Szerbia
Sajkacsás Konfuciusz őrködik a kínai-szerb testvériség felett egy vajdasági faluban
Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi is az a sajkacsa! A „šajkača” – ízlelgessük a szót! – szerb nemzeti kalap vagy sapka. A „szerb provanszban” hagyományosan férfiak viselték, illetve viselik még néha ma is, nevét a šajkaši néven ismert szerb folyami csapatokról kapta. A 20. század eleje óta népszerű nemzeti szimbólum Szerbiában, jellemzően fekete, szürke vagy zöld színű, és általában puha, házi szövetből készül
Azt hittük nem ér minket nagyobb meglepetés annál, mint hogy „Buddha, a megvilágosodott” kap szobrot egy bácskai faluban, egészen pontosan Kiskéren (szerbül Бачко Добро Поље / Bačko Dobro Polje, németül Kleinker), miután Szerbiában egyre több politikus jut a megvilágosodott, vagy éppen besötétedett állapotba. Szerbia viszont tényleg a határtalan meglepetések országa, így mostanra kijelenthetjük, mit nekünk Rocky Begaszentgyörgyön, amikor van egy sajkacsás, tulajdonképpen “bosnyák” Konficiuszunk Kiskéren. Egész (katasztrófa)turizmust lehetne erre rászervezni, ha nem éreznék maguk a helyiek is, hogy itt nincs minden teljesen rendben, s inkább furcsa ez, mint értékes. Habár Konfuciusz tanait és bölcsességeit olvasgatva levonható a következtetés: lenne mit tanulniuk a politikusoknak az ókori kínai bölcstől.
Miért épp Kiskér, és miért nem Buddha?
Az első hírek év elején arról szóltak, hogy Buddha szobrot avatnak a faluban, s nem más tesz ilyet, mint Kína belgrádi nagykövetsége, végül azonban kiderült, a műanyag csomagolás alatt nem Buddha, hanem Konfuciusz bújt meg, de ez szerb szempontból majdnem, hogy madár-madár.
Konfuciusz egyik bölcselete
Az uralkodó erénye olyan, mint a szél; az alattvalók erénye olyan, mint a fű. Ahogyan a szél fúj, a fű úgy hajlik.
Február környékén került ki a szobor a nagy talapzatra, amelyen szerbül és kínaiul is szerepelt a szöveg: a kínai nagykövetség szigorú védelme alatt, utóbb viszont kiderült, hogy a nagykövetségnek semmi köze az egészhez.
A helyieknek fogalmuk sem volt kiről van szó, melyik valóságsóból szabadult az illető, és miért éppen az ő településükre kerül a szobor, februárban pedig még építési engedélye sem volt a szoborállításhoz senkinek, legalábbis a verbászi illetékesek ezt nyilatkozták akkor az Autonómia portálnak.
Kiskéren egyébként keresztül halad a Belgrádot Budapesttel összekötő gyorsvasút, vagyis a Verbászra vezető főút mellett fut a vonat is majd. A településnek 3500 lakosa van, mintegy negyven kínai él itt a helyiek szerint. Teljesen beilleszkedtek, rendszeresen fizetik az adókat és illetékeket, holott ez még a helyi, szerbiai lakosokra sem mondható el minden esetben.
Hálából emelték a szobrot, állítólag helyi fiatalok
Aztán végül, igaz, a sajtó jelenléte és nagy csinnadratta nélkül, de leleplezték Konfuciusz szobrát, és mint az N1 riportere május közepén kiderítette, hogy a „remekművet” nem más, mint az Ősi Kína (Drevna Kina) nevű egyesület emeltette.
Az egyesületet 2023 februárjában jegyezték be helyben, vagyis Kiskéren. Akkor azonban, amikor a szobor a talapzatára került, éppen egy gyorsétkezde volt a mögötte lévő épületben, de mire lebontották róla a csomagolást, az egyesület székhelyét a gyorsétkezde helyére tette át, vagyis a település központjába, így most a sajkacsás bölcs az egyesület székhelye előtt áll.

Becsomagolva Buddha, kicsomagolva Konfuciusz (Forrás: Screenshot)
Egy Darko Krčmar nevű politológus (ha magyarítanánk a nevét, akkor Sötét vagy Hős Korcsmáros) a szerbiai N1-nek azt mondta, kezdetben vita is volt arról, hogy montenegrói vagy bosnyák sapka kerüljön-e Konfuciusz fejére, de végül kompromisszumos megoldás született, sajkacsa lett a dal vége.
A sajkacsa egyébként valódi, vagyis szövetből készült és utólag erősítették a szobor fejére, mert itt általában erősen fúj a szél és könnyen lekapná a bölcs kobakról.
A politológus hozzátette, hogy a helyieknek egyébként is nagyon szarkasztikus humoruk van, viszont sokat töprengtek azon, hogy miként fejezzék ki a hálájukat a kínaiaknak, akik mindig Szerbia mellett álltak, s most is rendes szomszédok módjára viselkednek Kiskéren, ahol még adót is fizetnek, hát emeltek a tiszteletükre egy szobrot.
Matija Bosančić, az Ősi Kína Egyesület képviselője – aki több győzelemmel rendelkező MMA-harcos Szerbiában – úgy nyilatkozott az N1-nek, hogy a szobor emelésével szerették volna még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a szerbek és a kínaiak között.
Konfuciuszt azért választották, mert az egyik legnagyobb kínai filozófus. A helyi fiatalember kitért arra is, hogy ezzel kicsit életet lehelnek a faluba, hogy arrafelé ne csak a sík alföld legyen, hanem valami emelkedjen is ki a földből, amiről ők is nevezetessé válnak.
Az MMA-harcos szerint a szobrot egyébként a szarajevói Művészeti Akadémia hallgatói készítették, a fiatalok pedig saját zsebből fizették a költségeket, így valamelyest „bosnyák Konfuciusz” áll az egykor lótenyésztéséről híres német lakosságú falu központjában, hogy általa a szerbek tisztelegjenek a kínaiak előtt.
A németeket a második világháborút követően deportálták a faluból, helyükbe montenegróiakat és szerbeket telepítettek.
A helyiek nincsenek elragadtatva
A helyi közösségben érdeklődve, az ott dolgozó hölgy a BALK-nak azonnal elmondta, hogy nem Buddha, hanem Konfuciusz kapott szobrot, de minden további kommentárt és információt megtartott magának, és arra kért bennünket, hogy próbálkozzunk másnál, mert neki ehhez az egészhez semmi köze, talán kicsit kényelmetlenül is érzi magát miatta.
A helyiek nincsenek ennyire elragadtatva. Azt mondják, hat szobra van a falunak, ez már tényleg túlzás, miközben egyre többen mennek el a településről, munka nincs, szennyvízcsatorna nincs, aztán valamivel el kell vonni a figyelmet az „általános rosszlétről”, ha már az egyszerű ember gondjai süket fülekre találnak.

