– Mert elvisz engem a szél – mondta, énekelte, óva intve figyelmeztette a tisztes társaságot Djordje Balašević. Azt, hogy homok a szélben, azt meg a nem...
Március 1-jétől kinyithatnak az éttermek és kávézók teraszai, és a zárttéri edzéseket is engedélyezik. Erről beszélt Andrej Plenković horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén. A járványügyi...
A szocialista időkben úgy tartották, Bulgária annyira hűségesen követi Moszkva utasításait, mintha a Szovjetunió 16. köztársasága lett volna. Bár az orosz jelenlét továbbra is érezhető a...
Leghamarabb 2025-ben kezdődhet el a fekete-tengeri földgáz kitermelése a Neptun Deep gázmezőből – jelentette ki Virgil Popescu román energiaügyi miniszter. A tárcavezető egy televíziós műsorban elmondta,...
A zágrábi Poslovni dnevnik című gazdasági hírportál a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökségre és a HINA horvát távirati irodára hivatkozva tudósított a MOL és a horvát kormány...
Jovan Cvijić az egyik legismertebb szerb földrajztudós, de ezúttal ő úgy kerül ide, mint Pilátus a krédóba, a róla elnevezett utcában lakott ugyanis Đorđe Balašević, akit...
Koszovói drogbárót kaptak el Szerbiában, bár ez az állítás ebben a formában nem teljesen igaz, de erről egy kicsit alább. A lényeg az, hogy a boszniai...
Az újbelgrádi „Gradska kafana” (Városi Kávézó) nevet viselő lokál tulajdonosa és ügyvezetője bűnösnek vallotta magát a járványügyi intézkedések megszegéséért, és vádalkut kötött a belgrádi harmadik főügyészséggel....
Széleskörben ismert tény, hogy a horvát autópályák használati díja igen borsos. Az előírások azonban változnak, és hamarosan megszűnik a kapus rendszer. Duplán számlázták ki neki A...
Koszovó február 14-én, vasárnap szavazott. A leadott voksok megszámlálása alapján a baloldali-nacionalista Önrendelkezés (Vetëvendosje Mozgalom, LVV) rekordszámú szavazattal nyerte a parlamenti választásokat. A többi párt elismerte...
Biztosan valamiféle titkos szer a boldogság ellen. Ilyesmi. Svetislav Basara pedig az a menő szerb prózaíró, újságíró, akivel ezt az egész sorozatot elkezdtük.. Nem egy könnyű...
Az általuk tisztességtelennek nevezett konkurencia ellen tüntettek kedden a zágrábi taxisok. A sofőrök úgy vélik, hogy a napjainkban nagyon népszerű és elterjedt, mobiltelefonról rendelhető taxialkamazások, az...
Horvátországban ez idáig nem nagyon foglalkoztak a magyar kormány reakciójával az EU-ban tapasztalható oltóanyag-hiányra, az átlagpolgár azonban átlátott a szitán – legalábbis erre utal egy-két közvéleménykutatás...
Nagy-Szerbia vagy Nagy-Albánia? Az elsőnek a gondolata megbukott, a másik lehetőség viszont a levegőben lebeg. Koszovóban február 14-én választásokat tartanak, aminek az eredménye nyilvánvalóan kihat a...
A rendőrségi kutatás során feltételezhetően emberi csontot találtak a február 4-én letartóztatott szerbiai bűnöző megmotozásakor – írta a belgrádi Ekspres meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva....
Horvátország, Magyarország, de Közép- Európa számára is történelmi jelentőségű a krki LNG-terminál üzembe helyezése, értett egyet felszólalásában Andrej Plenković horvát miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter...
Újabb 40 ezer adag orosz vakcina érkezett Szerbiába, ami húszezer ember beoltására elegendő. Ezt a szállítmányt is egy miniszter várta a belgrádi repülőtéren, amivel a szerbek...
Horvátországot a katasztrofális földrengés után, néhány politikai botrány is megrázkódtatta, bár, ha valaki az átlagpolgárt kérdezi, nem nagyon. A horvátoknak már régen nincs semmilyen illúziója a...
Az EP-képviselők egy csoportja levelet írt Várhelyi Olivér bővítési- és szomszédsági biztosnak, amelyben aggodalmukat fejezték ki az egyre nagyobb kínai jelenlét miatt Szerbiában. Ez különösen azokra...