Connect with us

Horvátország

MAGYAR FELELŐSSÉG: Az INA teljes vezetésének mielőbbi lemondását követeli a horvát kormány, beleértve a magyarokat is

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az energiaválság közepette történt rablás elborzasztotta a horvát közvéleményt – állapította meg a Horvátországban kitermelt gázzal történt malverzációkkal kapcsolatban a zágrábi Nova TV, amelynek a vendége volt Oleg Butković miniszterelnök-helyettes volt. Butković főnökéhez hasonlóan kimondottan erőteljesen követelte az INA egész vezetésének lemondását, bár néha-néha még a saját munkájával sem volt tisztában.

Kemény, mint a pakura

A gazdaságért felelős horvát miniszterelnök-helyettes rögtön az interjú elején világossá tette, hogy várja az igazgatótanács minden tagjának lemondását, méghozzá minél előbb.


– Követeljük, hogy az INA menedzsmentje vállaljon felelősséget a kialakult helyzetért, amely mindannyiunkat elborzasztott nemcsak a kormányban, hanem az egész országban. A vezetőség az, amelynek a a rendelkezésre álló szabályok alapján tudnia kellett volna, hogy mi történik, ezért várjuk a mielőbbi lemondásokat

– mondta Butković, aki szerint a kormány felelőssége ebben a kérdésben nem áll fenn, így valószínűleg saját magát sem érzi felelősnek, de erre a riporter nem kérdezett rá. Azt viszont elmondta, hogy hat és fél év miniszterkedés után sem tudja felsorolni azokat a cégeket, amelyek hozzá tartoznak.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor biztos abban, hogy a magyarok is elfogadják az az INA igazgatótanácsának lemondását.

– Biztos vagyok benne, hogy megteszik, mert hogy ha nem, akkor az azt jelentené, hogy egyetértenek azzal, ami történt. De azt hiszem, hogy elfogadják; azt hiszem, hogy értelmes emberek, és valószínűleg ők sem tudtak erről a helyzetről

– moralizált Butković, aki nem zárta ki, hogy változások lesznek az INA felügyelőbizottságának összetételében is, de úgy vélte, hogy a bizottsági tagoknak nem kell lemondaniuk, hiszen nemrég nevezték ki őket, bár ez még nem a végleges álláspont a horvát kormány részéről.

Kisebbségben vannak

A Nova televízió egy másik riportjában arról is beszámolt, hogy lehet bármilyen mérges a horvát miniszterelnök, a magyarok nélkül semmilyen változást sem tud elérni, beleértve ebbe az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjainak személyét is.

A beszámoló szerint a horvátok mindkét testületben kisebbségben vannak, a felügyelőbizottság kilenc tagja közül négyet adnak a horvátok, a hattagú igazgatótanácsban (három horvát és három magyar tag) pedig szavazategyenlőség esetében az igazgatóság elnökének a szava a döntő, aki természetesen magyar.

A tudósítás szerint ez azt jelenti, hogy bármit is akar elérni a horvát kormány vagy Andrej Plenković miniszterelnök, mindenképpen tárgyalnia kell a magyarokkal.

Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a botrány miatt a MOL hatalmas károkat szenved a nemzetközi pénzügyi és befektetői körökben, ahol a botrány kirobbanását követően olyan cégként tekintenek rá, amely a rossz irányítási struktúrája miatt megteremtetett a lehetőséget egy több, mint százmillió eurós csalás elkövetésére.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap