Amikor a tök virágzik (szívburok-repesztéssel)

Többségük nem kíván együtt játszani Branislav Lečić színművész kollégával a Belgrádi Drámai Színház tagjai közül. Legalábbis a továbbiakig nem, amíg az általa – egyelőre, persze, csak állítólag – elkövetett 2012-es szexuális abúzus ügye nem tisztázódik. Érthetően: a javára.

Persze, évek távlatából nehezen bizonyítható a nemi erőszak. Az ártatlanság vélelme is joggal fennáll, azonban ismerve a színész-politikus macsó világnézetét és szokásait, nem kevésbé az őt ért vádra való dölyfös reagálásait, sokan hajlamosak a vádlóval szimpatizálni, kevésbé vele. Így például az egyik legjobb és leghíresebb szerb színésznő, Mirjana Karanović. Ez a döntés elsősorban a Kad su cvetale tikve című előadással kapcsolatos, amelyet különben nagy sikerrel adnak elő sok szép hosszú éve a különféle teátrumok, és egyelőre még nem mutatkoznak rajta a fáradtság jelei.

Branislav Lečić rendkívül dühösen válaszolt minderre. Mondván, hogy egyáltalán nincs mit keresnie olyan munkahelyen, ahol a bulvársajtón keresztül ítélkeznek az ember felett. Anélkül hogy meghallgatnák az ő szavait is, az ő igazságát. A baj ebben az, hogy ezt az Ő Igazságát túl magas lóról, túlontúl teli torokból harsogja, amivel nem tesz jót a saját ügyének. Különösképp azzal nem, hogy az instagramon józanságot megkérdőjelező bejegyzéseket tesz közzé. Kis zsiráfocskákkal, gyermekfirkákkal és egyebekkel igyekszik bagatellizálni a dolgot, mintegy infantilizálni, ami által az egész netán súlyát veszíthetné. Egyebek közt olyan bizonylatot lobogtat a nyilvánosság előtt, hogy sikeresen átesett a poligráf vizsgálaton, az pedig nem azt mutatja, hogy hazudna. – Jegyeznénk meg itt, hogy ma már a poligráfos hazugságvizsgálónak nincs semmiféle perdöntő szerepe a bizonyításban. Egy belgrádi igazságügyi szakértő ezzel összefüggésben említi is egy amerikai CIA-ügynök esetét, akit azzal gyanúsítottak – joggal –, hogy összeszűrte a levet a KGB-vel, ugyanakkor simán átment a poligráfon. Mikor azt kérdezték, hogyan sikerült, elnevette magát. Annyit mondott, ahhoz elegendő egy jó alvás, magas fokú önbizalom, nem utolsósorban némi kölcsönös szimpátia azzal, aki a vizsgálatot végzi. (Nyugtatót nem is említett.)

Magazinunkban különben már írtunk bővebben arról, hogy egyik fiatal kolléganője, akivel alkalomadtán együtt szerepeltek a belgrádi drámaiban, nevezetesen a vajdasági, bácskeresztúri születésű Danijela Štajnfeld nemi erőszakkal vádolja Lečićet. Štajnfeld kisasszony az őt rendkívül megviselő esemény után, amelyben a kolléga – fogalmazzunk így: – erővel élte ki magát rajta, az Egyesült Államokba távozott. Elmondása szerint ott próbálta elfeledni, mi történt vele, játszott is amerikai filmekben, mint például Mira Furlan, azonban nem sikerült fátylat borítania a múltra. Végül úgy döntött, a saját esetéből kiindulva hosszú dokumentumfilmet készít hasonló szörnyűségeket átélt személyekkel. Lett légyen az illető nő vagy férfi, vagy ami még tragikusabb: gyermek. Végül azt volt kénytelen észrevenni, hogy jómaga lemaradt a tablóról, hiányzik onnan, hát belevette magát, akár autentikusság kedvéért is. – Így kezdődött az ügy felgöngyölődni. Kiváltképp annak köszönhetően, hogy a filmet (Hold Me Right/Zaceli me) tavaly bemutatták Szarajevóban a rendkívül vidámnak és beszédesnek mutatkozó rendezőnő jelenlétében. Onnantól kezdve a dolgok felgyorsultak. Végül a tettes neve is nyilvánosságra került, és most várhatók a további fejlemények.

Addig is elmondható „tök röviden”, mert felettébb érdekes, hogy a dráma Dragoslav Mihailović szerb prózaíró hason című regénye nyomán került színpadra. Magyarul a regény Mikor a tök virágzott címmel látott napvilágot 1973-ban az Európa Kiadó gondozásában, viszont az eredeti megjelenési év a távoli 1968, amikor a női jogok kérdése is megpendült, ám aztán mindent elnyomott a represszió. Annak az új horizontokat felvillantó évnek főképp csak a legendája maradt, Rudi Dutschke diákvezér fejében pedig a késleltetett effektussal gyilkossá váló golyó. A tárgyra szorítkozva azonban a lényeg az, hogy a mű mind a mai napig érvényesen a félvilági és alvilági életről szól abban a szerb fővárosban, amelyben – általában hasonlóan a többi nagyvároshoz – soha sem sikerült kigyomlálni, vagy legalábbis egészen szűk mezsgyére szorítani a bűnözést. Nem sikerült felszámolni a prostitúciót, ugyanakkor az egész Balkánon igazán azt a hitet sem, hogy a nő csak egy másodrangú lény, a kielégülés eszköze. – Büdös kurva, és jobb, ha hallgat.

A tök ilyeténi valóságával foglalkozó mű főhőse egy, a vázolt miliőben felcseperedett öklöző, akinek a húgát erőszakolja meg a sportoló egyik cimborája. A húg aztán öngyilkos lesz, ezért viszont elégtételt kell venni, persze, mert a mi húgunk a miénk. A végső leszámolásban a bokszoló bátyó egy rettenetes, szívre mért ütéssel megöli a tettest. – Ám kérem szépen, hogy mindehhez mi köze van a virágzó töknek? Elárulhatjuk, nem ront az összetett mű élvezetén semmit. Cimbora tüdőbajos, és a leszámolás előtt azt találja mondani az ellenfelének, hogy nem tud neki ártani, mert a tébécések nyáron halnak meg, amikor a tök virágzik, az pedig már elmúlt. Erre jön a válasz, hogy bizony a tökkel is megeshet a késés.

Megj. Branislav Lečić az új előadásban a bokszoló édesapját alakítja, aki az informbürós időkben titokban a moszkvai rádiót hallgatja, ezért sittre vágják. Anno Josip Broz Titót meg ez a motívum „üthette szíven”, ezért az ősbemutató után csakhamar a darab lekerült a repertoárról. Gyorsan elvirágzott, vagy ahogy vesszük.
_______________
Fotó: internet