Connect with us

Koszovó

KOSZOVÓI VÁLASZTÁSOK: A fiatal generáció büntető szavazatai

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

koszovo valasztasok kurti
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc


Koszovó február 14-én, vasárnap szavazott. A leadott voksok megszámlálása alapján a baloldali-nacionalista Önrendelkezés (Vetëvendosje Mozgalom, LVV) rekordszámú szavazattal nyerte a parlamenti választásokat. A többi párt elismerte vereségét, Isa Mustafa, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) vezetője pedig lemondott. Az Önrendelkezés a szavazatok 48%-át kapta, ami azonban akár felfelé is változhat a diaszpórából érkezett szavazatok feldolgozását követően.

Történelmi, tanulságos és fiatalos

“Történelmi, tanulságos, a fiatal generáció büntető szavazása” – ilyen és hasonló értékelések hangzanak el az előrehozott koszovói választásokkal kapcsolatban.

Történelmi, mert Koszovó rövid államisága során először fordul elő, hogy a Szerbiától történt elszakadás után a két történelmi párt, az LDK vagy a PDK (Koszovói Demokrata Párt), egyike sem lesz kormányon.

Tanulságos, mert Albin Kurti koszovói megválasztása tükröződhet az április 25-i albániai választásokon, miután mind Albánia, mind Koszovó ugyanazon alapvető problémákkal szembesül: erkölcsi, politikai, kulturális válság, amelyet egy vad, neoliberális, fogyasztói kapitalizmus idézett elő. Ezt a válságot súlyosan torzítja a korrupció, a jogállamiság hiánya, a médiaszabadság sárba tiprása (különösen Albániában), valamint a kábítószer kereskedelem összefonódása a gazdasággal.

A fiatal koszovói generáció büntető szavazatai: az új generációk szavazataikkal büntették a régi koszovói pártokat, amelyek szerintük felelősek az országban kialakult jelenlegi helyzetért. Tehát azoknak a jórésze, akik az Önrendelkezésre adták a voksukat, valójában inkább a régi pártok ellen szavaztak. A tiltakozó szavazatok főként az új generációktól származnak, amelyek az utóbbi években váltak jogosulttá a parlamenti választásokon való részvételre.

A leginkább aktuális kérdés most az, hogy vajon az Önrendelkezés képes lesz-e egyedül alakítani kormányt?

A leginkább aktuális kérdés most az, hogy vajon az Önrendelkezés képes lesz-e egyedül alakítani kormányt?

A helyzet jelenlegi állása szerint az Önrendelkezés Mozgalomnak 56, a Koszovói Demokrata Pártnak 20, a Koszovói Demokratikus Ligának 15, a Koszovó Jövőjéért Szövetségének pedig 9 képviselője lehet, a végeredmény azonban a postai úton érkezett szavazatok összeszámlálása után válik ismertté.

A mostani választásokon a diaszpórából érkezett szavazatok száma is megnőtt, kétszer annyian vettek részt a választásokon, mint előző alkalommal. A diaszpórából 43 ezer boríték érkezett, ezek feldolgozása egy hetet vehet igénybe.

Egyedül nem megy, egyelőre

Az Önrendelkezés egyedül nem szerzett 61 mandátumot a 120 tagú koszovói parlamentben, ezért partnert kell keresnie az új kormány megalakításához.

A nyertes párt vezetője, Albin Kurti a mostani választásokat népszavazásnak minősítette, de nem beszélt a választások utáni koalícióról. Sajtótájékoztatóján Kurti azt mondta, hogy “nincs szükség arra, és nem is akar koalíciót alakítani azokkal, akiknek ellenzékben a helyük”.

Avdullah Hoti, a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) miniszterelnök-jelöltje a választások után közölte, hogy pártja továbbra is ellenzékben marad.

– Az LDK nevében a demokrácia és a Nyugat-barát orientáció megalkuvás nélküli védelmezői leszünk, konstruktív ellenzék gyanánt Koszovó állam érdekében

– mondta Hoti.

A Koszovói Demokratikus Párt (PDK) miniszterelnök-jelöltje, Enver Hoxhaj is úgy nyilatkozott, hogy pártja nem lép koalícióba az Önrendelkezéssel (LVV), mert ahogyan azt kifejtették, “távol vannak egymástól az elképzeléseik”. Hoxhaj tehát megerősítette, hogy a PDK továbbra is ellenzékben marad.

A Koszovó Jövőjéért Szövetség azonban nyíltan kifejezte készségét, hogy a Kurti-kormány részévé váljon. Ennek a pártnak a vezetője, Ramush Haradinaj, aki szeretné megszerezni Koszovó elnöki tisztségét, azt mondta, hogy “nincsenek vörös vonalak” köztünk és az Önrendelkezés, illetve más politikai pártok között”. Az esetleges koalíció azonban magában hordozza annak feltételét, hogy Haradinajt megválasszák Koszovó elnökévé.

Az előzetes eredmények szerint Haradinaj pártja a szavazatok 7,5%-át szerezte meg.

Mi vár az új koszovói kormányra?

A Covid-19 járvány miatt elrendelt bezárások és intézkedések következményei nyilvánvaló következményekkel jártak az ország gazdaságára, és ennek a helyzetnek a kezelése továbbra is “nehéz prioritás”, és egyúttal nagy kihívás.

A 2008-ban függetlenné vált országban továbbra is magas a munkanélküliségi ráta, ráadásul a nemzetközi összehasonlítások alapján Koszovó a magas korrupcióval és gyenge iskolázottsággal rendelkező államok közé tartozik.

Kurti megismételte, hogy “belső párbeszédet” folytat a koszovói szerbekkel, akiknek Koszovót szülőföldjüknek kell tekinteniük.

Koszovó ugyan részt vesz az Európai Unió közvetítésével kezdett párbeszédben a Szerbiával fenntartott kapcsolatok normalizálása érdekében, az Önrendelkezés miniszterelnök-jelöltje, Albin Kurti szerint azonban ez a párbeszéd “nem prioritás”. Kurti körülbelül a hatodik helyre tette a párbeszéd folytatását a fontossági kérdések között.

Megismételte, hogy “belső párbeszédet” folytat a koszovói szerbekkel, akiknek szülőföldjüknek kell tekinteniük Koszovót.

Az albán vezetők véleménye

Ilir Meta albán köztársasági elnök, Edi Rama miniszterelnök és az ellenzéki Albán Demokrata Párt vezetője, Lulzim Basha gratulált Koszovó polgárainak és a politikai pártoknak.

A szocialista beállítottságú albán államfő a demokráciába vetett hit és a szabad szavazás kiváló példájaként említette a koszovói választásokat, amelyekkel Koszovó új utat nyitott az Európa felé történő haladás és a demokratikus állam megszilárdítása terén.

Edi Rama Albán miniszterelnök azt írta, hogy szeretné, ha a koszovói emberek akarata alapján új fejezet nyílna, stabil kormányzással, konstruktív pártközi párbeszéddel, gazdasági és társadalmi fejlődéssel.

A konzervatív ellenzéki Albán Demokrata Párt vezetője, Lulzim Basha szerint Koszovó előtt nagy kihívások állnak.

– Örömmel és szorosan együttműködöm az új koszovói kormányával, mind az euro-atlanti integrációs folyamatok, mind a nemzetközi elismerés folytatása során a két ország gazdasági fejlődését szem előtt tartva

– mondta Basha.

Igazságosság és foglalkoztatás

Az előrehozott parlamenti választások során történelmi győzelmet aratott Albin Kurti, az Önrendelkezés Mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, hogy új formát akar adni a Szerbiával folytatott párbeszédnek, hogy mindkét felet egyenlő alapokra helyezzék.

Szerbia és Koszovó közötti párbeszédnek jobbra kell fordulnia. Becsületesen, nyíltan, komolyan és az emberek, mint végső kedvezményezettek érdekében kell megbeszélést folytatnunk Szerbiával

– mondta Albin Kurti.

Hozzátette azonban, hogy Belgrád a tárgyalások során Koszovó elismerését ígéri, de közben maximális engedményeket követel.

Albin Kurti ugyanakkor azt mondta, hogy az új koszovói kormány prioritása nem a Szerbiával folytatott tárgyalások folytatása lesz, hanem az igazságosság megteremtése és a foglalkoztatás növelése.

Koszovó és Szerbia 2011 óta folytat közvetlen tárgyalásokat a kapcsolatok normalizálása érdekében.

A szerbeknek egyébként tíz képviselőjük van a koszovói parlamentben. A mostani választásokon mind a tíz helyet az Aleksandar Vučić szerb elnökhöz közel álló Szerb Lista (Srpska lista) elnevezésű politikai szervezet szerezte meg a szerbek által lakott területeken “kiharcolt” 95%-os teljesítménnyel.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Koszovó

Koszovói albán politikai marketing és a koszovói szerb szabadságharcos fényűző élete

Közzététel:

a megjelenés dátuma

szabadság
Fényűző körülmények között élt a koszovói szerb "szabadságharcos". A jobboldali festményen a 2009-ben elhunyt Pál pátriárka látható (Forrás: Screenhost)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A koszovói hatóságok behatoltak Milan Radoičić lakásába és villájába, miután a koszovói szerb politikus és “üzletember” tudatta a nagyérdeművel, hogy ő szervezte meg a Banjska közelében végrehajtott fegyveres akciót, amellyel ellenállásra akarta bátorítani a koszovói szerb népet. Ha a rendőrök bementek Radoičić lakásába és “kicsinyke villájába”, akkor már videót is készítettek, nyilvánvalóan a politikai marketing szempontját szem előtt tartva, hogy bemutassák, milyen körülmények között élt a “meztelen kezű nép” (goloruki narod) önjelölt szabadságharcosa.

Szabadságharcos vagy a régió Pablo Escobarja

A felvételeket már megszokott módon Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter tette közzé, a jelek szerint ő szereti a bizonyítékokat, vagy a bizonyítékoknak tűnő filmecskéket megosztani a közösségi csatornákon.

Sveçla a videót a Facebookon és az X-platformon is közzétette, így a koszovói és a szerbiai internet népe kedvére gyönyörködhetett vagy szörnyűködhetett, hogy milyen körülmények között él egy elnyomott koszovói szerb szabadságharcos.

A koszovói belügyminiszter populista filozófiát is belevitt a bejegyzésébe, albánul a nagy népi Facebookon, angolul pedig a félértelmiségi X-platformon.

Sveçla az X-en azt írta, hogy Radoičić ingatlanjai megerősítik a tényt: hogy ő nem szabadságharcos, mert a szabadságharcosok mindenki jogaiért küzdenek, nem pedig néhány ember gazdagodásáért.

A koszovói belügyminiszter a Facebookon megerősítette, hogy a bírósági végzésnek eleget téve a koszovói rendőrség rajtaütött Milan Radoičić Ujman-tavi villáján is, amit szabadságharcos nyelven Gazivoda-tóként szokás emlegetni.

Sveçla a rövid X-platformos bejegyzését a Facebookon egy kicsit cifrázta is, megjegyezte ugyanis, hogy Radoičić nem egy “szabadságharcos”, hanem a régió Pablo Escobarja, aki társaival együtt a Civilna zaštita (Polgári védelem) álarca alatt az állam és más állampolgárok rovására lett multimilliomos.

A Civilna zaštita egy észak-koszovói szerb szervezet, amelyet a pristinai kormány már korábban terrorista csoportként nevezett meg.

Politikai marketing

A videóból nem csak az derül ki, hogy a pálmafák nem szeretik a viszonylag hűvös koszovói időjárást, hanem az is, hogy a “filmecskét” az elejétől végéig rendőrök készítették, nem pedig szakemberek.

Megboldogult televíziós előéletem alapján feltételezem, hogy az operatőrök és a vágók biztosan hányják a keresztet, ha megnézik az összeeszkábált videót, amelyben siralmasan amatőrök a felvételek, hogy a vágásról ne is beszéljünk.

Viszont a célját így is elérte, mert még a szerb internetezők is szörnyülködtek azon, hogy milyen fényűző házacskája van/volt a magát szabadságharcosnak tartó Milan Radoičićnak.

De nem csak a koszovói albán belügyminiszter foglalkozik politikai marketinggel, hanem a külügyminiszter, Donika Gërvalla-Schwarz, vagyis a “drága Donika” is, ahogy a horvát külügyminiszter szokta emlegetni a külügyminiszter asszonyt, de az egy más kávéház.

Nos, a drága Donika most egy fotót tett közzé, azzal a céllal, hogy a szerb vezetést is bemártsa, Pristina mindenképpen ezt szeretné elérni, ez a nem titkolt, és a nem is minden alapot nélkülöző cél.

szabadság

Vlagyimir Putyin és a Jevgenyij Prigozsin balkáni kettőseként emlegetik őket (Forrás: X-platform,
Donika Gërvalla-Schwarz)

Gërvalla-Schwarz egyelőre csak az X-platformon osztotta meg a fotót, a hozzáfűzött Vučić szerb elnök közeli munkatársának nevezte Radoičićot.

A pristinai vezetés ezt olyan hasonlatokkal igyekszik alátámasztani, miszerint a Vučić-Radoičić páros a Slobodan Milošević és Željko Ražnatović Arkan mostani megfelelője, de emlegetik úgy is őket, ami talán a ma emberének többet mond, mint Vlagyimir Putyin és Jevgenyij Prigozsin balkáni kettősét.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava