Connect with us

Szerbia

A SZERB HŐS: Ratko Mladić vissza-visszatér a falakon

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

szerb hos
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

A boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka vissza-visszatér a falakon, most éppen Zomborba tűnt fel, a városból kivezető egyik útvonalon. Mladić tábornok a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse, 2017-ben a Nemzetközi Törvényszék egyebek között népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért, valamint háborús bűnök elkövetéséért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

Tavaly novemberben aktivisták Belgrádban fehér festékkel leöntöttek egy murált, amelyen a háborús bűnös tábornok volt látható, azóta hol itt, hol ott jelennek meg az őt ábrázoló “falfestmények”.

Ezúttal Zomborban tűnt fel a Bezdán és Szabadka felé vezető úton egy nagyon rossz minőségű arcképe, a “csatolt felirat” szerb hősnek titulálja őt. Lásd a fenti képet, amely február 2-án készült.

A helyet viszont nagyon jól választotta meg az “elkövető”, a rajz ugyanis egy nehezen belátható vasúti kereszteződés előtt van, ahol minden autósnak lassítania kell, így szinte kizárt, hogy bárkinek a figyelmét elkerülje.

Könnyen előfordulhat, hogy az arcképet egy előre elkésztett sablon segítségével fújták fel a falra, ezért akár máshol is megjelenhetnek ilyen Mladić-arcképek.

A szemben lévő vendéglőben (kocsmában) tartózkodó férfiak “éretlen fiatalok idétlenkedésének” tartják a murált és a hozzá tartozó feliratot, mondván, hogy a környéken élő szerek, horvátok, bunyevácok, magyarok és albának jól megvannak egymással, és “lesz⁎rják Mladićot”.

Másokat viszont zavarhatott az arckép, mert már ráfirkáltak, ami ugyan nehezebbé tette a tábornok felismerését, de nem akadályozta teljesen meg.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szlovákia

3+1: Nem csak Orbán, hanem Vučić és Dodik is az elsők között gratulált Ficónak

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

Orbán gratulált
EGY AZ IRÁNY: Egymásra találtak, így már négyen vannak (Forrás: X-platform)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Orbánhoz hasonlóan Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök is az elsők között gratulált Robert Ficónak ahhoz, hogy a legtöbb szavazatot kapta a szlovákiai parlamenti választásokon. Ezt a példát követte Milorad Dodik is, aki állami szintre emelte egyelőre csak entitásként fungáló hazáját. Mindhárman írásos formában, az X-platformon köszöntötték a “szlovák hazafit”.

Nu, págágyí!


– Találjátok ki, ki tért vissza!

A magyar miniszterelnök ezzel kezdte X-platformos bejegyzését, amelyben gratulált Robert Ficónak a szlovák parlamenti választáson elért “vitathatatlan győzelméhez”.

Orbán megjegyezte, hogy “egy hazafival mindig jó együtt dolgozni”, ami elé várakozással tekint.

Orbán gratulált

Vučić sem késlekedett a “szlovák hazafi” köszöntésében

A szerb elnök szintén gratulált Robert Ficónak a szlovákiai parlamenti választáson aratott győzelméhez.

Aleksandar Vučić azt írta a Ficónak küldött üzenetében, hogy szívből gratulál neki a parlamenti választáson megszerzett első helyéhez a baráti Szlovákiában.

A szerb államfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az elkövetkező időszakban elmélyítik a két ország közötti együttműködést, valamint hogy a továbbiakban közösen dolgoznak a partnerség erősítése érdekében ezekben a kihívásokkal teli időkben.

Orbán gratulált

Dodik is megpróbált igazi államfőként viselkedni (Forrás: X-platform)

Dodik sem maradhatott ki

Az elsők között gratulálók sorából nem maradhatott ki Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke sem, aki szintén beikszelte Ficót.

A boszniai szerbek Miléje az X-platformon Ficónak és a pártjának egyaránt gratulált a választásokon elért győzelemhez, és egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy Fico alakíthatja meg Szlovákia új kormányát.

Dodik megjegyezte, hogy Szlovákia a jövőben is a haladás és a fejlődés útján halad tovább a lakosság támogatását élvező Ficóval, mint az ország új miniszterelnökével.

A boszniai szerb vezető azt írta, hogy jó gazdasági és egyéb együttműködést remél a két baráti ország között, amivel nem csak gratulált Ficónak, hanem ebből az apropóból az entitási szintről állami szintre emelte az általa vezetett Szerb Köztársaságot.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava