Horvátországban sokan reagáltak a magyar döntésre, amely szerint csakis magyar rendszámú gépkocsiba lehet olcsó benzint tankolni. A leggyakoribb vélemény szerint Orbán legújabb intézkedése véget vet a...
A NATO főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a nyugati katonai szervezet folytatja védelmi kapacitásainak növelését Bosznia- Hercegovinában. Jens Stoltenberg erről azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Brüsszelben fogadta Šefik...
A magyar szükségállapot, költői nevén háborús veszélyhelyzet, úgy tűnik feladta a leckét a horvát kormánynak is. Bár nyilvános reakció még nem volt, beindultak a nem hivatalos...
A magyar külgazdasági és külügyminiszter – aki most már a keresztényügyet is viszi – Budapesten fogadta a szerb pénzügyminisztert, akivel a leginkább a gázszállítmányokról tárgyalt. Szijjártó...
Valamikor réges-régen, a kinek boldog/kinek boldogtalan szocialista időkben, valamikor a második világégés után, és jóval a harmadik világégés előtt, vagyis még 1947-ben alapították a szabadkai kenyérgyárat,...
Az új kormánykoalíciót alkotó három baloldali párt vezetői hivatalosan is aláírták a koalíciós megállapodást, amely szabályozza/segíti a Szlovén Köztársaság 15. kormányának munkáját. A szlovén parlament szerdán...
Szerbiában bevett szokás, hogy amikor nem jól mennek a dolgok, akkor az államvezetés előhúz bizonyos témákat, hogy azokkal „homogenizálja”, és a kormány köré tömörítse az embereket....
Június 3-án árverezik el a Szabadkai Nitrogénművek (Azotara) megmaradt vagyonát, az egykor sikeres műtrágyagyárból ugyanis a falakon kívül szinte semmi sem maradt. Nincs olyan gyártósor, amelyet...
Charles Michel pozitív üzenetekkel és derülátó ígéretekkel folytatta balkáni portyázását. Az Európai Tanács elnöke Tiranában kijelentette, hogy Albánia teljesíti a csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges összes feltételt, így...
A Zoran Milanović-féle monkey-business sehogy sem akar kifulladni, a horvát köztársasági elnök szinte naponta osztja az észt, támad, sérteget, fenyegetőzik. Bár mindenki számára világosnak kellene lenni,...
A minap jelent meg a budapesti Libri gondozásában Catherine Belton jelen helyzetben nagy érdeklődésre számítható könyve, a Putyin emberei. Témapontosító alcíme így szól: Hogyan szerezte vissza...
Más vonatkozásiokban ugyan, de Magyarországon is ismert a diplomáciai szófordulat, hogy sosem voltak ilyen jók a kapcsolatok. Ez most a Biden- Micotákisz találkozó kapcsán hangzott el,...
Szijártó Péter szerint, ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc éri, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot....
A szerbiai munkások dolgoznak a legtöbbet és keresnek a legkevesebbet Európában – hozta nyilvánosságra a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége (ASNS) egy nemzetközi felmérésekre hivatkozva. Arra...
Ljubljanában közzétették az új szlovén kormány prioritásait, amelyek jelentős irányváltást jelentenek az előző szlovén kormány politikájához képest külpolitikai téren is. Ezeket a prioritások a koalíciós megállapodásba...
Orbán emberei azt kiabálták Baranyában, hogy „Magyarország Fiuméig”. Az eszéki befektetéseik? Elárulom… – ezzel a címmel közölt interjút Eszék- Baranya megyefőnökével a zágrábi Večernji list. Ivan...
Európában, a kicsi nyugat-balkáni ország, Albánia hatalmas lendülettel fejlődik a turisztikai ágazatban! A kommunizmus sötét bugyrából a ’90-es években lassan kilábaló, majd az évezred utolsó éveiben...
A magyarellenes cikkeiről hírhedté vált Nacional zágrábi hetilap legfrissebb számában azt írja, hogy Horvátország energiastabilitásának és függetlenségének biztosítása érdekében Andrej Plenković horvát kormányfő egyik lépése a...
Kijevbe látogatott a horvát miniszterelnök, és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, akinek szolidaritását fejezte ki Ukrajnával és az ukrán néppel (további fotók itt). Andrej Plenković az...