A montenegrói szerbeket tömörítő Demokrata Néppárt elnöksége ultimátumot intézett a podgoricai kormányhoz, miszerint felfüggeszti Milojko Spajić kabinetjének további támogatását, ha a montenegrói parlament legkésőbb június végéig...
2023-ban 11 fizikai támadás és 46 komoly fenyegetés érte az újságírókat. Ehhez képest a 2024-es adatok még elrettentőbbek, hiszen az idei év első három hónapjában a...
Egy 2018-as kutatás szerint a középiskolai tanárok több mint 16 százaléka átélt már valamilyen fizikai erőszakot, 78 százalékuk pedig verbális bántalmazás áldozata lett. És azóta csak...
- Nincs szándékomban beszűkült és korlátolt emberekkel vitatkozni. Egyébként sincs miről vitázni a hazaárulókkal - írta az X platformon Vladimir Đukanović, aki szerint Milan király idejében...
A szerb mantráknak a része természetesen az is, hogy a belgrádi vezetőknek gondoskodniuk kell a saját lakosságról, a többiek meg öljék egymást, ahogy éppen akarják, szerb...
Ismét a felszínre került egy szerb püspök pedofil ügye, miután a Szerb Ortodox Egyház a Kragujevaci Szent Új Mártírok Rendjével tüntette ki a múlt héten Vasilije...
Donald Trump korábbi amerikai elnök veje, vagyis a "first vej", azt követően érkezett Szerbiába, hogy a múlt hónapban a szerbiai építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a...
A Rio Tinto jelentős beruházásokat tervez a Jadar projektbe, és állítása szerint a legmagasabb nemzetközi környezetvédelmi standardokat kívánja alkalmazni. A vállalat előzetes környezeti hatásvizsgálatokat készített, és...
- Jelenleg Szerbiában van egy normális ember, egy rendező, újságíró és politikai aktivista, akit a hazája halálba akar küldeni. Még mindig remélem, hogy ez csak a...
A szerb elnök szerint az Európai Uniótól és a Rio Tintótol kapott garanciák biztosítják, hogy a lítiumkitermelési projekt megfelel a szigorú környezetvédelmi előírásoknak, amelyek Szerbia számára...
Szerbiában ma már a szándék sincs meg arra, hogy az ország az Európai Unió felé mozduljon el, miután ezentúl Aleksandar Vulin miniszterelnök-helyettes tesz javaslatokat a Szerbia...
Szerbiában ismét felborzolta a kedélyeket, hogy az ottani férfiak pornográf tartalmakat osztanak meg volt kedvesükről, vagy akár a családtagjaikról a Telegramon, vagy esetleg más csatornákon. Nehéz...
Semmi köze ennek már ahhoz az életérzéshez, amikor izgatottan vártunk a határon, hogy átérjünk a Kelebia és Tompa közötti „senkiföldjére”, és ott adómentesen megvásároljuk a cigarettát...
Egy szerbiai politikai elemző szerint Vulinnak magánemberként joga van virágot elhelyezni bárki sírján, a szerb kormány tagjaként viszont nincs, és csak remélni lehet, hogy nem azt...
A szerbiai ellenzék szerint Orlić kinevezésével „folytatódik a nemzetbiztonsági szolgálat szétzilálása és az SNS-párti klikk kezébe történő átjátszása, amely így védi saját bűnös ügyeit, szervezett bűnözői...
Aleksandar Vulin szerint a Koszovóban, szerb szóhasználat szerint a Koszovó és Metóhiában élő szerbek problémáit nem annyira a koszovói albán „hatóságok”, mint inkább az EU okozza,...
Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi is az a sajkacsa! A "šajkača" - ízlelgessük a szót! - szerb nemzeti kalap vagy sapka. A "szerb provanszban" hagyományosan férfiak viselték,...
A szerbiai és a boszniai Szerb Köztársaság kormányának mai közös ülésén egyhangúlag elfogadták a nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló...
Szerbia bámulatos egyensúlyozása Kína és Európa között egyre inkább reflektorfénybe kerül. Hogyan tud egy kis balkáni ország ilyen triplajátékot játszani, és meddig tartható ez a politika?...