A szerb kormánypárti média még ma is melegen tartja a témát, miszerint a szerb elnököt nem engedték be Horvátországba, hogy „virágot helyezzen el” a második világháborús...
A szerbiai hírportálokon az egyik vezető hír volt, hogy Novak Đoković szerb teniszező hihetetlen küzdelemben legyőzte az olasz Jannik Sinnert. Szerbiában ez azért került a vezető...
A horvát rendőrség azzal gyanúsítja Milan M.-t és Radivoje Saša V.-t, hogy egy olyan hálózat tagjai, amely legalább 4,3 tonna kokaint csempészett Európába, ennek értéke becslések...
Mindannyian kívánjuk már a lezserebb témákat – e sorok írójáról nem beszélve: a borról és gasztronómiáról már hónapok óta nem esett egyetlen szó sem, és ezzel...
Nem áll távol Marija Zaharovától, hogy az interneten keresztül rontson neki egyik-másik politikusnak. Az orosz külügyi szóvivő a Balkán vonatkozásában a Washingtoni Szerződésnek nevezett akármi aláírásakor...
Mint már erről volt szó „kisded portálunk” hasábjain, kitört a szezonális horvát-szerb „jószomszédi eszmecsere”. A Zágráb és Belgrád közötti disputa középpontjában most négy – azóta már...
Tiltakoznak a jelenleg a Fiat Chrysler Automobiles Serbia nevet viselő kragujevaci autógyár dolgozói, miután a menedzsment bejelentette, hogy két évre felfüggeszti a termelést. A 2500 dolgozónak...
Jól kivehető az ukrajnai háború árnyéka, a hadgyakorlatok forgatókönyvének készítésekor már nem használnak „politikai eufemizmusokat”. Nyilvánvaló, hogy az Észak- Macedóniában csütörtökön kezdődő NATO-hadgyakorlatnak mi a célja:...
A szlovák parlament két héttel azután szavazott az eddig háromszoros miniszterelnök, Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről, hogy a rendőrök elvitték volt belügyminiszterét, Robert Kaliňákot és egy...
Horvátországban – érthető okok miatt – nagy érdeklődést váltott ki a legfrissebb európai földrengési térkép, amelyet nemrég mutattak be Svájcban az „Európai földrengésveszély- és kockázati modellek”...
Négy évvel ezelőtt nagy elvárásokkal fordult Aleksandar Vučić szerb elnök a kínai vezetéséhez: azt kérte, hogy disznólábakat vásároljanak Szerbiától, és hogy az elektromos autók és autóbuszok...
A balkáni bűnözői csoportok vezetői az Egyesült Arab Emírségekben rejtőködnek, és a oda viszik a pénzüket is – írja a „Globális kezdeményezés a transznacionális szervezett bűnözés...
Lezárul egy korszak Szlovéniában, miután Janez Janša elvesztette a választásokat. A 68%-os rekordmagasságú részvétellel tartott szavazást a baloldali Szabadság Mozgalom nyerte meg. A nemrég alakult párt...
Öngyilkosságot kísérelt meg a montenegrói legfelsőbb bíróság volt elnöke. Vesna Medenicát bűnszervezet létrehozásának és illegális befolyásolásnak a gyanújával állítottak elő, és miután rosszul lett, vagy esetleg...
Az EU-ban kibontakozó, Oroszország ellen hozott szankcióhullámhoz a balkáni államok többsége is csatlakozott – s így járt el a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Bulgária is. Az...
Illetve: „ne büntessétek az orosz művészeket és sportolókat a háborúért!” – jelentette ki a brit The Guardian újságírójának a híres amerikai balett-táncos és koreográfus, Mihail Barisnyikov....
Kedden nagy volt a sürgés-forgás Belgrádban, ülésezett a szerbiai nemzetbiztonsági tanács, miközben Aleksandar Vučić szerb elnök diplomaták és nagykövetek hadával találkozott, az est végén pedig a...
Élt valaha egy ember a dél-brazil őserdő szélén, Santa Catarina államban, aki latinra fordította a Micimackót, Bach-zenét játszott a fogyatkozó indiánoknak, és gyógyította őket. Egy napon...
A miniszterelnök-védelmi miniszter-köztársasági elnök háromszögben folyó gyerekes durcáskodás, illetve serdülő korú méricsgélés szerdán is folytatódott. Illetve még kedden az esti órákban, amikor Zoran Milanović köztársasági elnök...