A gólya hozza?

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

George Höllering osztrák rendező – jegyzi a filmtörténet – 1934-ben Schaffer László operatőrrel egy időre gyakorlatilag eltűnt a magyar pusztában. Természetesen kamerát is vittek magukkal, s dolgoztak keményen. Ennek eredménye lett az 1936-ban Angliában bemutatott, Hortobágy című film. Magyarországon ehhez ki kellett volna vágni a műből minimum 1 db. jelenetet, amelyben egy kanca egy később vidáman ugrándozót kiscsikónak ad életet – úgymond élő közvetítésben, persze,.

Hölleringék félig doku, félig fikció alkotását a híres író, Graham Green is nagyon megdicsérte. Kiváltképp azt az ominózus részt, amely a csikócska diadalmas életre jöveteléről szól. Pontosan úgy fogalmazott, hogy valódi élményszámba ment neki, aki még sosem látott ilyet. Sosem is fogja felejteni. Szemet szúró életrajzi adat, hogy a rendező a visszhangos bemutatót követően Angliában telepedett le. Amerikai sikerről nincs szó ebben a rövid történetben, amelyben érdekes, vajon miért is épp a jórészt viktoriánus mentalitású zord Albionban aratott tetszést csikójával az anyuka ló, a cowboyok hazájába ugyanakkor be sem tehette a lábát.

Amos Vogel amerikai filmtörténész írja a filmet szubverzív művészetként kezelő, még a hetvenes években megjelent könyvében, hogy a mozi nagyon sokáig úgy kezelte a szülést (nem számítva az orvosi szakfilmeket, persze, ami nem is mozi), mint az emberiség tisztátalan cselekedetekkel összefüggő eredendő bűnére utaló titkát. Valami olyasminek tekintette, ami összefüggésben a nemiséggel rombolja az ifjúság sérülékeny pozitív világnézetét. Ezért leginkább az odakinn várakozó hozzátartozók arcán látható aggodalom jelezte sokáig a filmalkotásokban az esemény súlyát. – Semmi vér, semmi sikoltás, amiből bőven lehetett egyéb helyzetekben.

Vogel a kereszténységet kommunizmusra váltó Szovjetunióban ügyködő Dziga Vertovra hívja fel a figyelmet úgy, mint a témában úttörő alkotóra. Az Egyesült Államokban, mondja, ezt a szerepet az alternatív filmkészítés vállalta magára. Elsősorban Stan Brakhage személyében, aki 1959-ben egy kis kézi kamerával rögzítette fia születését. Ugyanitt említi Gunvor Nelson (USA) 1970-es filmjét, amelyben a címadó Kirsa Nicholina, egy várandós hölgy nyugodt otthoni körülmények között ad életet gyermekének. Persze, azért egy bába (dúla) segítségével, aki végig fontos személy a hosszú jelenetben. Apás szülés ez, apukának azonban nincs más dolga, mint – aki már megtette volt a magáét – békésen elgitározgatnia a sarokban, saját szerzeményeiből adva elő. A film a gyermek szerencsés világrajövetelével ér véget, ám felvetődik a kérdés: mi van akkor, ha egy váratlan fordulat beleszól az események idilli menetébe?
Fogas kérdés. És akkor még hol vagyunk egy ember bébi megszületésétől?

Máig megosztó vita tárgya, amelyben egy-egy újabb eset – mint például a legutóbbi horvátországi – újból és újból olajat önt a tűzre. A magyar köztudatban élénken él továbbra is az otthonszülést nem csupán pártoló, de gyakorló dr. Geréb Ágnes neve, akinek egyik kórházon kívüli bábáskodása halállal végződött, amit bírósági tárgyalások sora követett, hogy végül Geréb Ágnest hatóságilag eltiltsák a bábáskodástól. (Meg kell jegyezni, hogy ez ellen az otthonszülést pártoló nők élőláncokkal tiltakoztak.)

Nos, egy ilyen végzetes kifejletbe torkolló otthonszülésről szól Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című, kanadai-magyar-amerikai koprodukcióban készült 2020-as, Netflix forgalmazta filmje. A társszerző Wéber Kata, a két főszereplő Vanessa Kirby és Shia LaBeouf, kép Benjamin Loeb, vágó Jancsó Dávid. Megjegyzendő, hogy a gödöllői születésű Mundruczó jelen pillanatban a legmenőbb magyar rendező hetedhét határon is túl, és szóban forgó angol nyelvű filmjének, amelyben – a Fivi (2021. februári számának) kritikusa szerint – a tabudöntés szándéka letisztult formanyelvvel párosul, szép jövőt lehet jósolni.

A Pieces of a Woman már az első pillanatban sokkolja a nézőt, hogy ez a „pozitív sokk” majd’ félórán át kitartson. Evidensen a gólyamítoszt egyből törli az első harminc perc, de viccet félre. Gyermek születésének lehetünk szemtanúi. A pillanatok alatt híressé vált vágás nélküli, hosszú beállításos jelenet egyben azt a drámai csúcspontot is tartalmazza, amelyből a későbbi bonyodalmak származnak. Ugyanis az újszülött nem éli túl a világrajövetelt, megpendítve itt is az otthonszülés problematikáját. Legfőképp azonban a gyász feldolgozásának a lehetőségét, még inkább annak a lehetetlenségét. – Ezzel kapcsolatban Kovács Kata kritikus megjegyzi, hogy míg a rendező egyik korábbi filmjében például, nevezetesen a Deltában (Lajkó Félix volt a főszereplők egyike – megj. Részünkről B. A. B.!) a gyermekét elvesztő nő sokkal áttételesebben jelent meg, itt direkten kapjuk. Mindenesetre Mundruczó műveiből, ha ide soroljuk a Szép napokat is, jól látható a „szülni képtelen” nő és a szülésre egyedül, egy sufniban is képes anya kontrasztja. Ami a Pieces of a Womant illeti, Kovács megítélése szerint Vanessa Kirby tökéletesen találja el mind a szülő nő, mind a gyermekét elvesztő nő érzelmeit: az örömöt, fájdalmat, aggodalmat, majd azt a tárgyilagosságot, ridegséget és robotszerűséget, ami az atomjaira hullott, gyászban megrekedt és izolált nő egyetlen lehetséges túlélési stratégiája. (Kirbyt díjazták is Velencében.)

Ám hogy nincsen káka csomó nélkül, azt egy másik, ugyanakkor némelyest rokon trend szerint a férfi főszereplő Shia La Beouf időközben felszínre úszott zaklatási botránya is bizonyítja, aminek köszönhetően a Netflix máris levette nevét, ahonnan csak tudta.

Mondjuk így: óriási pech. Rendezőre és filmjére nézve is.