Szerbia
Tüntetés az erőszak ellen és a valóságshow jellegű műsorok felszámolása érdekében +18
Rendőrségi becslések szerint mintegy ötvenezren vettek részt azon a belgrádi tüntetésen, amelyet az ellenzék szervezett az erőszak és a kormány ellen. A békés felvonuláson kétszer is felolvasták az ellenzéki követeléseket, amelyek végrehajtására öt napot adtak a kormánynak, ez azt jelenti, hogy a hétvégén újabb demonstrációk várhatók. A szerb elnök a tüntetést követően a Happy televízióból gyalázta az ellenzéket, azt állítva, hogy a hétfői felvonuláson kilencezren vettek részt. A vidéki városokban is voltak kormányellenes megmozdulások.
Ellenzéki összefogás
Több ellenzéki párt fogott össze főleg a balközép oldalról, a megmozdulást a Demokrata Párt (Demokratska stranka), a Néppárt (Narodna stranka), a Baloldali Zöld Front (Zeleno levi front), a Nem fojtogatjuk Belgrádot mozgalom (Ne davimo Beograd), az Együtt párt (Zajedno), a Szabadság és Igazságosság Pártja (Stranka slobode i pravde), a Szabad Polgárok Mozgalma (Pokret slobodnih građana), az Egyetértés Szakszervezet (Sindikat Sloga) és Mozgalom a változáskért (Pokret za preokret) nevű szervezet szervezte.
A demonstráció alkalmával nem tartottak beszédeket, és transzparensek sem igen voltak, a megmozdulás inkább egy tömeges tavaszi sétához hasonlított, és nem igazi tüntetéshez.
A felvonulók a szerbiai képviselőház, és az attól körülbelül egy kilométerre lévő szerbiai kormány épülete előtt felolvasták az ellenzéki követeléseket, amelyek a média megregulázását, az erőszak népszerűsítésének leállítását és három miniszter lemondását tartalmazták.
A legfőbb követelések a baráti és udvari média kordában tartására, más értelmezések szerint felszámolására vonatkoztak, beleértve ebbe a szerbiai médiatanács (Regulatorno telo za elektronske medije, REM) tagjainak leváltását és a valóságshow jellegű műsorok megszüntetését.
A követeléseknek több szervező lévén több megfogalmazásuk van, de lényegében az álhíreket közlő és az újságírói kódexet folyamatosan megszegő nyomtatott sajtó, különösen pedig a bulvárlapok felszámolására, illetve betiltására vonatkoznak.
A megmozdulás szervezői követelték a szerbiai közmédia vezetőinek leváltását az erőszakot, bűnözést és agressziót terjesztő és gerjesztő műsorok sugárzása miatt, valamint az országos sugárzási jog megvonását a Pink és a Happy televíziótól, ez nyerte el leginkább a felvonulók tetszését.
Az országos frekvenciával rendelkező Pink televízió műsorsémája jóformán Aleksandar Vučić szerb elnök dicsőítését szolgálja, amit időnként a Szövetkezet (Zadruga) nevű valóságshow szakít meg, egyikkel népszerűsítik a másikat, és a másikkal az egyiket; igazi műsorként értelmezhető adás alig van a Pinken, ha csak nem tekintjük annak a reggeli műsornak álcázott Vučić-eposzokat.
Az ellenzéki követelések másik fő vonulata az intézményes felelősség megállapítása, ennek értelmében a szerbiai ellenzék követeli Bratislav Gašić belügyminiszter és Branko Ružić oktatási miniszter távozását, valamint Aleksandar Vulinnak, a Biztonsági Információs Ügynökség (Bezbednosna Informativna Agencija, BIA) vezetőjének menesztését. Ružić esetében ez okafogyottá vált, miután az oktatási miniszter lemondott.
Miroslav Aleksić, a Néppárt alelnöke és parlamenti képviselője szerint az ellenzék szeretné a szerb parlament ülésének összehívását elérni, amelynek egyetlen pontja lenne a szerb kormány felelősségének megállapítása, a második egyetlen pont pedig az országban uralkodó biztonsági helyzet megvitatása.
A belgrádi megmozduláson a vártnál jóval többen jelentek meg, ami még az ellenzéket is meglepte, ugyanakkor Sergej Trifunović a Szabad Polgárok Mozgalmának volt elnöke szerint ez is kevés mindahhoz képest, ami a múlt héten a szerb társadalommal történt.
Hasonló megmozdulások voltak Szerbia számos városában, egyebek között Újvidéken, Kragujevácban és Valjevóban is. Az újvidéki megmozdulások résztvevői a péterváradi hídról virágokat dobtak a Dunába az áldozatokra emlékezve, mondván, hogy a “virágok Belgrádba mennek”, vagyis oda viszi őket a víz.
Az ellenzék gyalázása
Aleksandar Vučić szerb elnök ismét, már ki tudja hányadik alkalommal, a Happy tévé Ćirilica (Cirill írás) címet viselő műsorának visszajáró vendége volt, amelynek egyik jellegzetessége, hogy a műsorvezető folyamatosan tegezi őt. Az “udvari” Informer hírportál közlése szerint az egész Szerbia ezt a műsort nézte, illetve a szerb elnököt nézte ebben a műsorban.
A műsor egy videókompilációval kezdődött, amelyben azokat a pillanatokat elevenítették fel, amikor az ellenzék egyes tagjai bizonyos helyzetekben erőszakosan léptek fel, beleértve ebbe a Koszovóval kapcsolatos parlamenti tobzódást is, ami annak bizonyítását szolgálta, hogy az “erőszakos ellenzék” követeli az erőszak felszámolását.
A szerb elnök a Happy televízió műsorában (Forrás: Screenshot)
Miután az ellenzéki tüntetés apropóját a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt vérontás adta, a műsor fő gondolatvonalát ez a két téma képezte, de felmerült már Koszovó is, azt jelezvén, hogy a szerbiai politikai purparléban hamarosan minden ott folytatódik, ahol a két tragikus esemény miatt félbeszakadt.
A szerb elnök közölte, hogy a kormány felújítja a szóban forgó iskola épületét, amire hét millió eurót költ. Egyúttal megjegyezte, hogy ötleteket várt az ellenzéktől, amely már pénteken, a nemzeti gyász első napján összeült, hogy megszervezze a hétfői megmozdulást, ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy az ellenzék az emberek érzelmeire apellál, ez a működési elve.
– Egyazon tulajdonosról van szó (Dragan Šolak), együtt működnek a United Mediával, azzal a bűnözővel, aki Szerbiát akarta kifosztani. Ha azok valamit írnak, a mieink átveszik. Aztán azt mondják, hogy ezt írják a régióban. Hát nem éppen a régióban, mert mindent ugyanaz a kéz ír
!-- idézet vége -->
– vázolta fel a szerbiai médiahelyzetet a szerb elnök, aki mindezt a hazai és a külföldi finanszírozású média között harcra egyszerűsítette le: azok és a mieink, hogy mindenki megértse, még az is, aki nincs beavatva a médiatitkokba.
Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a United Media féle kosárba tartozik a zágrábi Index és a Jutarnji list, valamint a szarajevói klix.ba is.
Aztán arra is kitért, hogy hülyének nézték a 88-as számmal kapcsolatos kijelentése miatt, amelyet az Informer egyik fejtegetésére, vagy inkább spekulációjára alapozott, és amely szerint ez a szám arra utal, hogy a Mladenovac környéki gyilkosságok elkövetője a hitleristák követője.
– Tudja, hogy csinálják ezt a gyerekek annak kifejezésére, hogy Hitler támogatják. Azt mondják, hogy a nagyapám most töltötte be a 88. életévét
!-- idézet vége -->
– vette védelmébe saját, illetve az Informer álláspontját a szerb államfő, bár arra nem utalt, hogy aki megéri a 88. életévét, az már igazi náci.
A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy mindig a baloldali anarcho-liberális csoportok, és a hozzájuk tartozó civil aktivisták a legagresszívebbek – a legrosszabb jobboldaliaknál is agresszívebbek, és ezzel kapcsolatban még megjegyezte, hogy a hétfői ellenzéki tüntetés résztvevői valójában “lecsupaszított keselyűk”.
Szijjártó megint Belgrádba megy
Idézhetnénk még hasonló “verbális nyalánkságokat” a szerb elnök maratoni interjújából, de a hosszúra nyúlt – egész estét betöltő – beszélgetés tartalmazott más, nem éppen nyelvi fordulatokat is.
Annak viszont örülhetünk, vagy nem örülhetünk – hozzáállás kérdése -, hogy a szerb elnök ismét Szerbia barátai közé sorolta Magyarországot, és bejelentette, hogy Szijjártó Péter szerdán felkeresi Belgrádot.
– Együtt fogunk ebédelni és vacsorázni, függetlenül attól, hogy nem ugyanaz a szint, de ez a legnagyobb barátság szintje, így épülnek a kétoldalú kapcsolatok, ezek a mi prioritásaink. És a spanyol vendégek. És ez ezentúl is így lesz. Mások esetében nem fogom az életemet kockáztatni, hogy eljussak a találkozóra
– mondta a szerb elnök miután már korábban annak a várakozásának adott hangot, hogy Spanyolország mellett Magyarország is kiveszi részét Koszovó NATO-tagságának megakadályozásából, ami bizonyára egyeseket örömmel, másokat viszont szomorúsággal tölt el.
És aztán a végére hagytuk az igazi csavart, a szerb elnök ugyanis bejelentette, hogy miután az Európa Tanács védelmezi Ukrajna, Moldova és Grúzia integritását, Szerbia módosítást dolgozott ki, amely szerint tiszteletben kell tartani a tanács többi tagállamának integritását is.
Vučić ehhez még hozzátette, hogy ha ez a módosítás nem kerül elfogadásra, akkor nem megy el az Európa Tanács állam- és kormányfőinek negyedik csúcstalálkozójára, amelyet május 16–án és 17-én tartanak az izlandi fővárosban.
Szerbia
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
Aleksandar Vučić szerb elnök szerda este adott tévéinterjújában azt mondta, hogy a banjskai hadműveletben a koszovói hivatásos rendőrökön kívül Presevóból származó bűnözők is részt vettek. A Presevo-völgyben élő albánok attól tartanak, hogy ez a kijelentés megtorláshoz vezet a Szerbiához tartozó, de többségében albán lakosságú területeken, miközben a Völgyben élő albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!
Felhívás megtorlásra
A szerb elnök kijelentésére a szerbiai parlament egyetlen albán képviselője, Shaip Kamberi reagált, aki az iránt érdeklődött a szerb elnöknél, hogy miért mondta azt, hogy “Presevóból származó bűnözők is voltak a koszovói különleges alakulatok tagjai között, akik részt vettek a banjskai terrorakció semlegesítésében”?
Mire figyelmeztetett Vučić?
– Még valami történt. Ott (Banjskánál) nem csak olyan személyek voltak, akik Koszovóból származnak, és részt vettek az üldözésben. Azért nem lehetett ott az EULEX. A szerbek elleni harcra specializálódott személy is voltak ott, egyebek között a presevói községből, akik többszörös bűncselekményeket követtek el. Közülük egyesek ellen 2021-ben elfogató parancsot adott ki Szerbia.
Kamberi arra volt kíváncsi, hogy ez talán egy felhívás az albánok elleni megtorlásra a Presevo-völgyben?
A szerbiai albán képviselő szerint nem ez lenne az első eset, hogy Szerbia a Völgyön töltené ki haragját Koszovóval összefüggésben.
Kamberi ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket, és akadályozza meg a szerb autokrata vezető minden kísérletét, hogy a Presevo-völgyi albánokon álljon bosszút.
A helyi önkormányzat jelenlegi elnöke, Shqiprim Arifi szerint “a koszovói rendőrség által a Koszovó északi részén lévő terrorista bandák megsemmisítése bosszúálló indítékokat váltott ki a Völgyben élő, veszélyeztetett albán lakossággal szemben”.
Arifi aggodalmát fejezte ki a helyzettel kapcsolatban, és azt mondta, hogy “mélyen aggasztják az elmúlt napok belgrádi nyilatkozatai az észak-koszovói eseményekkel összefüggésben, mert azok nem szolgálják a Szerbiában élő albánok biztonságát és általános jólétét”.
Arifi hivatalában fogadta az EBESZ presevói megbízottját, Andrea Oriciót, akitől sürgős és fokozott figyelmet kért a Völgyben kialakult helyzet szem előtt tartása, valamint az ott élő albánok maximális biztonságának garantálása érdekében.
– A völgyben élő albánok biztonságérzetének megőrzése elengedhetetlen a béke, a stabilitás és a biztonság fenntartásához a régióban
– mondta Shqiprim Arifi, Presevo község elnöke.
Gyászolnak vagy nem gyászolnak?
A jelenlegi politikai és biztonsági helyzet következtében a Völgy három községében, Bujanovacban, Medvedjában és magában Presevóban is feszült a helyzet, miután a Koszovó északi részén zajló események nemcsak a szerbek által lakott koszovói területeket érintették, hanem az egész régiót, beleértve az albán többségű szerbiai területeket is.
Ezt a helyzetet még kényesebbé teszik a belgrádi hatóságok képviselőinek különféle nyilatkozatai, miközben magában a Völgyben az albánok hazafiakra és árulókra oszlanak!
Presevo község ellenzéki képviselői Szerbia iránti hűséggel vádolták meg a helyi önkormányzat már említett elnökét, Shqiprim Arifit, aki a szerdai gyásznapon szerintük félárbócra engedte a szerb zászlót a presevói önkormányzat épületén, amivel a “szolidaritás jelét” mutatta az Aleksandar Vučić, illetve a szerb kormányzat által meghirdetett nemzeti gyásszal “a szerb terroristák” észak-koszovói meggyilkolásával kapcsolatban
Ardita Sinani, Albin Kurti koszovói miniszterelnök Presevo-völgyi politikai tanácsadója, valamint a Demokratikus Akciópárt presevói szervezetének vezetője a közösségi médiában közzétett egy fotót, amelyen a szerb nemzeti zászló látható az önkormányzat épületén.
Arifi cáfolta, hogy félárbócra engedték a zászlót, és hogy szolidaritás vállalva az önkormányzat betartotta a Szerbiában meghirdetett nemzeti gyászt, ezért minden kételkedőt meghívott, hogy keressék őt fel.
Hazafiak és árulók Presevóban
Miközben az ellenzéki kritika miatt egymás leárulózása folyik, az Albán Nemzeti Tanács elnöke, Nevzad Lutfiu önmérsékletre szólította fel a politikai tényezőket.
– Amikor a koszovói politikai pártok összetartanak a nemzeti érdekek mentén az előállt helyzettel kapcsolatban, a Völgyben érthetetlenek és nagyon károsak a politikai tényezők közötti viták
– jelentette ki Lutfiu, aki szerint a mostani helyzetben megfontoltságra és önmérsékletre van szükség.
– Van egy problémánk, a diszkrimináció és az elnyomás, amit Szerbia gyakorol velünk szemben, és a hangsúlyt ennek a kérdésnek a megoldására kell helyeznünk. Ezért kivétel nélkül felszólítom a Völgy összes politikai pártját, hogy egyesüljön, és vonuljon ki ebből a felesleges kommunikációs diskurzusból, amely nem vezet sehova!
– zárta a gondolatát Lutfiu.
A Presevo-völgyben élő albánok politikai és intézményi képviselői a pluralizmus szerbiai kialakulása óta aktív részesei az ország közéletének, és a kölcsönösség elve alapján folyamatosan ugyanazokat a jogokat kérik a maguk számára, amit Szerbia követel a koszovói szerbek vonatkozásában. Azt is szeretnék elérni, hogy vonják be őket a Koszovóval kapcsolatos rendezési folyamatba, de ezzel a kérésükkel egyelőre süket fülekre találtak.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?