Az ukrajnai fejlemények nem lepték meg olyan mértékben a horvát közvéleményt/elemzőket/politikusokat, mint a nyugati kollégákat. Ennek oka elsősorban, hogy nem is olyan régen a horvátok is az ukránokhoz hasonló helyzetben voltak, így első kézből származó tapasztalataik vannak a nemzetközi joggal és a nagyhatalmi vetélkedéssel kapcsolatban.
Államférfi vagy, vagy politikus
A politika szigorúan követi az “irányvonalat”, támogatja az EU és a NATO erőfeszítéseit, Ukrajna területi épségét, stb. Meg nyilván az EU szankciókhoz is csatlakozni fog, itt nincs lehetőség valamilyen különutas megoldásokra.
A politikai elemzők, geopolitikai és katonai szakértők szabadabban mozognak. Ők nagyjából két táborra oszlanak, az egyik – valamilyen haszon reményében – megkísérel alkalmazkodni a nyugati véleményekhez, és ezzel összhangban szemrebbenés nélkül óriási hülyeségeket mond, míg a másik igyekszik tárgyilagosan áttekinteni áttekinteni a helyzetet, persze nem feledkezve meg közben a játékszabályokról, így ők is rituálisan elhelyezik áldozati ajánlásaikat a tengerentúli gravitációs központ oltárán: csúnya, agresszív oroszok, fuj, fuj autokrácia, meg ilyesmi.
Az ukrajnai helyzet kapcsán a horvát sajtóban sokan visszaemlékeztek Angela Merkel tanácsára, amelyet a “jóemlékű” Ivo Sanader horvát miniszterelnöknek adott, amikor a pirani öböllel kapcsolatban siránkozott neki:
Néha államférfinak is kell lenni, nem lehet az ember mindig politikus.
Ez az ukrán vezetésre, illetve Zelenszkij és egyéb ukrán elnökre vonatkoztatva arra utal, hogy bármennyire nehezükre esett volna, a minszki egyezményeket valóra kellett volna váltani, vagy legalábbis tárgyalásokba kellett volna bocsátkozni a szakadárokkal.
Itt a horvátok a saját tapasztalataikkal vonnak párhuzamot. A szerb-horvát fegyveres konfliktus kirobbanása után egy pillanatra sem szakadtak meg a tárgyalások. Ennek következtében Horvátország számos kompromisszumot volt kénytelen kötni, például a horvát Duna-mente békés reintegrációja során, és ez a mai napig érezteti hatását, táptalajt szolgáltatva a Hazafias Mozgalom-féle politikának.
Az akkori horvátországi helyzet annyiban hasonlított a mostani ukrajnai fejleményekhez, hogy akárcsak a Donyec-medence, ez is az anyaországgal, azaz Szerbiával volt határos, s bár a horvátoknak az ukránokkal szemben reális esélyük volt fegyveres erővel felszabadítani a megszállás alatt lévő területeket, a háborús pusztítás valószínűsíthető mértéke, illetve az potenciális áldozatok száma miatt mégis a tárgyalásos rendezés volt az egyedüli ésszerű megoldás.
Ugyanakkor a horvát elemzők nem felejtik el megemlíteni, hogy Koszovó függetlenségének elismerése most visszaköszönt Donyeck és Luhanszk esetében, illetve még Bosznia-Hercegovinában is “alkalmazásra kerülhet”. Mondjuk a trebinjei reptér szolgáltatásait igénybe véve, hirtelen nagyszámú orosz “békefenntartó” jelenik meg a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságban, amelynek függetlenségét Moszkva egy óvatlan pillanatban elismeri.
Mi lesz a Fortenovával (Agrokorral)?
Ugyanakkor Damir Novotny gazdasági elemző az N1-es televízió műsorában egy érdekes kérdést tett fel: mi lesz a sorsa az egykori Agrokornak, azaz a mostani Fortenovának, amennyiben fő részvényesei az orosz VTB Bank és Sberbank szankciók alá esik. Ez a céget nagyon kellemetlen helyzetbe hozná, a Fortenova ugyanis még mindig nem konszolidálódott annyira, hogy kölcsönök nélkül tudjon működni.
Ez a csoportosulás egyértelműen a külső finanszírozástól függ, illetve a rövid és közepes lejáratú hitelektől, amelyeket ez idáig két legnagyobb részvényese biztosított számára
– mondta Novotny. Amennyiben a két orosz bank a szankciók kiszabása miatt nem tud működni az EU térségében, a Fortenova nagy bajba kerülhet, és ezzel nemcsak a horvát, de a térség gazdasága is.
A Fortenova esetleges csődje most nem annyira veszélyes, mint annak idején az Agrokort fenyegető csőd volt, de kedvezőtlen hatása lenne a térség gazdasági életére. Novotny véleménye szerint a másik horvát cég, amelyet veszélyeztet az orosz-ukrán csörte, az a főként műtrágya előállítással foglalkozó vegyipari vállalat, a kutinai Petrokemija.
Amennyiben a földgáz ára valóban elérné a Dmitrij Medvegyev által beígért 2000 eurót, a kutinai gyárat valószínűleg nem lehetne megmenteni.
A béke az erőseké
A miniszterelnökök közismert csodálójaként – népeket ajnározó, éjt nappallá tévő, országok gondját vállukon viselő nők és férfiak (Huhh!) -, nem bírtam ellenállni, hogy ne idézzem ezúttal a magyar miniszterelnököt, aki sommásan úgy kommentálta a helyzetet, hogy:
A békéhez azonban a jószándék kevés, a békéhez nem elég, hogy az ember kinyilvánítja a békeszándékot, a békéhez erő kell, a gyengéknek nincs béke.
Magyarán, a világpolitikában vajmi kevés változott, és aki nem rendelkezik elég hadosztállyal, annak nem sok beleszólása van a dolgokba. Ezzel kapcsolatban nagyon sokat tudnék okoskodni, de nem teszem, mert már megtették mások. Ehelyett csendesen, azzal végezném soraimat, hogy mondjon ki mit akar, Oroszország nélkül nincs európai biztonsági stratégia, és ezért Oroszországgal tárgyalni kell.
Mert Oroszország itt fog maradni Putyin után is, és – Amerikával ellentétben – nagyon, de nagyon közel van.
';
