Szép városok szépen égnek

 
Néró császárról sok rosszat el lehet mondani – írja történelmi tévhitekkel foglalkozó könyvében Hahner Péter történész –, abban azonban valószínűleg teljesen ártatlan volt, hogy uralkodásának idején tűz ütött ki a római Circus Maximus közelében. Az erős szél következtében a lángok rohamosan terjedtek, a szűk utcácskákban lehetetlen volt hatékonyan megszervezni az oltást, és a lakosság fejvesztve menekült a tűzvész elől. Ugyanakkor ki jött velük szembe’? Ugyan kicsoda? Hát, maga a császár, aki épp nem is tartózkodott abban a híres városban, ahová minden út vezet.

Nero segíteni sietett. A hajléktalanok számára ideiglenes barakkokat építtetett, megnyittatta a középületeket, még a maga királyi kertjét is. Ingyen ételt osztogatott (és nem fosztogatott), egyszóval mindent megtett a bajba jutott népért, mégis elterjedt róla a hír, hogy ő állt a gyújtogatás mögött. Az a piromániás erkölcsi kreténje! Ennek valószínűleg egyik alapja a történész szerint az lehetett, hogy amíg kíséretével az ottani Maecenas-toronyból ama pokoli látványt szemlélte az egyébként kétségbevonhatatlanul zsarnok uralkodó, eszébe jutottak Homérosz sorai Trója pusztulásáról, és valószínűleg hangosan idézett belőle. Ez aztán jól fel lett nagyítva, úgy adódott tovább. Egészen Peter Ustinovig, aki az eszétől búcsúzó császárt alakítva az amerikai Mervyn LeRoy filmjében: ott áll a tűztengerből kimagasló torony tetején, onnan énekel a saját vad lantjátékától kísérten. – A megőrülés nagy pillanata olyan meggyőzőre sikerült, hogy újjáélesztette a tévhitet.

Így Nero, a véres költő, akit Kosztolányi Dezsőnk is megírt, itt azonban egy másik zsarnoki vágyakat dédelgető dalnok esetére kanyarodunk rá. Arra, aki Szarajevó pusztítása közben ült ott a város felett – a maga vélt és valós magaslatain –, onnan vezényelte a véres, füstös és szilvóriumos tivornyát. Dehogy a tűzoltást, miközben mélységes sajnálatát fejezte ki az alant elterülő, szeretnivaló város tönkremenetele okán. El lehet töprengeni az ő beszámíthatóságán is. El is töprengett, végül a beszámíthatóság mellett foglalt állást: a hágai törvényszék, de most ebben mi a nóvum? Hát az és annyi, hogy Hágában úgy döntöttek, költöztetik az életfogytiglanra ítélt háborús bűnös Radovan Karadžićot. Mégpedig valamelyik, titokban tartott brit börtönbe, ami nagy felháborodást váltott ki a változatlanul létező szimpatizánsok körében. Tegyük fel, jogosnak tűnő aggodalmat a hozzátartozók részéről, tekintettel a brit fogdákban ülő revansista muszlimokra.

A napokban Toma Fila híres belgrádi jogász, aki Jovanka Broz és Slobodan Milošević védőügyvédje volt, és akit a hágai bíróság több ízben is alkalmazott, épp ezzel a testülettel szembemenő módon nyilvánosan hangot adott abbéli véleményének, hogy a döntés szerinte nem tartja szem előtt az elítélt testi épségét. Tulajdonképpen kockára teszi az életét, mivel a nagy-britanniai börtönök dugig vannak mindenféle muszlim bűnözővel: különféle dílerekkel, gengszterekkel, nem utolsósorban terroristákkal. Itt a valamelyik brit börtönben nemrég összekaszabolt Krstić tábornok esetét hozta fel, aki ugyan nem halt bele az incidensbe, de súlyosan megsebesült, aztán ezen az áron válhatott élő példájává annak, amiről ő, Toma Fila beszél.

– Britanniában – mondja – Karadžić számára az lenne a megoldás, ha teljesen elszigetelnék, amire viszont rámenne a lelki épsége. Egy év leforgása alatt Radovan teljesen összetörne és megőrülne.

Valahol itt tart ez az ügy, amelynek pontosan most sem látszik a vége, s amely nekünk – ha különböző konzekvenciákkal is, de: –  Szarajevót Rómához közelítette. 

SZUBJEKTÍV FÜGGELÉK: A minap írt egy rendező barátom, aki már rég áttelepült Magyarországról Németországba. Dettre Gábor (leghíresebb filmje a Felhő a Gangesz felett) afelől érdeklődött, hogy szerintem milyen költő Radovan Karadžić. Annyit tudtam röviden válaszolni, hogy igazából nem vagyok szakértője említett poéta műveinek, mégis azért úgy látom, megüti a középszintet. Mindenesetre ifjabb korában volt benne valami váteszi, ijesztő jövőlátó képesség. Ám hogy ne szaporítsam a szót, az egyik művet gyorsan lefordítottam szerb nyelvről. Kérem, ítéljük meg mindannyian. A fordítás kb. azonos szintű (lehet) az eredetivel.
Íme:

URAIM

nekem most sírhatnékom van
utolsó barátom akire szükségem volt
ködbe veszett
visszatérte nem jelentene már semmit
távolléte a mindent átfogó örökkévalóság

Nem voltam túl hatalmas
csupán pillanatnyi zavar a dolgok szent menetében
kis fejtörő a számok új áldozatokra lelt sorrendjében
elővigyázatlan vagyok míg ezt mondom
közben a dolgok újfent a helyükre kerülnek

Tudom hogy felelős leszek színe előtt annak
ki ura minden békés lét undorító állapotának
de rendre amit tettem szándékos volt és kiszámított
ami meg nem az is sírig tartó némaságra kárhoztatott.