Albánia
MICHEL FOLYTATJA: Albánia teljesíti a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket

Charles Michel pozitív üzenetekkel és derülátó ígéretekkel folytatta balkáni portyázását. Az Európai Tanács elnöke Tiranában kijelentette, hogy Albánia teljesíti a csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges összes feltételt, így a tárgyalásokat a lehető leghamarabb meg kell kezdeni a balkáni országgal.
Pozitív üzenetek
Nyugat-balkáni körútjának második állomásán Michel Edi Rama albán miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, és folytatta a Belgrádban megkezdett „vállveregetést”.
Az Európai Tanács elnöke a tiranai találkozó után úgy nyilatkozott, hogy Albánia minden feltételt teljesített ahhoz, hogy megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat az EU-tagság elnyeréséhez.
– A csatlakozási tárgyalásokat a lehető leghamarabb meg kell kezdeni
– mondta az uniós vezető, aki azonban dátumot nem említett a tárgyalások megkezdésével kapcsolatban.
Michel kijelentette: az EU most azon dolgozik, hogy kézzelfogható előnyöket biztosítson a régióban az albánoknak és minden más partnerének.
– Ez azt jelenti, hogy már most fel kell gyorsítani az integrációt, és nem kell megvárni a csatlakozási tárgyalások teljes lezárását
– nyilatkozta az Európai Tanács elnöke, aki jelezte, hogy a júniusi uniós csúcson szerveznek egy találkozót, amelyre meghívják az összes nyugat-balkáni vezetőt.
Michel elsütötte azt a közhelyet is, hogy „Albánia az európai család része”, amit a gazdasági és pénzügyi együttműködéssel támasztott alá.
– Az EU Albánia legnagyobb kereskedelmi partnere és a legnagyobb pénzügyi támogatója, ezért minden eddiginél fontosabb a bővítési folyamat újraindítása
– folytatta az albánok bátorítását, és hozzátette, hogy a mostani kihívások közepette a hagyományos modelleken túl innovatív gondolkodásmódra és innovatív munkamódszerekre van szükség, amelyekkel ösztönzik az EU-integráció felgyorsítását célzó reformokat.
Tiranai ultimátum
A sajtótájékoztatón Edi Rama albán miniszterelnök hangsúlyozta, hogy országa jelentős lépéseket tett az igazságszolgáltatás megreformálása érdekében, és megítélése szerint Albánia „jó úton halad”.
Rama kiemelte, hogy Tirana az ukrajnai háború ügyében is egyetért az EU álláspontjával.
Az albán miniszterelnök elmondta: reménykedik benne, hogy Bulgária felhagy a vétóval Észak- Macedónia EU-csatlakozását illetően, ez ugyanis Albánia előbbre jutását is gátolja.
Rama a sajtótájékoztatón egyúttal jelezte, hogy ha az EU nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat Tiranával a június végi EU-nyugat-balkáni csúcstalálkozó előtt, akkor kérni fogják az albán csatlakozási eljárás leválasztását Észak- Macedóniáról.
Ana Pisonero, az EU-bővítéssel és jószomszédi viszonyokkal foglalkozó sajtószóvivője nemrég úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió szerint Albánia és Észak- Macedónia uniós csatlakozásának folyamata nem választható szét.
Közben az Egyesült Államok igyekszik nyomást gyakorolni Bulgáriára, hogy hagyjon fel az Észak- Macedóniával kapcsolatos blokáddal, és járuljon hozzá a csatlakozási folyamatot megnyitó első kormányközi konferencia megtartásához Albániával és Észak- Macedóniával.
A nemrég Washingtonban járt Kiril Petkov bolgár miniszterelnökre azonban nagy nyomás nehezedik hazájában az igencsak oroszbarát Rumen Radev államfő és az ellenzék részéről, hogy ne vonja vissza a vétót.

Albánia
BARÁTSÁG: Amerikai segítséggel fejlődik az albániai infrastruktúra és az energiaipar

Az Egyesült Államok infrastrukturális és energiaipari nagyprojektekben jelenik meg Albániában. Az Amerikai Kereskedelmi Kamara évkönyvében közzétett legújabb adatok szerint az elmúlt két évben jelentősen növekedett az amerikai befektetések száma a balkáni országban. A jelentős növekedés alatt azt kell érteni, hogy a befektetések száma több mint kétszeresére nőtt, ami az éves átlagos befektetések értékét mintegy 100 millió dollárról 250 millió dollárra emelte! A beruházási állomány 2020. év végén 89 millió euró volt, 2021-ben már elérte a 161 millió eurós értéket, a legfrissebb adatok szerint pedig tavaly decemberben az amerikai működőtőke-befektetések állománya 221 millió eurót tett ki Albániában.
Többszörös növekedés
Az amerikai kamara jelentése hangsúlyozta, hogy Albánia gazdasági növekedése és a gazdasági reformok jelentős mértékben hozzájárultak az amerikai érdeklődés növekedéséhez. A megfogalmazás szerint Albánia lendületesen fejlődő gazdasága vonzó befektetési lehetőségeket kínál az amerikai vállalatoknak, különösen az infrastruktúra, az energia és a turizmus terén.
De kik és mi áll az albániai amerikai „befektetések” megtöbbszöröződése mögött?
Bechtel Corporation
A Bechtel amerikai mérnöki, beszerzési, építőipari és projektmenedzsment cég, 2022-ben az Egyesült Államok második legnagyobb építőipari vállalata volt.
Belinda Balluku albán miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és energiaügyi miniszter bejelentette, hogy 2023. novemberében megnyitják a Skavica Erőmű építési területét.
A Drin folyón épülő vízerőmű projektje a becslések szerint körülbelül félmilliárd euróba kerül majd, és az erőmű várhatóan öt év alatt készül el.

Andrew Patterson, a Bechtel nagyprojekt-fejlesztési vezetője Ergys Verdho, az albán elektromos művek KESH vezérigazgatója a Skavica-gát aláírási ünnepségén 2021-ben (Forrás: Bechtel)
Ez a kommunizmus 1991-es bukása óta Albánia legnagyobb építkezése, az előkészítő munkálatainak megkezdése pedig egybeesik azzal, hogy a nyugat-balkáni régió – Európa és a Nyugat mellett – megpróbálja csökkenteni az orosz gázimporttól való függőségét.
A skavicai erőmű várhatóan 20 százalékkal növeli Albánia energiatermelését annak reményében, hogy az ország a tiszta energia exportőrévé válik.
A Bechtelt az albán kormány kérte fel, hogy készítsen tanulmányokat és tegyen javaslatokat a gát és az erőmű megépítésére.
A virginiai székhelyű cég egyik tagja volt annak a konzorciumnak, amely az 1930-as években Nevada és Arizona határán megépítette a Hoover-gátat a Colorado folyón. Ez hozzájárult Amerika délnyugati részének benépesedéséhez, a gát még ma is 20 millió ember (két Magyarország) áramellátását biztosítja.
Az albániai projekt megvalósításához szükséges munkálatok első szakasza – a geotechnikai tanulmány, valamint az építési útvonalak és a társadalmi hatások felmérése – még tavaly, október 2-án megkezdődött az infrastrukturális és energiaügyi miniszter, valamint Yuri Kim amerikai nagykövet jelenlétében.
Hill International
Az ismert amerikai építőipari cég, a Hill International 2016-ban megbízást kapott a TAP-gázvezeték (azeri-brit gázvezeték) megépítésére.

Edi Rama albán miniszterelnök és Belinda Balluku energiaügyi miniszter a Llogara-alagút építkezét tekinti meg (Forrás: Hill International)
Raouf S. Ghali, a Hill International vállalat operatív irodájának vezetője szerint a projektben való részvételük nagy hatással lesz a dél-európai gázellátás biztosítására.
A Hill már most is jelen van Albániában, ahol egy 155 millió eurós projekt keretében felügyeleti szolgáltatásokat nyújt a Llogara-hágó alatt átvezető alagút építésében, amivel javítja a Jón-tenger partvidéke és a Vlora nemzetközi repülőtér megközelíthetőségét.
Lockheed Martin
Albánia 32 millió dolláros szerződést írt alá a Lockheed Martin nemzeti légtérrendszerének korszerűsítésére, ez a szerződés volt a legnagyobb megállapodás, amelyet az albán polgári repülési főigazgatóság egy amerikai vállalattal kötött.
A szerződés megkötését január 9-én jelentették be a washingtoni albán nagykövetségen tartott fogadáson.
Később az albán védelmi minisztérium és az amerikai hadiipari óriás megállapodást ír alá az Integrált Tengerészeti Felügyeleti Rendszer (SIVHD) irányításáról.
A szerződést Olta Xhaçka akkori albán védelmi miniszter jelenlétében a haditengerészeti erők helyettes főnöke, Artur Meçollari kapitány és a Lockheed Martin cég képviselője, Michael Stonernek írta alá.
Excelerate Energy
Az Excelerate vezérigazgatója, Steven Kobos egy interjújában elárulta, hogy cége várhatóan úszó erőműveket szállít Albániába. Az olajmilliárdos szerint ez egy jó energiaprojekt Albánia számára.

LNG-terminál épül Vlorában (Forrás: Excelerate Energy)
Az Excelerate olyan hajókat biztosít majd, amelyek áramot termelnek, és megerősítik a villamosenergia-hálózatot Albániában, ehhez 384 millió dolláros ajánlatot tettek tavaly áprilisban, a nyereség egy részét pedig a tervek szerint a vlorai LNG-projektre fordítják.
Az úszó erőműről szóló megállapodásra hivatkozva Kobos azt reméli, hogy ez lehetőséget teremt a földgázszállításra és a cseppfolyós gáz értékesítésére Európában.
Tavaly júliusban vált ismertté az Excelerate Energy terve, amely szerint Vlorában LNG-terminál épül, és egyetértési nyilatkozat is született a terminálon keresztül „befolyó” gáz értékesítéséről.
A vezeték várhatóan összekapcsolódik a dél-európai gázfolyosó meglévő földgáz-infrastruktúrájával.
Politikai előnyök
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara rámutatott arra, hogy az albániai növekedést a tiranai kormány gazdasági reformjai teszik lehetővé, amelyek célja a gazdaság modernizálása és az üzleti környezet javítása. Az ország adóreformot vezetett be, javította az üzleti környezetet és az infrastruktúrát, valamint az elvárásokhoz igazította a jogi környezetet.
A kamara jelentése szerint az amerikai befektetők úgy vélik, hogy Albánia az egyik legígéretesebb befektetési piac Európában, és a jövőben komoly amerikai jelenlétet terveznek.
Albánia számára fontos, hogy az infrastruktúra és az energia terén történő befektetések jelentős előrelépést eredményeznek az ország modernizálása szempontjából, és hozzájárulnak Albánia és a régió versenyképességének javításához.
Ugyanakkor olitikai előnyt is jelent a kormányzó Szocialista Párt (PS) és annak vezetői számára az amerikai befektetések növekedése.
Az Egyesült Államok az elmúlt években már jelentős támogatást nyújtott Albániának, többek között az energia terén és a biztonsági ágazatban, és ezek a támogatások igen csak növelték a regnáló politikai vezetők imidzsét.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt