A zágrábi Jelačić bán téren tartották meg a Szabadság Fesztivált, amelynek résztvevői úgy vélik, hogy Horvátország nem jól reagált a koronavírus-járványra, és korlátozta az alapvető emberi...
Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott...
Újabb csúcsot döntött a megbetegedések száma Horvátországban. Az utóbbi huszonnégy órában 265 új fertőzött személyt regisztráltak, egy személy pedig meghalt a betegség következtében. A horvát...
Horvátoszágban napok óta folyamatosan növekszik a koronavírusos megbetegedések száma. Ezért Nagy- Britannia és Szlovénia is a „vörös listára” tette Horvátországot, ahonnan csak vírusteszttel vagy két hetes...
A zágrábi GNK Dinamo bejelentette, hogy pozitív lett a csapat egyik meg nem nevezett játékosának a vírustesztje. – A játékos a tünetek megjelenését követően azonnal értesítette...
Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy „vörös listára” helyezi...
Egyre elkeseredettebb a szerb-román-magyar hármashatár közvetlen közelében lévő Majdány- Rábé lakossága. A faluban több a migráns, mint a helyi lakos. Ráadásul a migránsok egyre inkább elszemtelenednek,...
Csaknem száz ismeretlen állampolgár négy-öt csoportban, erőszakosan próbált betörni augusztus 4-én éjjel 11 órakor a röszkei határzárnál, de ezt az összevont rendőri erők megakadályozták. Egy líbiai...
Nemcsak a melegrekordok, hanem a vírus rekordok is sorra dőlnek meg a Balkánon. Szerbiát követően Bosznia- Hercegovinában is csúcsot döntött az új fertőzöttek száma. Rekordszámú, 363...
A szerb parlament nem sokkal este kilenc óra előtt megszavazta a március 15-e óta fennálló rendkívüli állapot feloldását. Mindebből arra lehet következtetni, hogy beteljesedett a szerb...
A héten megszűnhet a rendkívüli állapot Szerbiában, a szerb elnök szavai szerint erre leghamarabb csütörtökön kerülhet sor. A rendkívüli állapot visszavonásával feloldják a kijárási tilalmat, és...
A katolikus és az ortodox húsvét idején sokan megszegték a járványügyi intézkedéseket Horvátországban és Szerbiában is. A hívők Horvátországban elmentek a templomokba, hogy hazavigyék a megszentelt...
Magyarország folytatta adományozó tevékenységét a Balkánon. Korábban Észak- Macedóniának és Szerbiának küldtünk egészségügyi eszközöket, most viszont Bosznia- Hercegovinának nyújtottunk segítséget, külön a Bosznia-hercegovinai Föderációnak, és külön...
Biodiverzióról van szó vagy csak egyszerűen felelőtlenség történt Észak- Macedóniában, ahol a jelek szerint a fél kormánynak karanténba kell vonulnia? Szerdán a macedón kabinet öt tagja...
Nyitókép: két személy ellátására használható lélegeztetőgép az Egyesült Államokban Megkezdődött a lélegeztetőgépek utáni hajsza a világban. Janez Janša szlovén miniszterelnök a Twitteren arra panaszkodott, hogy a...
Törökország a járvány miatt lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit. Az ankarai vezetés ezen túlmenően 20 országgal, köztük 10 európai országgal is, leállította a légi közlekedést....
Szlovénia egész területére kijárási korlátozásokat vezetett be. Horvátországban részleges boltzár lépett életbe, és lezárták a határokat a külföldiek előtt. Szlovénia. A legújabb óvintézkedéseket Aleš Hojs belügyminiszter...
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.7} buttontext=Hallgasd!]Szerbiában a külföldről hazatérők jelentik a legnagyobb gondot – nyilatkozta a szerb miniszterelnök. Ana Brnabić kijelentette, hogy vasárnap óta 65 ezer...
A burek ugyanis a Balkán C-vitaminja. A burek, vagy börek valójában a török konyha nagy találmánya, sokan mégis az egykori Jugoszláviából ismerik. Az igazi burekrajongók tudják,...