Montenegró
Đukanović lemondott pártelnöki tisztségéről is az elnökválasztás elvesztése után

A pártelnöki tisztségről is távozik Milo Đukanović, aki az április 2-i, montenegrói elnökválasztásokon nagyarányú, már-már csúfos vereséget szenvedett a fiatal Jakov Milatovićtól, aki az Európa Most párt színeiben indult az államfői posztért. Đukanović a montenegrói választások második fordulójában alig több, mint 40%-ot szerzett. Đukanović 1988 óta vezette a Szocialisták Demokratikus Pártját (Demokratska partija socijalista, DPS), amely a kommunista utódpárt volt Montenegróban.
Felgyorsultak az események
Milo Đukanović már március közepén jelezte, hogy lemond a pártelnöki tisztségről, bár a korábbi tervek szerint ennek a június 11-re tervezett parlamenti választásokat követően kellett volna bekövetkeznie.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a tagság az előrehozott választásokat követő második vagy harmadik hónapban közvetlenül szavaz az új pártelnök személyéről.
A mostani lemondás felgyorsíthatja az eseményeket, és ennek szellemében már ma összeül a párt főbizottsága, hogy tárgyaljon a kialakult helyzetről.
A podgoricai Vijesti értesülései szerint Đukanović lemondását követően a párt vezetői tisztségét ideiglenesen Danijel Živković veszi át, aki a Szocialisták Demokratikus Pártjának frakcióvezetője volt a parlament feloszlatása és a rendkívüli parlamenti választások kiírása előtt.
Előtte vagy utána?
Egyelőre nem világos, hogy a kommunista utódpárt választ-e új pártelnököt a parlamenti helyekért történő megmérettetés előtt, vagy pedig az ideiglenes elnökkel megy neki a parlamenti választásoknak.
A Szocialisták Demokratikus Pártjának alapszabálya szerint a párton belüli közvetlen választások lebonyolításának módját és időpontját a párt főbizottsága határozza meg.
A BALK Montenegróval foglalkozó korábbi cikkében nem zárta ki annak lehetőséget sem, hogy a közelgő parlamenti választásokon a szavazók elemi erővel söprik el a Szocialisták Demokratikus Pártját.
Korábban úgy fogalmaztunk, hogy Đukanović az előrehozott választások kiírásával megásta a pártja sírját, mostani lemondásával viszont alighanem el is temeti a kommunista utódpártot.

-
Magyarország5 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia6 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki