Belgrádban megtartották az EuroPride 2022 felvonulását, igaz nem úgy, ahogy tervezték, de mégiscsak sétáltak az LMBT-közösség tagjai. Mindeközben Aleksandar Vučić szerb elnök úgy eltűnt a jobbfenéken,...
A szerbiai migránshelyzetben a változatlan tényező, hogy folyamatosan mintegy tízezer migráns tartózkodik Szerbiában, és hogy az embercsempészek főleg a magyar határ mentén tevékenykednek. Változik ugyanakkor a...
A szerbiai belügyminisztérium úgy döntött, hogy nem engedélyezi az „EuroPride 2022” résztvevőinek a felvonulását, de az „antiglobalisták” sem szervezhetnek „családi sétát”. Az erre vonatkozó határozatot a...
Egyre több orosz cég jelenik meg Belgrádban, ez főleg az IT-szektorra vonatkozik. A nyáron irodát nyitott a szerb fővárosban a Yandex, amely 700 alkalmazottját telepíti le...
Szerbia ugyan nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, elismeri viszont Ukrajna területi integritását, és ugyanezt teszi Ukrajna is Szerbia esetében. A két elnök Volodimir Zelenszkij és...
A BALK egy héttel ezelőtt arról írt, hogy az orosz média igyekszik elhinteni a „háború magvait” a Balkánon, mert „Oroszországnak úgy hiányzik egy Ukrajna melletti újabb...
Az egyik horvátországi hírportál igencsak elképedt azon az álláshirdetésen, amelyet az évszázad csalási botrányában megkárosított INA tett közzé. A dnevnik.hr beszámolója szerint a horvát olajcég most...
A szerb elnök az Open Balkan keretében megnyitott belgrádi borszemlén azt mondta, hogy szívesen töltené a szabadságát Albániában. Ez a veszély azonban egyelőre nem fenyegeti az...
Az energiaválság közepette történt rablás elborzasztotta a horvát közvéleményt – állapította meg a Horvátországban kitermelt gázzal történt malverzációkkal kapcsolatban a zágrábi Nova TV, amelynek a vendége...
Népnevelésbe kezdett a szerbiai bányászati és energiaügyi minisztérium annak érdekében, hogy az emberek minél kevesebb energiát fogyasszanak, és ne kelljen például túlzott áramimportra fanyalodnia Szerbiának. A...
Kajári Ferenc vezérőrnagy szerint Koszovóban nincs háborús veszély. A KFOR parancsnoka erről a koszovói televíziónak beszélt. A magyar tábornok felszólította a konfliktusban érintett feleket, hogy tartózkodjanak...
A migránsok európai inváziója, a világjárvány és az ukrajnai háború a szélsőjobbnak kedvez, amely a Facebookról és a Twitterről történt kitiltását követően a Telegramon vetette meg...
Nikanor bánáti szerb püspök nyilvános prédikációjában mássága és horvát felmenői miatt szidalmazta Ana Brnabić szerb miniszterelnököt, szüleit mészárosoknak nevezte, és fegyveres erőszakra szólít fel az LMBT-közösség...
Megint és újfent és ismét háborús témákkal hozakodott elő szerb elnök a Prva televíziónak adott interjújában. Ennek során kijelentette, hogy soha életében nem megy a horvát...
A tragédia Montenegró ősi fővárosában, Cetinjeben történt, ahol délután egy 34 éves férfi vadászkarabéllyal, más források szerint pisztollyal lövöldözött a járókelőkre. Ennek során legalább 10 ember...
Több százmilliárd euróra rúg a nyugati olajcégek haszna, amelyet az ukrajnai háborúnak köszönhetően zsebeltek be. A Putyin- Zelenszkij duó „véres bohóckodása” akkora pénzekhez juttatta őket, amekkorát...
Vladimir Orlić, a szerbiai parlament új elnöke első televíziós szereplése alkalmával azonnal „beköszönt”, és rögtön meg is mutatta, hogy merre van az arra. Orlić a Happy...
Bulgária titokban 4200 tonna fegyvert küldött Ukrajnának – írja egy bolgár hírportál, amely az ügyvezető bolgár gazdasági miniszter minapi sajtótájékoztatójáról számolt be. A miniszter közlése szerint...
Ha valaki az orosz televízió műsorát nézi, és rendszeresen hallgatja a moszkvai vezetők nyilatkozatait, egy kicsit úgy érezheti magát, mint 35-40 évvel ezelőtt, amikor még létezett...