Connect with us

Balkán

ROKONSÁG: A bukaresti képviselőház a balkáni románság napjává nyilvánította május 10-ét

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
A BALK többször is említést tett arról, hogy a Balkánon élnek románok, akikről Nicolae Ceaușescu diktatúrája tudomást sem akart venni. B.A. Balkanac írt Muma Păduriiról, azaz az Erdők Anyjáról, akinek alakja ma is él a Timok völgyében élő vlachok között. Pászkán Zsolt pedig azt feszegette a BALK-on, hogy balkáni ország-e Románia? Ott került szóba, hogy a román politikai elit inkább feláldozta a Dunától délre élő románokat, semmint hogy egyfajta „védhatalom” szerepét ellátva legitimálja Magyarország határon túli magyarokkal kapcsolatos ilyen jellegű politikáját. Most azonban mintha fordulat történt volna, miután a bukaresti képviselőház a napokban a balkáni románság napjává nyilvánította május 10-ét.

Történelmi előzmények

A bukaresti képviselőház nagy többséggel megszavazta szerdán azt a törvényjavaslatot, amely a balkáni románság napjává nyilvánítja Romániában május 10-ét.


A parlament honlapján elérhető indoklás szerint az új jogszabály arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a románoknak – a nemzeti és kulturális önazonosság tekintetében – szolidaritást kell vállalniuk a Balkánon élő rokonaikkal, a meglenoromán és aromán kisebbséggel.

A törvényt két éve kezdeményező szociáldemokrata és kisebbségi képviselők rámutatnak:  Románia valójában a kommunizmus által megszakított történelmi hagyományhoz tér vissza , hiszen 1906 és 1948 között is május 10-én ünnepelték a balkáni románság napját, annak az 1905-ös szultáni rendeletnek az emlékére, amely a Török Birodalom tizenhetedik – a görög ortodoxoktól különböző – kisebbségeként ismerte el az addig jogfosztott meglenoromán és aromán közösségeket.

A jogszabály indoklása szerint Románia határozott diplomácia fellépésének, Alexandru Emanoil Lahovary korabeli konstantinápolyi román nagykövet négyéves erőfeszítésének köszönhető, hogy a Török Birodalom hivatalosan elismerte a területén élő román etnikumokat, a meglenoromán és aromán származású románok közigazgatási, oktatási és vallásgyakorlási jogait.

A törvény

Maga a törvény szövege nem utal a történelmi előzményekre, és az indoklásban nevesített – a mai Görögország, Észak- Mecedónia, Albánia, Szerbia és Bulgáriában területén élő, nagyrészt asszimilált – meglenoromán és aromán nemzeti közösségekre, csak arról rendelkezik, hogy a balkáni románság napjának megünneplését célzó rendezvények megszervezésére az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak.

Illusztráció: Muma Pădurii

A hazai és határon túli részvétellel tartott, a balkáni románság napját népszerűsítő kulturális, tudományos, oktatási eseményekről „lehetőleg” a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.

A kommunizmus, és főleg a nacionálkommunista rezsimet bevezető Nicolae Ceaușescu diktátor regnálása idején Románia nem volt hajlandó tudomást venni a Dunától délre élő rokon nemzetrészekről, mivel attól tartott, hogy ezzel azokat a külföldi történészek által valószínűsített, „ellenséges” tanokat támasztaná alá, miszerint a románság egy, a Dunától délre, a Balkánon kialakult újlatin nép, amely a középkorban, a vándorló pásztorkodás révén telepedett meg a Kárpát-medence térségében.

A dák-római folytonosságot hirdető, Romániában hivatalossá vált eredetelmélet szerint viszont a románok a térséget az ókorban benépesítő dákok, valamint a provinciát több mint másfél évszázadig megszálló rómaiak leszármazottai, a román nép tehát őslakos a Duna északi partján és Erdélyben.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap