2021 szeptemberéig az utolsó nyugati katona is elhagyja Afganisztánt. A kivonulás hatásait még csak találgatja a nemzetközi közösség, de jogosnak tűnnek-e a félelmek, amelyek a...
A szerbiai védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint a Pešter-fennsíkon folyó képzés során az egyik harci járműben tartózkodó főtörzsőrmester rosszul lett, és elhunyt. A szerbiai ellenzéki...
Janez Janša szlovén miniszterelnök a Twitteren köszönte meg a magyar miniszterelnöknek a részvételt a szlovén függetlenség 30. évfordulójának megünneplésén. A szlovén miniszterelnök ezzel válaszolt Orbán...
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma üdvözölte annak a törvénynek az elfogadását, amely szerint Montenegró elítéli az 1995 nyarán történt srebrenicai népirtást, és annak tagadását vagy becsmérlését....
A montenegrói parlament elfogadta a Srebrenicáról szóló határozattervezetet. A 81 tagú parlamentben 55-en szavaztak a tervezetre, 19 ellene, 7 képviselő pedig tartózkodott. A csütörtök esti...
Az április 25-i parlamenti választásokon vesztes Albán Demokrata Párt vasárnap, június 13-án pártelnököt választott. A pártnak a 2,8 millió lakosú Albániában 75 ezer tagja van,...
A bulgáriai török párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (bolgárul: Dvizsenieza Pravai Szvobodi, DPS) vezetése június 5-én Törökországba látogatott, ahol Recep Tayyip Erdoğan államfő...
A világ tizennyolc országában egyetlen nap alatt több mint nyolcszáz embert tartóztattak le, ez volt a szervezett bűnözés ellen végrehajtott eddigi legnagyobb rendőrségi akció. A...
A Szerbiában élő albánoknak két anyaországuk van, az első számú Albánia mellett ott van Koszovó is. Preševo jelenleg Szerbiához tartozik, de a város, illetve a...
A szerb és az orosz elnök videolinken kísérte figyelemmel a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyag gyártásnak beindítását a belgrádi Torlak intézetben. Az internet által...
Még egy kellemetlen üggyel hozhatják összefüggésbe a szerb védelmi minisztert. A szervezett bűnözéssel foglalkozó szerb ügyészség felkérte a rendőrséget, hogy vizsgálja ki azokat az állításokat,...
Rakjuk össze a mozaikot, és nézzük meg, hogy mi folyik a Balkánon! Koszovó a játszmának csak egy része, ennél sokkal nagyobb a tét. A BALK...
Szlovákia tranzitország az európai gázellátásban és a szlovákiai hálózatot üzemeltető Eustream éves nyeresége euró százmilliókban mérhető. Egyelőre legalábbis. A cég 51 százalékban a szlovák állam...
Az előrejelzések szerint idén már lesz EXIT Újvidéken. A fesztivált a tervek szerint július 8-a és 11-e között tartják meg, ha a járványhelyzet is úgy...
A nyugat-balkáni országok vezetői május 18-án Brüsszelben gyűltek össze egy már hagyományos vacsorára, amelyet az EU külpolitikai főképviselője rendezett. Federica Mogherini, az Európai Unió volt...
A BALK többször is említést tett arról, hogy a Balkánon élnek románok, akikről Nicolae Ceaușescu diktatúrája tudomást sem akart venni. B.A. Balkanac írt Muma Păduriiról,...
Az Egyesült Államok vezetésével 26 nemzet több mint harmincezer katonája tart „Defender Europe 21” elnevezéssel soha nem látott méretű hadgyakorlatot Albániában. Ez a legnagyobb külföldi...
Mint ezt a müncheni Süddeutsche Zeitung hírül adta, és a horvát portálok is leközölték, az Európai Bizottság olyan törvény előkészítésén dolgozik, amely gátolná az állami...
Horvátország könnyít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási feltételeken, és már egy oltással is engedélyezi a határátlépést. Ezt Davor Božinović horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője közölte...