Bosznia
SZERBIA ÉS DODIK BARÁTJA: Szijjártó szerint tragikus lenne Dodik “megszankcionálása”, egyébként meg az egész Nyugat-Balkánt vegye fel az EU
Szijártó Péter szerint, ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc éri, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot. A magyar külgazdasági és külügyminiszter erről Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszteri ülésének szünetében beszélt. A találkozón a nyugat-balkáni országok is miniszteri szinten képviseltették magukat.
Szijjártó magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Ukrajna ellen indított orosz háborúnak még világosabbá kell tennie, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat- Balkánra, mint fordítva. Véleménye szerint Magyarország nemzeti érdeke, és ráadásul magyar nemzetbiztonsági kérdés is a Nyugat- Balkán uniós integrációja, azért hogy biztosítani lehessen a régió békéjét és stabilitását.
A magyar külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Magyarország mindig is az Európai Unió természetes részének tekintette “Közép- Európának a déli részét”.
– A nyugat-balkáni országok és társadalmak egyelőre inkább az európai uniós integrációt pártolják más irányokhoz képest, de nem tudjuk, hogy ez holnap is így lesz-e. Nem tudhatjuk azt sem, hogy a csalódásnak mekkora foka fog odavezetni, hogy adott esetben már nem az európai út lesz a legnépszerűbb irány ezekben a társadalmakban
– fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint mihamarabb el kellene ismerni, hogy “Szerbia kulcsország” a térség stabilitása, békéje és fejlődése szempontjából, ráadásul már most megérett a tagságra.
Szijjártó Bosznia- Hercegovinával kapcsolatban azt mondta, tiszteletben kellene tartani mindhárom államalkotó nemzet és mindkét entitás jogait és érzékenységeit, a boszniai szerbeket vezető Milorad Dodik szankciók alá helyezése pedig tragikus hatásokkal járna Szerbia, valamint Bosznia- Hercegovina jövője szempontjából.
Kijelentette: Albániával és Észak- Macedóniával azonnal meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, Montenegróval pedig le kellene zárni a tárgyalások valamennyi fejezetét. Végezetül hangsúlyozta: nem tisztességes az Európai Unió részéről, hogy többet vár el a tagjelöltektől, mint amit adni tud.
– Egyelőre a mérlegnek ebbe a serpenyőjébe nem tett semmit Brüsszel, ami hatalmas probléma
– fogalmazott Szijjártó, aki arra hívta fel a figyelmet, ha nem sikerül felgyorsítani a bővítési folyamatot, az történelmi jelentőségű kudarc lesz az Európai Unió számára.
– Ma itt vannak velünk Brüsszelben a nyugat-balkáni országok külügyminiszterei és amennyiben nem tudjuk felgyorsítani a bővítési folyamatokat, akkor egy történelmi jelentőségű kudarc kapujában állunk. El kell hagyni a nagyképű brüsszeli hozzáállást, máskülönben hasonló kudarc fog érni minket, mint amikor elvesztettük az Egyesült Királyságot.
– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter a Brexitre célozva.
Mit mondanak a Balkánon?
A találkozón részt vett Nikola Selaković szerb külügyminiszter is, aki a szerb médiának nyilatkozva külön kiemelte Szijjártó beszédét, és megállapította, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter “bizonyítottan Szerbia barátja”.
Selaković idézte Szijjártót, aki szerint az Európai Uniónak nem szabad elvárnia Szerbiától a “nehéz döntések” meghozását, amíg nem kínál cserébe valamit kárpótlásként, legalább olyan mértékben, mint amekkora kárt Szerbia elszenvedne.
– Amit fel kell ajánlani neki, az az azonnali teljes jogú uniós tagság, hiszen Szerbia már régóta megérett arra, hogy az Európai Unió tagja legyen
– mondta Selaković a magyar külügyminisztert idézve.
Amíg a magyar külügyminiszter hangosan kiállt a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása mellett, addig horvát kollégája Gordan Grlić Radman csendben “intézkedett”, igaz nem Brüsszelben, hanem még Berlinben, amikor nem sokkal korábban összefutott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, aki a NATO-tanács ülésén vett részt.
– Az amerikai külügyminiszternek közvetítettem hatalmas aggodalmainkat a bosznia-hercegovinai választási törvény módosítására vonatkozó lehetőség elszalasztásával kapcsolatban. Figyelmeztettem arra is, hogy a helyzet esetleges radikalizálódhat a választások után Bosznia- Hercegovinában
– mondta Grlić Radman újságíróknak, és azt is elárulta, hogy “erősebb jelenlétet és segítségét kért Blinkentől annak érdekében, hogy a bosnyák vezetők megegyezzenek a horvátok képviselőivel az októberi választások szabályairól”.
A brüsszeli üléssel kapcsolatban a montenegrói külügyi tárca közleményt adott ki, amely szerint több uniós miniszter is rámutatott a találkozón arra, hogy Montenegró lehet az Európai Unió következő tagja.
A közlemény szerint Ranko Krivokapić montenegrói külügyminiszter arról is beszélt, hogy Montenegró miért várja olyannyira a tagságot.
– Az EU-csatlakozás sokszorosára növeli a montenegrói állampolgároknak nyújtott pénzügyi támogatást. Ha ma tagállam lennénk, több százmilliós vissza nem térítendő forrásunk lehetne a járvány miatt, és most az Ukrajna elleni agresszió fényében is
– jelentette ki Krivokapić, aki az előző kormányra hárította a felelősséget azért, mert hazája visszaesett a reformok terén, és így nem jutott hozzá a fent említett pénzekhez.
Bisera Turković bosznia-hercegovinai bosnyák külügyminiszter felszólította a brüsszeli tanácskozás résztvevőit, hogy Bosznia- Hercegovina gyorsított eljárással kapja meg az uniós tagságot, mert ez az utolsó esély arra, hogy megvédjék őket, a nyugat-balkáni régiót és Európát az ukrajnai konfliktus hatásaitól.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Törökország7 nap telt el azóta
Török cégek játszák ki a nyugati szankciókat, az USA a fejükre koppintott
-
Törökország5 nap telt el azóta
TRENDFORDULÓ: Vége a gazdasági lejtmenetnek Törökországban?
-
Románia2 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?