Connect with us

Bosznia

Dodik gyerekeivel szemben léptetett életbe szankciókat az USA pénzügyminisztériuma

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

gyerekek
Dodik és a gyerekek, most már mindhármuknak van amerikai szankciójuk (Forrás: Depo.ba)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának külföldi pénzügyi eszközök ellenőrzésére létrehozott hivatala (Offive of Foreign Assets Controll, OFAC) október 20-án szankciós listára helyezte Milorad Dodiknak, a boszniai Szerb Köztársaság elnökének gyerekeit, Igort és Goricát. A legfőbb boszniai szerb vezető két gyermekének szankcionálása mellett az amerikai diplomácia arról is döntött, hogy Dodik családi érdekeltségeinek gazdasági lehetőségeit is korlátozzák, így a Dodik família tulajdonában lévő négy vállalkozásra is kiterjesztettek bizonyos szankciókat.

A gyerekeit is megszankcionálták

Az USA pénzügyminisztériumának közleménye szerint Igor és Gorica szankciós listára helyezése amiatt vált indokolttá, mert tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Dodik közpénzeket vonjon el az RS központi költségvetéséből, amivel a saját családja vagyonát növelte.


A közlemény kitért arra is, hogy az amerikai külügy értékelése szerint Dodik populista hangvételű, ultra-nacionalista politikai álláspontja kizárólag azt a célt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet az általa folytatott korrupciós ügyletekről, amiket a hivatalát felhasználva folytat a boszniai szerb entitásban.

Az amerikai külügy szerint Dodik ehhez aktívan felhasználja családja gazdasági érdekeltségeit, és két gyermekét mostanra széles spektrumban bevonta a család cégeinek irányításába.

Az Igor és Gorica tulajdonában álló cégek közül a mostani szankciós körben három agrárprofilú vállalkozás (Agro Voće, Fruit Eco és Global Liberty) és a Banja Luka központjában lévő Agape nevű étterem ellen lépett fel az OFAC.

Az érintett cégekkel, valamint Igorral és Goricával szemben bevezetett korlátozások a testvérpár amerikai vagyonának befagyasztása mellett magukban foglalják az említett cégekkel kapcsolatos kereskedelmi tilalmat is.

Brian E. Nelson az USA pénzügyminisztériumának terrorizmus finanszírozási és pénzügyi hírszerzési ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a Dodik család elleni mostani szankciókat további lépések követik minden olyan személlyel vagy céggel szemben, amelyek célja a Bosznia-Hercegovina területi integritását biztosító Daytoni Békeszerződés felrúgása.

gyerek

Az OFAC az apukát követően a gyerekeket is „megszankcionálta„

Dodik az X-platformon közzétett bejegyzésében kellő szarkazmussal jelezte a tegnap bejelentett korlátozásokról, hogy egyáltalán nem lepődött meg a családtagjait érintő újabb szankciós rendelkezéseken. Sőt, előre vetítette, hogy ha így halad a szankciós lista bővítése, előbb vagy utóbb rá kerülnek arra a még meg nem született unokái is.

Mint korábban minden esetben, most is Michael Murphy-t, az USA szarajevói nagykövetét nevezte meg felelősként, aki a boszniai szerbek és persze Dodik ellehetetlenítésén munkálkodik.

Negyedjére vették célba

Az USA külügyminisztériuma által az OFAC felé kezdeményezett szankciós tilalmaknak ez volt a negyedik Dodikot érintő köre. Elsőként még 2017-ben került maga a legfőbb boszniai szerb a szankciós listára, amit az akkor életbe léptetett korlátozások kiterjesztése követett 2022-ben.

Mivel lényegesebb amerikai érdekeltségek hiányában Dodik csak legyintett a szankciókra, az OFAC 2022-ben léptette életbe a boszniai főszerb családjához köthető gazdasági társaságok közül a banjalukai Alternativa televizija nevű kereskedelmi csatorna szankciós listára helyezését.

Ezek után az idei év első felében az USA külügyminisztériuma jobb híján már arra kényszerült a fejét járomba hajtani nem akaró Dodikkal szemben, hogy a fontosabb politikai szövetségesei ellen vezessen be korlátozásokat.

Utóbbi intézkedés azonban kontraproduktívnak mutatkozott a boszniai szerb közvélemény körében, mert kellő hivatkozási alapul szolgált Dodiknak ahhoz, hogy azt a mantrát szajkózhassa ő is, miszerint az általa újabban a moszkvai szleng szerint emlegetett „kollektív nyugat” támogatja a bosnyák többséget a szerbek feletti elnyomás megvalósításában.

Az USA külügyi vezetése vélhetően érzékelte, hogy a meglehetősen csekély amerikai kötődéssel bíró boszniai szerb politikai kurzus szankciókkal sújtása lényegében a kitűzött céllal ellentétes hatást váltott ki, így amellett dönthettek, hogy megkísérlik elzárni Dodik családjának pénzcsapját, aminek következtében erodálódni kezdhet az egyébként meglehetősen szegmentált családi holdudvar.

A boszniai szerb egységfront anyagi erőforrásainak korlátozásán túl amiatt is indokolttá vált a Dodik körüli gazdasági erőtér korlátozása az OFAC közleménye alapján, mert értékelésük szerint Dodik 2021. óta módszeresen arra törekedett, hogy növelje Igor és Gorica gazdasági befolyását a boszniai szerb entitásban.

A két Dodik-gyerek vagyonosodása pedig szoros kapcsolatban áll a családfő által betöltött közhivatallal, így lényegében az RS-t mostanra egy családi vállalkozássá változtatták.

A németek helyett a magyar kormány száll be

Az OFAC taglalja továbbá azt is, hogy egyes külföldi befektetési és támogatási alapok amiatt fejezték be az RS-ben korábban már megkezdett projektjeiket, mert attól tartottak, hogy az egyes projektcégek körül kialakuló beszállítói láncon keresztül a támogatási összeg jelentős hányada Dodik családjánál köt ki.

Emlékezetes, hogy idén februárban a német kormány döntött úgy, hogy felfüggeszti a szerb entitásban korábban megkezdett energetikai és közműfejlesztési projektjeit.

Ezek egy részének átvállalásáról Milorad Dodik megállapodott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A konkrét megegyezésről maga Dodik számolt be október 2-án, Orbánnál tett budapesti látogatását követően a boszniai szerb médiában.

Eszerint a magyar kormány energetikai projektekben lesz érdekelt a jövőben a boszniai szerb entitásban. Dodik példaként a szélerőmű parkok létesítésében való szerepvállalást emelte ki.

Emellett jelezte, hogy a magyar fél folytatja a boszniai szerb gazdáknak megnyitott agrár-eszközbeszerzési projektet egyes magyar gyártók nyugat-balkáni piacon való megjelenése érdekében.

Karadžić fia mentesült

A Dodik család elleni fellépéssel egyidejűleg az OFAC törölte a szankciók alatt álló külföldiek listájáról Aleksandar Karadžićot, a jelenleg a hágai ítélet nyomán börtönbüntetését töltő korábbi boszniai szerb elnök, Radovan Karadzić fiát.


Mini közvélemény-kutatás


Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

[ays_poll id=12]
BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap