A legfelsőbb horvát vezetők az utóbbi fél évben úgy zarándokoltak Koszovóba, mint ha a „szent kútra” járnának, de nem azért, hogy Mária segítségével az Istennél gyógyulást...
Nagy- Britannia a BREXIT lezárulta óta növelte külpolitikai aktivitását a Nyugat- Balkánon. A Bosznia- Hercegovinában 2021 nyara óta húzódó politikai patthelyzetben az USA és Nagy- Britannia...
Ahogy korábban hírül adtuk, augusztus végén és szeptember elején három nyugat-balkáni kisállam, Albánia, Koszovó és Észak- Macedónia több ezer afgán menekültet fogadott be ideiglenesen amerikai kérésre,...
A vezető szerb ellenzéki pártok bejelentették, hogy részt vesznek a választásokon, bár nem tartják tiszteségesnek a választási feltételeket. Ehhez a tömörüléshez csatlakozott a Vajdasági Magyarok Demokratikus...
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök horvátországi látogatása második napján a reggeli órákban találkozott Zoran Milanović horvát államfővel. A találkozó jobbára protokoll-jellegű volt, mivel a horvát köztársasági...
Belgrádban felforrósult a hangulat egy falfestmény miatt, amely a háborús bűnöket elkövető Ratko Mladić volt boszniai szerb vezérkari főnöknek „állít emléket”. A szerbiai ellenzék kifogásolja, hogy...
Rendeződni látszik a román belpolitikai válság. Minekután a jobbközép kormánykoalíciót felrobbantó Mentsétek meg Romániát (Uniunea Salvați România – USR) elnöke, Dacian Cioloș kormányalakítási kísérlete kudarcba fulladt,...
Horvátországban sok minden megtörténik, amire más országokban nemigen akad példa, viszont az enyhe Trump-szindrómával küszködő Zoran Milanović (Zoki Bond) köztársasági elnök ismét valami újat produkált. Az...
Mint ahogy arról a BALK is beszámolt: Magyarország vette át a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén. Az ebből az alkalomból tartott tájékoztatón a tisztséget...
Magyarország és Szerbia bővítette az illegális migrációval szembeni együttműködését, a közös járőrözést a szerb-észak-macedón, illetve a magyar-szerb határon – jelentette be a magyar belügyminiszter pénteken Röszkén....
Athén újranyitotta nagykövetségét Tripoliban, amellyel jelezte szándékát, hogy politikai befolyásra és üzleti lehetőségekhez akar hozzájutni a háború dúlta országban, ahol tavasz óta éppen relatív béke uralkodik,...
Kiss Ernő altábornagy mentegombjának története Kiss Ernő altábornagy nem halt bele az első lövésbe, amely a vállát érte. Huszármentéjének gombja ekkor lepattant, és a sírt ásni...
A szerbiai védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint a Pešter-fennsíkon folyó képzés során az egyik harci járműben tartózkodó főtörzsőrmester rosszul lett, és elhunyt. A szerbiai ellenzéki...
Koszovó és Szerbia abban is megállapodnak, hogy diverzifikálják energiaforrásaikat, növelik az utasok átvilágítását és az információk megosztását az Egyesült Államok által biztosított rendszerek használatával, megtiltják...
Az albánok által lakott területeken időről időre felmerül a hírekben, az újságokban, a kávézókban vagy azok teraszán, hogy legyen-e Nagy- Albánia, és hogy mit kezdjenek...
Élete végéig börtönben marad Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, ám az 1991-1999-es délszláv háborúkban bűncselekményeket elkövető katonák és politikusok megbüntetése csak részlegesre...
Néró császárról sok rosszat el lehet mondani – írja történelmi tévhitekkel foglalkozó könyvében Hahner Péter történész –, abban azonban valószínűleg teljesen ártatlan volt, hogy uralkodásának...
Hágából egy nagy-britanniai börtönbe viszik át az egyik fő „boszniai mészárost”, Radovan Karadžićot. A népirtásban és emberiség elleni cselekményekben bűnösnek talált egykori boszniai szerb elnököt...
Az Egyesült Államok vezetésével 26 nemzet több mint harmincezer katonája tart „Defender Europe 21” elnevezéssel soha nem látott méretű hadgyakorlatot Albániában. Ez a legnagyobb külföldi...