Szerbia
A civilek szobrot emelnének Újvidéken Mária Teréziának
A kérdés az, hogy a putyini szellemiséggel miként egyeztethető össze a radikális/haladó fejekben, hogy Mária Terézia szobrot kapjon Újvidéken, ahol az orosz elnöknek az alakját még nem öntötték bronzba. Az aligha hihető, hogy a Nagy Vlagyimir díszpolgári címéért pedálozó Miloš Vučević volt polgármester, jelenlegi szerbiai védelmi miniszter ebbe sok energiát fektetne
Újvidéken egy civil szervezet kezdeményezi, hogy emeljenek szobrot Mária Teréziának, aki sok rangja mellett magyar királynő is volt. A kezdeményezés szimbolikusan a város napjának nyilvánított február 1-jén indult, miután Újvidék 1748-ban ezen a napon kapott szabad királyi városi státuszt a császár- és királynőtől. Mária Terézia jelentős szerepet játszott a törökök által felperzselt Vajdaság betelepítésében magyar és sváb lakossággal, az utóbbiak leszármazottjai a második világháború végén elmenekültek, vagy a (szerb) partizánterror áldozatává váltak több tízezer magyarral együtt. Újvidék mára a Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából elmenekült szerbek egyik központja lett, ezáltal a Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt fontos bázisa.
Méltatják Mária Teréziát
A szoborállítást az Újvidéki Regionális Demokráciafejlesztési Akadémia (Regionalna akademija za razvoj demokratije, RARD) kezdeményezte, az ezzel kapcsolatos dokumentumot Aleksandra Jerkov egyetemi tanár és Európa-orientált politikus, a szervezet igazgatótanácsának a tagja írta alá, aki egyúttal jelezte, hogy az indítványt elküldik a városvezetésnek.
A civil szervezet megjegyezte, hogy Vajdaság és Újvidék történelme nem írható meg az Európa egyik legjelentősebb uralkodója, Mária Terézia iránti mély tisztelet nélkül, aki reformjaival és uralkodásával az egész Vajdaságot átalakította, és megalapozta a város modern fejlődését.
Hozzájárulása ehhez nemcsak jelentős, hanem sokrétű is, ami indokolja, hogy emlékművet állítsanak tiszteletére Újvidéken, Mária Terézia ugyanis birodalmának modernizálása során Európa egyik legnagyobb reformere volt a közigazgatás, az oktatás, a gazdaság, a mezőgazdaság, az egészségügy és a polgári jogok területén.
A RARD rámutat arra, hogy a szabad királyi város státuszának odaítélését követően megindult Újvidék kulturális és gazdasági felemelkedése, a Mária Terézia által bevezetett kataszteri rendszer pedig lehetővé tette Vajdaság gyorsabb fejlődését.
A szervezet közleményében megjegyezte, hogy Mária Terézia elvitathatatlan érdemeket szerzett az oktatás, a társadalmi, gazdasági és mezőgazdasági fejlődés területén is, miközben toleranciára és megértésre törekedett az egykori Habsburg Monarchia területén élő népek iránt.
A RARD szerint Mária Terézia emlékművének felállítása Újvidéken nemcsak tisztelgés lenne egy nagy történelmi személyiség előtt, hanem a város múltja és jövője közötti tartós kapcsolat szimbóluma is.
A szobor emlékeztetne arra az örökségre, ami még mindig él annak a városnak az alapjaiban, amelynek a nevét is ő adta, és amelynek megalapozta a nyitottságát és törekvését a kultúrában, tudományban, haladásban és a modernizációban.
Az Újvidéki Regionális Demokráciafejlesztési Akadémia szerint ez egy lépés lenne a város identitásának további erősítése felé, ami megteremti a múlt és a jelen találkozásának lehetőségét, és meghatározza a közös jövő felé vezető utat.
Toleranciateszt a haladók számára
A kezdeményezés minden kétséget kizáróan a jelenlegi szerbiai kormányzat toleranciatesztje lesz, miután a város vezetése, személyesen pedig Miloš Vučević jelenlegi szerbiai védelmi miniszter még polgármesterkedése idején nagyon ráhajtott, hogy diszpolgári címet adományozzanak Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Ennek következtében a város nem egyszer, hanem kétszer “ünnepelte meg” Putyin díszpolgárrá avatását, először Koszovó függetlenségének kikiáltását követően, amikor válaszként szerbiai városok sora adományozott díszpolgári címet a Nagy Vlagyimirnak, másodszor pedig, amikor a minden “oroszok vezére” Szerbiában fordult elő.
A nemzeti elkötelezettségben gyengébb szerbek és mindenki más számára 2014-ben felelevenítették, hogy Putyin Újvidék díszpolgára, amivel a város köszönetét és elismerését fejezi ki az Orosz Föderáció elnökének, aki “óriási mértékben hozzájárult a Szerb Köztársaság szuverenitásának és integritásának megőrzéséhez”.
Az emlékezet felfrissítésére azért volt szükség, hogy Miloš Vučevićnek alkalma nyíljon a díszpolgári oklevél átadására. Ezáltal Újvidék minden bizonnyal az egyetlen szerbiai város, amelynek a díszpolgári oklevelét Putyin elnök személyesen vette át, igaz másodszori nekifutásra.
A kérdés most már csak az, hogy a putyini szellemiséggel miként egyeztethető össze a radikális/haladó fejekben, hogy Mária Terézia szobrot kapjon Újvidéken, ahol Putyinnak az alakját még nem öntötték bronzba, bár a szerb nemzeti öntudatot már sikerült megerősíteni az I. Péter tiszteletére emelt emlékművel a valaha multinacionális városban.
Mini közvélemény-kutatás
Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.
Ha nem tetszenek a felkínált opciók, magad is adhatsz hozzá egy újabb válaszadási javaslatot. Ehhez kattints a megfelelő mezőbe, és kezdj el gépelni! Az általad felkínált javaslat szerkesztőségi jóváhagyást követően kerül a listára.
[ays_poll id=77]

