle botját sem mozdította. Ugyanakkor valamiféle kis intő, metaforikus költői szózat gyanánt előadta az akácfákat, meg hogy mi következik mindnyájunkra nézve abból, ha kivágjuk azokat. Nem csak a lila ákácokat. – Szerintem teljesen egyértelmű volt, hogy valami hatalmas vészről beszél, csak a hülye nem érti, meg aki nem akarja. Sajna, úgy látszik, mindkét fajtából akadt bőven akkor és ott, az újvidéki SPENS-en. (Vagy ugyanez a rádió M-stúdiójában történt? Végül is tökmindegy.)

Így leírva sokkal hosszabbnak tűnik ez a futó kis társalgás, és lehet az is az emlékezet idősíkokat felcserélő torzításában, hogy csupán csak azt kiabálta be valaki, hogy miért hagyta otthon a gitárját, a másik meg már a kilencvenesekben történt az explicite békéért kiáltó pesti koncertjén. Különben nem is fontos, az viszont igen, hogy idősíkokról beszéltünk. És akkor itt vagyunk a lényegnél, amely szerint a líra rendkívüli módon képes kihozni a múltat a jelen szintjére, s ebben a játékban – ezzel az írással búcsúztatott drága emberünk – iszonyatosan tehetségesnek mutatkozott. Egy egész eltűnt vajdasági tanyavilágot elevenített fel dalaiban a csilingelő nevetésű tanyasi menyecskékről – cuki gödröcskékkel az arcukon –, vidám lakodalmakról, kísérő tamburásokról, hímzett kendőkről, szójátékos remek falatokról (al’ se nekad dobro jelo, Jelo!); ezüst kantáros lovakról, zöld mezőkön viháncoló kis pej csikókról, nem utolsósorban a végtelenül hullámzó búzamezőkről, kukoricaföldekről, amelyek nélkül nem létezhet egy igazi pannon tengerész.

Hogy magyarul is legyen itt egy szerény szójáték: pannon tengerész aligha van tengeri nélkül.

Nem csoda hát, hogy azokban a háborúba torkolló időkben, amikor az “autonomaš” súlyosan megkülönböztető billogját kellet rásütni mindenkire, sőt, hetedhét-határon túlra űzni mindenkit, aki bármilyen módon a Vajdaság sajátos ízeiről, illatairól, jellegzetességeiről beszélt, Djordje Balašević – aki ráadásul egyszer még “Titónak is énekelt” – a hatalom szempontjából aligha jelenthette a jövő emberét. Nem is jelentette. Most meg azért sem főképp, mert meghalt. Ékes bizonyítéka ennek az a neten is utolérhető felvétel, amely a Noć kada je Djoka preplivao Dunav címmel fut, és amely Djordje Balašević grandiózus újvidéki búcsúztatásáról szól. Fekete csónakkal a Duna vizén (Kharón ladikja?), amelyben egy szaxofonos fújja erőteljesen a szaxiját a hangszórókból szóló zenéhez. Mindenfelől fények cikáznak, háttérben a pittoreszk Péterváraddal. Az újvidéki razzia áldozatainak Duna-parti emlékművénél pedig rég látott nagy tömeg áll és túlnyomórészt sír. Érdekes, hogy sok ifjú hölgy van köztük, aki akár a búcsúztatott unokája is lehetne.

https://www.youtube.com/watch?v=ocJXOhzzgHg

Jól megfigyelhető, hogy aligha hord valaki maszkot. Főleg úgy, hogy ne az álla alá tűrte volna. Az operatőr akár az írásunk elején említett műsor egyik operatőre is lehetne, Hoffmann Artúr, akinek a minap futott be a halálhíre. (C19.) Újabb nekrológ lehetne, a kört sajnos, ezzel együtt is, aligha lehetne bezárni.
_______________
Fotó: internet

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

B A Balkanac

Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

állás dolgok röhög
Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!

(P.S.– B.A. /B./)

– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.

Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.

Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.

Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)

Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.

állás dolgok röhög

Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.

Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?

Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?

állás, dolgok röhög

Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.

Ex, béke poraidra.

– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.

Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.

Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.

PROGRAM

10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd

negyek

15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava