Szerbia
Golyót röpítene az amerikai nagykövet fejébe egy szerb férfi

Belgrádban őrizetbe vettek egy férfit, aki halálosan megfenyegette Christopher Hill amerikai nagykövetet a közösségi médiában. A hírnek az ad nagyobb súlyt, hogy azt megerősítette Nenad Stefanović a belgrádi főügyészség vezetője, vagyis igencsak hivatalos forrásból reagáltak rá.
Új Princip a láthatáron?
Az ötven éves “Facebook-polgár” azt írta a profilján, hogy eljött az ideje, hogy egy újabb Gavrilo Principre emlékeztető lövést adjanak le egyenesen a megszálló Christopher Hill fejére”.
Az S.B. néven beazonosított heveskedő férfit azzal gyanúsítják, hogy nemzetközi védelem alatt álló személy veszélyeztetésének bűntettét követte el.
A médiatevékenysége által Hill az egyik legaktívabb nagykövet Szerbiában, és nem csak az amerikai kötődésű újságíróknak nyilatkozik, hanem a helyi sajtó képviselőinek is.
Ellentétben a szerbiai politikusokkal Hill nem preferálja a saját szekértábort, megfordult már a szerbiai kormánypárti televíziókban is, például a szerb kormány médiafészkének számító Pinkben, ahol egy interjúban arról beszélt az év elején, hogy Koszovónak jogi kötelessége a Szerb Községek Közösségének létrehozása.
A belgrádi Blic hírportál az év elején készített összeállításában, amelyben a Szerbiában legbefolyásosabb háromszáz személyt sorolta fel, az amerikai nagykövetet a nyolcadik helyre tette, amivel a külföldiek között mindenkit megelőzött.
Néhány hellyel lejjebb külföldiként Anke Konrad mémet nagykövet, Kirill Tyurdenev, a NIS szerbiai olajvállalat orosz származású vezérigazgatója, valamint Emanuel Gioffre, az Európai Unió belgrádi misszióvezetője követi, a kínai nagykövet a teljes listán a 42., az orosz nagykövet pedig csak a 83. helyre “futott be”.
A nagykövet szerint Moszkva nem alternatíva
Christopher Hill, az Egyesült Államok szerbiai nagykövete ma felszólalt a Belgrádi Biztonsági Konferencián, amelyen azt mondta, hogy “szeretné, ha Szerbia felfogná és elismerné Koszovó függetlenségét”, de szerinte a probléma ennél összetettebb.

Egyelőre a sötétben tapogatóznak, Christopher Hilll a jobbfelső sarokban lévő képernyőn látható (Forrás: Blic)
A helyzet rendezése során Hill szerint első lépésként “valóban” felelősségre kell vonni a banjskai események résztvevőit, hogy a történtek ne ismétlődhessenek meg.
A második lépés szerinte az észak-koszovói helyzet megnyugtatása lenne, és ezt követhetné a politikai megoldás megtalálása.
Hill az egyik panelbeszélgetésen fontosnak nevezte, hogy az USA és az EU közösen próbálja megoldani a Nyugat-Balkán helyzetét, amelyet kimondottan nehéznek nevezett.
Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy sokak szerint Szerbiának túl kellene lépnie azon, hogy Koszovó független állam, és a jövő felé kellene fordulnia.
Hill hozzátette, hogy ő is ezt szeretném, de a probléma ennél sokkal összetettebb, és megjegyezte, hogy a kölcsönös megértés a legfontosabb, bár ez egy hatéveseknek szóló tanács.
Ugyanakkor úgy vélte, hogy Oroszország nem tud túl sokat felkínálni a régiónak, és ezért nem tekinti Moszkvát olyan alternatívának, amely miatt Szerbia és a régió többi országa ne csatlakozna az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében