Nanopolitika mikroszinten: Kisebbségi választások, a demokrácia fesztiválja

Vasárnap Horvátországban megtartották a nemzeti kisebbségek tanácsainak és képviselőinek választását. Ez összevissza az ötödik alkalom, hogy a horvátországi nemzeti kisebbségek (albánok, bosnyákok, bolgárok, montenegróiak, csehek, magyarok, macedónok, németek, osztrákok, lengyelek, romák, románok, oroszok, ruszinok, szlovákok, szlovének, szerbek, olaszok, törökök, ukránok, vlachok, zsidók) megválaszthatták kisebbségi tanácsaikat és képviselőiket. Ez lényegében olyasvalami, ami senkit sem érdekel igazán, még a nemzeti kisebbségek tagjait sem, tekintettel az alacsony részvételre, ami ezeket a választásokat 2002 óta jellemzi.

Horvátországi különlegességek

A horvátországi kisebbségi élet rendkívül érdekes – legalábbis a kívülálló számára, akit valami miatt (fétis, perverzió?) érdekel az ilyesmi.

Első nekifutásból, a horvát állam úgy szerette volna elintézni a nemzeti kisebbségek képviseletét az ország politikai életében, hogy megalkotta a nemzeti kisebbségi parlamenti képviselők intézményét, ezek a képviselők olyan csodabogarak, akiket a parlamenti választások során saját soraikból választanak, párhuzamosan a politikai pártok képviselőivel.

Ez így van a mai napig, és esetenként viharos vitákra ad okot, pláne az utóbbi egy évtizedben, amikor a nagypártok a Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) és a szociáldemokraták (Socijaldemokratska partija, SDP) önerőből nem tudnak eljutni a parlamenti többségig, hanem csak változatos koalíciókat alkotva egyéb kispártokkal.

A parlamenti matematikában a kisebbségi képviselők fontos részét képezik a kirakós játékban, és a nyolc kéz szabályszerűen a mindenkori kormánypártot erősíti.

A kormányalakítást megelőző koalíciós tárgyalások folyamán jó kis üzleteket lehet kötni, elvben, de nem kizárólagosan a nemzeti kisebbségek javára.

A sőt és a pláne abban van, hogy a parlamenti képviselők a horvát viszonyokhoz lépest jól keresnek (havonta több mint 2000 eurót, de ez az összeg még meg van fejelve ilyen-olyan juttatásokkal)m és ami szintén nem lényegtelen, ha nyugdíjba vonulnak körülbelül a horvát átlagnyugdíj háromszorosával gazdálkodhatnak. Ennyit a motivációról.

Cifra palota

A dolgok a gyakorlatban még cifrábbak, mert Horvátországban a nemzeti kisebbségek – a szerb kisebbség kivételével – nem rendelkeznek olyan lélekszámmal, hogy a politikai életben szerepet játszathatnának, pl. “magyar” vagy “olasz” párt formájában.

Ezért a politikai pártok szerepét, azaz a nemzeti kisebbségek politikai képviseletét általában polgári egyesületek végzik, jobbára a művelődési egyesületekre támaszkodva, mert ezek jobbára a kisebbségi élet gócai, a gyakorlatban ezen kívül más nagyon nincs is, attól függetlenül, hogy papíron számos ilyen-olyan intézmény vagy egyesület létezik.

Mindennek a végeredménye, hogy a kisebbségeket különféle “sheriffek” vezetik, és alapjában véve tőlük függ, hogy ki mennyi állami támogatásban részesül.

Esetenként hatalmi harc alakul ki a főnöki poszt körül, de érdemben semmi sem változik, az egyik nagyhatalmú sündisznócskát egy másik váltja fel, és hatalmi bázisának köszönhetően őt választják meg a jól fizető parlamenti képviselői posztra.

A 2002-es kisebbségi törvény ezt a helyzetet kívánta orvosolni az új, választott képviselőket beiktató politikai szervekkel a nemzeti kisebbségek tanácsaival, illetve képviselőivel, melyek funkciója a kisebbségek politikai képviselete lett volna (a tanács illetve képviselő egy bizonyos területen élő kisebbségiek lélekszámához kötődik, ha elegen vannak akkor egy 15-25 főt számláló tanács, ha nem, akkor egyéni képviselő szintjén vannak képviselve a helyi önkormányzatokban).

Az amitől a helyzet a cifránál is cifrább, hogy a horvát törvényhozás szándékosan egy csonka piramist hozott létre, ugyanis a törvény nem látott elő országos szintű szervet, a szervezkedés megáll a megyei szinten. Hagyott ugyan egy kiskaput, mondván, hogy a tanácsok (lényegében tanácsadó funkcióban szereplő önkormányzatszerűségek) regionális, vagy országos koordinációkat hozhatnak létre, de ezek bejegyzését és működésük pénzelését nem határozta meg.

Végül, a koordinációk bejegyzése megoldódott, de ezen kívül semmi.

Minden maradt a régiben

Bár anno, felcsillant a lehetőség, hogy legalább részben meg lehetne nyirbálni az “etnobárók” hatalmát, ez a gyakorlatban azonban nem történt meg.

Kapcsolódó cikk

PÁRBESZÉD: A horvát kormány tárgyal a szerbekkel, miközben a választásokra fókuszál

A szerbek úgy akadályozták meg a politikai átszerveződést, hogy létrehozták a Szerb Nemzeti Tanácsot, amelynek élére valahogy Milorad Pupovac került, lesöpörve az asztalról az országos szerb koordináció lehetőségét.

Érdekesség szintjén megemlítjük, hogy ezzel a magyarok is megpróbálkoztak, de sikertelenül, mert az erőviszonyok meglehetősen kiegyenlítettek voltak, annak idején.

És így van ez, nálunk Croatiában. Négy évente megtartjuk a demokrácia fesztiválját, megválasztjuk képviselőinket, és nem történik semmi. Azaz valami mégis történik: szép csendesen kihalunk és ezzel megoldunk minden gondunkat-bajunkat.