Albánia
MINDEN VAN: Albán “Alpok”, albán “Bora-Bora”, albán “Thaiföld”, “Mini Dubai”
Európában, a kicsi nyugat-balkáni ország, Albánia hatalmas lendülettel fejlődik a turisztikai ágazatban! A kommunizmus sötét bugyrából a ’90-es években lassan kilábaló, majd az évezred utolsó éveiben belső fegyveres anarchiával küzdő Albánia a 2000-es évek elején kezdett magához térni igazából, így a turizmus területén is.
Délelőtt nyaralás, délután telelés
Hirtelen megindultak a társasház- és hotel építések, kihasználva, hogy Albániában a közigazgatási anarchia csak nagyon lassan, szinte csak napjainkban szűnik meg. Albánul azt a jelenséget, hogy mindenhol minden épül állami vagy önkormányzati koncepció nélkül, “golemizációnak” aposztrofálják immár (Golem egy tengerparti üdülőfalu a Durres-öbölben, ahol a probléma leginkább kikristályosodott).
A Magyarországhoz képest éppen egyharmadnyi területű és lakosságszámú Albánia zseniális adottságokkal rendelkezik. A közel 400 kilométeres tengerpart, két tenger, az Adria homokos tengerpartját, a köves, apró kavicsos, kristálytiszta Jón-tenger egyensúlyozza, amely mellett 2000 méter magas hegyek, csodás zöld völgyek, rengeteg víz, patak, folyó, vízesés és kisebb-nagyobb tavak jellennek meg.
Itt megteheted, hogy délelőtt úszol a csodás tengerben, délután pedig hóembert építesz a hegyekben.
Mirela Kumbaro albán turisztikai és környezetvédelmi miniszter a Turisztikai Világszervezet New York-i székhelyén tartott beszédében Albániát egyedülálló, a “fenntartható fejlődésre orientált” turisztikai célpontként mutatta be a világnak, jól igazodva a kor elvárásaihoz, elvégre most mindenkinek a fenntarthatóság a dilije.
Ismertette az elmúlt évek turisztikai számait is, mondván, hogy a pandémiás időszak Albániában is pozitív hatással volt a belföldi turizmusra.
-2019-ben az utolsó pandémia előtti évben 5,6 millió turista látogatta meg országunkat, 2021-ben ezt a számot újra elértük, ebben az évben pedig 6,5 millió turistára számítunk. Az elmúlt évek kihívásai azonban azt mutatják, hogy a harcot egy jobb világért nem a számok nyerik meg, hanem a társadalmi szolidaritás, a fenntarthatóság és az előrelátás
– mondta Kumbaro, aki hangsúlyozta, hogy a tekintélyes The Guardian Travel szerint “Albánia a kíváncsiskodók kedvenc úti célja, egy olyan cél, ahol a havas hegycsúcs félórányi autóútra van a világ legszebb strandjaitól.”
A turisztikai miniszter bemutatta a stratégiai befektetések ösztönző csomagját is, egyúttal hozzátette, hogy az albán turizmusra pozitív tendenciákat mutat a szezon meghosszabbítása, a turisztikai térkép bővítése és az agroturizmus, mint a fenntartható fejlődés modellje.
Minden van
Az ország északi részén fekvő, 2000 méter feletti magas hegyek abszolút párhuzamban állnak az Alpok hegyeivel, ugyanolyan turisztikai élményt nyújtanak, Magyarországhoz pedig közelebb vannak, mint Svájc. Ezt a hasonlóságot kihasználva ma már a bel- és külföldi turisztikai értelemben “Albán Alpokként” emlegetik az albán hegyeket.
A hegyekben még az 1950-es években vízerőművet építettek, ami komoly méretű folyóduzzasztással is járt. A hegyek völgyeibe ékelődött kisebb folyókat ugyanakkor csodálatos és dús, élénk zöld növényzet borítja. Ezt a látványosságot néhány éve fedezték fel a bel- és külföldi turisták, ezért aztán hajós túrák épülnek a folyókba történő behajózással, a hajók azonban a távol-keleten ismert hosszú, keskeny formájúak lettek, ami látványában, háttérben a csodás tájjal valóban Thaiföldre hajaz, így kézenfekvővé vált ezt “Albán Thaiföld” néven “eladni”, és ez be is vált.
Délen, a görög határ mellett, szemben Korfuval fekszik a kis Ksamil falu, apró strandokkal szabdalt partvonallal, amelyet az albánok trükkösen feltöltöttek hegyi, fehér színű kőporral (a kőpor, mint Magyarországon a szocializmusban a “Kádár-kockák”, családi házak külső burkolata), és “eladták” jó PR-munkával, mint a hófehér homokos strandokkal rendelkező “albán Bora-borát”.
A turizmus “dübörgő fejlődésének” példája a hirtelen, egyik napról a másikra, a rendszerváltás után 30 évvel megindult, turisztikai célú jachtkikötő-építés is, és egyből négy! Shengjin, Vlora és Saranda mellett Durresben épül több milliárd dollárból kikötő Dubai befektetésből közösen az albán állammal. A Dubai építő-beruházó kijelentette, hogy Durresben építi meg a Földközi tenger legszebb és legnagyobb turisztikai kikötőjét, amelyet “Mini Dubai” néven nevezett meg, és immár mindenki így is emlegeti.
Lungomare, reptér, autópálya
A kikötő-projekt mellett minden nagyobb városban hatalmas pénzösszegekkel lecserélték, illetve folyamatosan cserélik le a szocialista időkből származó “szocreál sétányokat”, modern, a mai kor építészeti igényeihez igazított szakmai vívmányokat alkalmazva.
A tiranai Teréz anya Nemzetközi Repülőtér kiegészítéseként elkészült az északi hegyekben, a koszovói határ mellett lévő Kukes Nemzetközi Repülőtér, jelenleg épül a Vlora Nemzetközi Repülőtér (a kifutópálya lényegében már készen van), és tervezési szakaszban van a sarandai reptér is. A kis Albániának így 4 nemzetközi repülőtere lesz, kielégítve a több milliós turista forgalom igényeit.
Akik már jártak Albániában, láthatták, hogy az autópályák minősége kiváló. És láthatják azt is, hogy mindenhol folyik a főút- és autópályaépítés, több helyszínen, ahol a földrajzi adottságok miatt rengeteg a viadukt, az építkezéseken hidak és alagutak kialakítása folyik.
A nagy állami beruházások, fejlesztések mellett a kisemberek, kisvállalkozások is fejlesztenek az ágazatban.
Tipikus példa a Durres Plazh-on működő kis családi hotel, amelyet férj-feleség tulajdonol és üzemeltet. Kis takaros, három ágyas szobákat adnak ki a parton, korábban 20, szezonban 30 € árban per éjszaka, idén már emelnek, 30, szezonban 40 € összeget kérnek majd, ősszel azonban az igények komoly növekedése miatt az egész hotelt átépítik, felújítják, modernizálják nem kevés összegből.
Lesz lift, a korábbi reggeliztető helyén étterem, megújult szobák, kerti grillház, terasz stb.
Mindez miből?
Albánia Európa és a Nyugat- Balkán legszegényebb országai közé tartozik, így hát a kérdés jogos: honnan ez a rengeteg, sok milliárdnyi pénz?
Nos, a titok nem is titok, mert eléggé kézenfekvő a megoldás. Albánia lakosságának jelentős része muszlim, így a tehetős arab világ szívesen segíti a szegény testvért, főleg, hogy a tesó be van ékelődve Európa Achilles-sarkába.
Emellett az EU is igen tekintélyes összegekkel támogatja Albániát azért, hogy segítse a szegény kis ország felzárkózását, de rossz nyelvek szerint azért is, hogy le ne maradjon az arabok mögött…
És a gazdaság nagyon sok ágazatába sok milliárdnyi pénz érkezik a Világbanktól is, hogy a Világbank le ne maradjon Európától.
A turizmusban azonban vannak buktatók is, sok itteni vállalkozó jelentős veszteséget szenved el, mert már tavaly ősszel – akkori áron – lekötötte kapacitásait az idei nyárra skandináv, német, lengyel stb. utazási irodákkal. Akkor senki sem számított európai háborúra, és globális válságra. Az albánok most azon törik a fejüket, hogy miként lehetne “nullszaldósra” kijönni az idei szezonból.
Emellett komoly munkaerőhiánnyal is küzd az ágazat, amit itt is csak távol keletről behozott vendégmunkásokkal tudnak pótolni, nem csak a szomszédos országokban.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head