ROMÁNIA TÚLTELJESÍT? Bukarest belebonyolódott az orosz-ukrán konfliktusba, ezzel magára vonhatja az oroszok haragját

A cikk meghallgatása

A két katonai nagyhatalom, az USA és Oroszország közötti – katonai erőfitogtatással nyomatékosított – diplomáciai vita felparázslott Ukrajna kapcsán, ami számunkra sem kellemes, ha tekintetbe vesszük, hogy éppen Kelet- Európa biztonságáról és jövőjéről alkudoznak a felek. Az optimista becslések és forgatókönyvek szerint a végcél a modus vivendi, a békés együttélés, ami a térség világos, mindkét fél által kölcsönösen tiszteletben tartott és elismert érdekszférákra történő felosztása – vagy inkább újraosztása révén köszöntene be.

Gyors üzenetváltás

Néhány napja az orosz külügyminiszter közölte az Orosz Föderáció feltételeit, amelyek között szerepel a NATO kötelékébe tartozó külföldi csapatok és fegyverek kivonása Románia és Bulgária területéről.

Az orosz bejelentés a kelet-európai NATO terjeszkedéssel szemben fenntartott ellenérzés (vagy inkább fenyegetettségérzet) összefüggésében egyáltalán nem derült égből érkezett villámcsapás.

De a jelek szerint a kiváltó oka mégiscsak az volt, hogy Klaus Johannis román államfő még decemberi kérésének eleget téve, az amerikai és a francia elnök a múlt héten kihirdette: a NATO keleti szárnyán észlelhető orosz fenyegetettségre való tekintettel további csapatokat vezényelnek Romániába.

A szövetséges csapatok érkezésének jóhírét a román elnök és az időközben biztonságpolitikai témájú doktorijával plágium-botrányba keveredett Ciucă tábornok vezette koalíciós kormány kül- és biztonságpolitikai sikerként hordozta körbe a nyilvánosságban, ám az orosz bejelentést követően (ti. hogy Románia NATO-béli feladatvállalása a két nagyhatalom alkudozásának tárgyává vált Ukrajna kapcsán) a kiváló orosz kapcsolatairól ismert szociáldemokrata párt (PSD) védelmi védelmi minisztere, Vasile Dîncu fontosnak tartotta tisztázni az egyik román hírtelevízióban, hogy Románia ugyan szerepet vállal az Oroszországgal szembeni politikai és gazdasági nyomásgyakorlásban, de nem készül és nem is kíván belebonyolódni semmilyen katonai konfliktusba Ukrajna kapcsán.

Egy frissen bemutatott telefonos közvéleménykutatás a Johannis államfő (egyben a hadsereg főparancsnoka és a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöke) és Ciucă (nyugalmazott) tábornok vezette kormány külpolitikáját igazolja: a megkérdezettek 64%-a Oroszországra fenyegetésként tekint, 56% pedig – az ukrajnai helyzetre való tekintettel – egyetért a Kelet- Európában állomásozó NATO-erők és -csapatok bővítésével.

Románia túlteljesít

Elemzők szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter különös féltétele a NATO és az oroszok közt zajló alkudozás része, és inkább stratégiai meggondolás áll mögötte: az oroszok nyilván többet kérnek/követelnek annál, ami ésszerű és elfogadható a szövetségesek számára, hogy aztán a végén kevesebbel is beérjék.

Ám a román államfő és a nemzeti-liberális párt (PNL) által fémjelzett külpolitikával szemben ellenvélemények is megfogalmazódnak: egyrészt a kormány szemére vetik, hogy a nyilvánosság előtt továbbra sem lett tisztázva, ki állja majd az államfő által behívott, Romániában állomásozó plusz külföldi csapatok apanázsát, másrészt kifogásolják az ország külpolitikai vonalát.

Értékelésük szerint Románia túlteljesít a katonai szövetség iráni kötelezettségei és vállalásai terén, minek következtében feleslegesen belebonyolódott a szomszédságában zajló orosz-ukrán konfliktusba, szükségtelenül vonva magára az orosz fél haragját és ellenszenvét.

Moszkva NATO-nak címzett, Romániára szabott feltétele ez utóbbi félelmet látszik visszaigazolni, ráadásul a román-orosz diplomáciai viszony amúgy is meglehetősen rossznak mondható az iráni rezsim ellen beüzemelt, és már több éve az országban állomásoztatott amerikai légvédelmi rakéták folytán.

Úgy tűnik tehát, hogy Johannisnak és az általa támogatott kormánynak a nagyobb és még több biztonság örvén (de leginkább Románia régóta dédelgetett regionális középhatalmi státusa után vágyódva) önként és dalolva sikerült bevezetnie Romániát a két nagyhatalom viszályának – Szkülla és Kharübdisz – szurdokába.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy erőfeszítéseik gyümölcsözőnek bizonyulnak.

Mert ha Moszkva komolyan gondolja új békefeltételét – a külföldi NATO-csapatok és -fegyverek Romániát és Bulgáriát érintő tilalmát – egyáltalán nincs kizárva az ukrajnai belpolitikai fejlemények tükrében, legalábbis míg meg nem állapodnak az amerikaiakkal, hogy a román demokrácia az orosz machinációk célpontjává válik.

Az pedig nem sok jóval kecsegtet, ugyebár.

Másrészt, ha az amerikaiak végül csak megállapodnak belátható időn belül az oroszokkal Ukrajnában (a finn mintára), és nemcsak a NATO-csapatok és -fegyverzet bővítése válik okafogyottá, hanem egyáltalán a jelenlétük is bizonytalanná Romániában. Ami pedig az ország geopolitikai súlyának csökkenését vonja maga után.

Az új geopolitikai helyzet ráadásul a Johannis államfő és a tábornokai által képviselt – az európai viszályra fogadó – harcias külpolitika értelmét is meg fogja kérdőjelezni, aminek előreláthatóan belpolitikai következményei is lesznek. Előbb vagy utóbb.