Lehet, hogy az orosz elnök megrettent? Nehezen hihető, viszont Putyin „panaszkodik”, hogy Albániából és Koszovóból érkezett zsoldosok is harcolnak Ukrajnában! Megemlítette a horvátokat is, akik igen...
Napról napra egyre több ukrán állampolgár érkezik Romániába, aki a háború elől menekül. A konfliktus első napján tízezren indultak el Románia felé, a pénteken közzétett összesítés...
Belgrádban ülésezett a nemzetbiztonsági tanács, tanácskozott a kormány, hivatalos álláspont azonban nem született. Legfelsőbb közlés szerint mindkét alkalommal a régióban és az Ukrajna körül kialakult helyzetet...
Az ukrajnai fejlemények nem lepték meg olyan mértékben a horvát közvéleményt/elemzőket/politikusokat, mint a nyugati kollégákat. Ennek oka elsősorban, hogy nem is olyan régen a horvátok is...
A nagykikindai befogadó központban egy bangladesi migráns arról beszélt a BALK-nak, hogy Dubajig repülővel utazott, onnan pedig Törökország, Görögország és Albánia érintésével jutott el Szerbiába. A...
A 2021. nyara óta fokozódó bosznia-hercegovinai belpolitikai helyzetben a bosnyák oldal fontosabb szereplői egyre hangsúlyosabban hivatkoznak a nyugat-európai és észak-amerikai diaszpóra támogatására. A feszült belpolitikai légkörben...
A kérdésre egészen magas szinten adtak válasz, Aleksandar Vučić személyesen gondoskodott a hasonlóságról Pásztor és Depp között, aki Jack Sparrow-ként vált igazán ismertté. Mivelhogy Szerbiában állami...
Románia felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén Ukrajna felől ellenőrizetlen menekültáradat érkezhet az országba. Lucian Bode román belügyminiszter az Antena 3 hírtelevízióban beszélt az előkészületekről. Ha...
Többen gondolják Szlovákiában úgy, hogy inkább az USA és a NATO felelős az orosz–ukrán feszültségért, mint Oroszország – derült ki egy két héttel ezelőtti felmérés eredményeiből,...
A szerbiai Nemzeti Járőrség (Narodna Patrola) nevet viselő, és sokak által szélsőségesnek tartott migránsellenes csoport arról számolt be, hogy a migránsok az utóbbi egy hétben hét...
Görögország 15 000, jelenleg Görögországban élő bangladesi állampolgár számára engedélyezi, hogy csatlakozzon az újonnan létrehozott idénymunkarendszerhez. Az Európába tartó bangladesiek eddig leginkább Olaszországba igyekeztek, ahol a...
A Denník N internetes portál szokatlan lépését azzal magyarázza, hogy Magyarországon válságban van a magyar nyelvű média, ami a szlovákiai magyarokat is érinti. Ahogy a sajtó...
A volt Jugoszlávia a különböző nemzeti identitások süllyesztője volt, a rendszerváltást követően ezért az országban elemi erővel törtek felszínre a nemzeti indulatok, amelyek véres háborúkon át...
Ismét egyenruhát öltött a „szerb világ” legjobb belügyminisztere, amikor reggel kipakolták a migránsokat a horgosi határmenti övezetből. Aleksandar Vulin a szerb migránsügyi hivatal vezetőjének, Vladimir Cucićnak...
Kevés közismertebb ember lehet a világon, mint Cristiano Ronaldo. Mindeközben vitatott és kevésbé vitatott szépségű hölgyek szenvednek a viszonzatlan szerelemtől, ugyanakkor férfirajongók százai legalább azonosulni a...
A boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka vissza-visszatér a falakon, most éppen Zomborba tűnt fel, a városból kivezető egyik útvonalon. Mladić tábornok a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse,...
Höhöhö. Az utóbbi napokban szokás szerint elolvastam azt is amit kell, meg azt is, amit nem kell. Elvégre mi újságírók mindenevők vagyunk, ezért zöldségeket is fogyasztunk...
Oroszország álláspontja szerint a tárgyalásos megoldást illetően még nincs minden veszve, a Kreml szóvivője azonban „kevés okot lát az optimizmusra”. Radnóti András, a londoni székhelyű Millennium...
A két katonai nagyhatalom, az USA és Oroszország közötti – katonai erőfitogtatással nyomatékosított – diplomáciai vita felparázslott Ukrajna kapcsán, ami számunkra sem kellemes, ha tekintetbe vesszük,...