Szerb Köztársaság
Egy videó szerint a gyerekek tolvajnak nevezték a boszniai szerb elnököt

A bosnyák sajtó és a bosnyák internet népe nagy élvezettel csámcsog azon a videón, amelyen a boszniai szerb gyerekek egy csoportja tolvajnak nevezte Milorad Dodikot. A videó már szinte minden platformon terjed, és a legtekintélyesebb bosnyák hírportálok is lecsaptak rá.
Tolvajozó ovisok
A rövid videórészletből kiderül, hogy egy élő közvetítésből származik, amely Milorad Dodik hivatalos Instagram-profilján (mdodik.official) volt látható.
A boszniai szerb elnök Željka Cvijanovićnak, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjának társaságában volt, amikor óvodásokkal próbált barátkozni.
A gondosan előkészített közvetítésre az a felirat került fel, miszerint Dodik azt üzente a követőinek, hogy a “gyerekek jelentik a jövőt”.
A boszniai szerbek Miléje mindeközben azt gondolhatta, hogy ő biztosan a gyerekek között is népszerű, és ezért megkérdezte az ovisokat, hogy vajon tudják-e, hogy őt hogy hívják.
A válasz gyors volt, de nem éppen az hangzott el, amit Dodik hallani szeretett volna, a gyerekek ugyanis úgy köszöntötték, hogy Ђе си лопов, aminek a magyar fordítása körülbelül az, hogy Helló, tolvaj!
A Ђе си kifejezést a szerbek általában köszöntéskor használják, szó szerinti jelentése “hol vagy?”, az itt elhangzott kiejtés a kifejezés montenegrói, esetleg boszniai szerb formája.
Ovisok az egyetemen?
Željka Cvijanović is hallhatta, hogy a gyerekek hogyan üdvözlik Dodikot, nem is egyszer, ezért azt a viccesnek szánt kérdést tette fel az ovisoknak, hogy beírták-e már az egyetemet.
Miután a gyerekek nem vonhatók felelősségre, és nyilvánosan sem kérhetők számon, így Dodik nem tehetett mást, minthogy elsomfordált a helyszínről.
Nem nehéz kitalálni, hogy a felvétel már nem található meg Dodik Instagram-profilján, nyilván az érzékeny tartalom miatt törölték onnan.
A kis videónak főleg a bosnyák internetezők örültek, de elég szép nemzetközi sikerre is szert tett, főleg olyan Dodikot becsmérlő megjegyzéseket közepette, hogy már a gyerekek is tudják, hogy ki a tolvaj.

-
Macedónia3 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Magyarország3 nap telt el azóta
Megy a vonat, megy a vonat Szeged városába, de már az első késett
-
Magyarország6 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter nem akart magyart az EUFOR élére, viszont idegen erőket rejteget Boszniában
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Két szabadkai lakost tartóztattak le, mert lányokat biztosítottak a migránsok számára