A Balkán nagy esélyt kapott

A tekintélyes és sokak által olvasott New York Review of Books legfrissebb (nov. 2.) számában Timothy Garton Ash, a 33 évvel ezelőtti közép-európai forradalmak híres krónikása, fölteszi a kérdést: megvalósult-e az első Bush elnök által 1989. május 31-én Mainzban megfogalmazott nagy terv, „Let Europe be whole and free,” legyen Európa egységes és szabad! E minden európai érdekét szolgáló program végrehajtását két kipróbált intézmény vállalta magára, a NATO és az Európai Unió. Az első 15 év ígéretesen alakult, a szabad Nyugat-Európához csatlakozott Közép-Európa 12 szabaddá lett országa, a Baltikumtól az Adriáig. A NATO-tagság feltétele volt és maradt a hadseregek fölötti polgári ellenőrzés, a jószomszédi viszony és a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása. Az Európai Unió követelményei széleskörűek, a politikai demokrácia, a gazdasági, jogállami és környezetvédelmi normák elfogadása és megvalósítása. Az alkotmányosság és a demokrácia feltételeinek az ellenőrzésére hivatott Európa Tanács (Council of Europe) tagsága is előfeltétel. Annak két konvenciója, a nemzeti kisebbségek jogait biztosító Keretegyezmény és a nyelvük szabad használatát szolgáló Nyelvi Karta. Betartásuk esetén ezek tartalma kielégítené e kisebbségek alapvető igényeit, garantálná jövőjüket.

Kapcsolódó cikk

Koszovó – a szerbek és az albánok Erdélye

Közép-Európa államainak külső arculata a rendszerváltozások óta radikálisan megváltozott, gazdasági teljesítményük jelentősen megjavult, életszínvonaluk eltérő mértékben, de közeledett nyugati társaikéhoz. Itt most nem térek ki arra, hogy néhány éve hogyan vált vitatottá egyes új tagállamok bel- és külpolitikája, miért és mennyire növekszik az euroszkepticizmus és a türelmetlen nacionalizmus, és arról sem szólok, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió mekkora veszélyt jelent egész Európa békéjére. E fórumon arról mondom el a véleményemet, hogy melyek a konkrét feltételei annak, hogy Európa egysége kiteljesedjen a Nyugat-Balkán országainak az Európai Unióhoz történő csatlakozásával. Itt a nagy esély számukra belső és külső problémáik rendezésére, a jobb jövő elérésére.

Október legvégén, Ursula von der Leyen, az Uniót irányító Bizottság elnöke körutat tett a csatlakozási szándékukat már jó ideje hangoztató hat balkáni országban. Hat milliárd eurónyitámogatás mellett kilátásba helyezte, hogy 2030-ig valamennyien az Unió tagjai lehetnek – amennyiben rendezik egymás közti vitáikat és végrehajtják az EU-integrációhoz szükséges reformokat. Jöjjön létre a balkáni közös piac, nyissák meg az egymás közti és a külső határokat, haladjanak a személyek, a tőke és az áruk szabad mozgása felé. Szükség van hatékony közigazgatásra, jól működő igazságszolgáltatásra, eredményesen kell folytatni a korrupció elleni küzdelmet. Mi, közép-európaiak, jó harminc éve kaptuk meg ezeket a feltételeket, és – sajnos nem maradéktalanul – de teljesítettük, megnyílt előttünk a jó közérzet és a jólét lehetősége, amihez igen jelentős pénzügyi támogatást kaptunk és kapunk a jövőben. (A támogatás nem automatikus, az Unió értékeihez és elveihez való ragaszkodás függvénye.)

Ez egy ragyogó perspektíva mind a jelenlegi Unió, mind a tagságra törekvő országok, azok lakossága számára. A nagy kérdés, hogy meg lesz-e e hat államban az eltökéltség a saját érdekeiket szolgáló változások véghezvitelére. Nem szavakban, tettekben. A bizottsági elnök azt is kilátásba helyezte, hogy a jól teljesítők akár 2030 előtt is elérhetik a tagságot.

A lenyugvó nap tere: Nemanja István nyugat felé tekint a belgrádi Száva téren, a háttérben a belgrádi Víziváros épületei, amelyek mára már elkészültek (Fotó: BALK)

Mind a hat országban vannak előítéletek, rossz emlékek egymással szemben, és az elvárt út sem tetszik mindenkinek. A demokrácia, a jogállamiság, az üzleti tisztesség, a társadalmi igazságosság jól hangzik, de ezek igénye nem eléggé általános. Vannak ellendrukkerek is, elsősorban a Balkánt hagyományosan az érdekszférájába tartozónak tekintő Oroszország.

Itt most csak a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezéséről szólok. Az I. világháború óta általános az elv, hogy minden népnek joga van saját államot hozni létre. Ez vezetett a birodalmak és a mesterséges föderációk fölbomlásához. Az egyes népek között azonban a történelemben nem alakultak ki szilárd válaszvonalak, határok. A Balkánon az oszmán-török hódítás összekuszálta a nyelvhatárokat – ha ilyenek valaha is léteztek. Kétségtelen, hogy a középkorban a mai Koszovó területén a lakosság nagyobb része ortodox vallású szerb volt, és ezek több ízben is föllázadtak a mohamedán török hódítók ellen. Kudarcuk után tízezrével vándoroltak északra, egy hullámuk a 18. században még Magyarországra is eljutott, egyik központjuk Ráckeve, a másik Szentendre volt.

Az 1912-es Balkán-háború kiszorította a törököket a terület nagy részéről, de a dél felé terjeszkedő Szerbia szembetalálta magát a mohamedán vallást fölvevő albánokkal. Összeütközésük fő színtere Koszovó volt, kölcsönös vérengzésekkel. A békeszerződések a területet Szerbiának, illetve Jugoszláviának ítélték, de Koszovó albán lakossága idővel „túlszaporodta” a szerbeket. Némileg hasonlóan ahhoz, ahogy Erdélyben a románok többségre jutottak a magyarokkal szemben.

A második világháború után Tito Jugoszláviájában Koszovó a Szerb Szocialista Köztársaság autonóm területe lett, a Vajdasághoz hasonlóan. Ennek hasznát kulturálisan főként az albánok látták, miközben szerbek nagyobb számban települtek be területére. Ebben is hasonlóság van a Vajdasággal. 1990, a rendszerváltozás, a szabadság, Koszovóban kiélezte a nemzeti ellentéteket, a szerb és az albán nacionalizmus fegyverrel ütközött össze. Milošević erővel próbálta megtartani Koszovót, és elment az albánok fizikai elűzéséig. Ezt Nyugat-Európa és az Egyesült Államok népirtásnak tekintette és katonai beavatkozással védte meg Koszovó albánjait.

A végeredmény Koszovó függetlensége lett, szerb lakosságának jó fele pedig Szerbiába menekült. Nincs az a Salamon király, aki igazságot tudna tenni a szerb-albán történelmi vitákban és az etnikai konfliktusban. Mára tény, hogy van egy 117 állam által elismert Koszovó Köztársaság, amelyben a lakosság több mint 90 százaléka albán. Ugyanakkor területén vannak kisebb szerb enklávék, északon pedig a nagy többség szerb.

Európa keleti felében a függetlenné vált országokban az etnikai, nyelvi kevertség, meg a történelem értelmezése napirenden tartja a határok által létrehozott nemzeti kisebbségek problémáját. Mára a magyarok tudomásul vették, hogy a történelmi Magyar Királyság helyén magukat nemzetileg egységesnek tekintő utódállamok jöttek létre. Ragaszkodunk azonban ahhoz, hogy a szomszédos országokhoz került magyar kisebbségek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat. A szomszédos országok nem olvasztótégelyek, magyar (és egyéb) kisebbségük nem hajlandó eltűnni, beolvadni a többséget alkotó nemzetbe. Az erdélyi magyarok nem lesznek románok, még „magyarul beszélő románok” sem.

Jugoszlávia sem lett olvasztótégely, még a majdnem közös délszláv nyelv sem tartotta egyben a történelmileg és vallásilag különálló tagállamait. A nyelvileg is eltérő koszovói albánok kiválása, önállósága mára tény, ez még katonai erővel sem változtatható meg. Minden szerbnek tudomásul kellene ezt vennie, a józanabbaknak meg kellene magyarázniuk e tény megváltoztathatatlanságát hevesvérű honfitársaiknak. A független Koszovó elfogadását azonban nagyban megkönnyítené, ha a koszovói szerb kisebbség megkapná azt a területi, illetve személyi autonómiát („koszovói szerb önkormányzatok közössége”), amit a nemzetközi közösség mintegy a függetlenség támogatásáért cserébe elvár.

Az albán többség, illetve a pristinai kormány arra hivatkozik, hogy az ország multietnikus, garantálja a kisebbségek jogait, parlamenti képviseletét és részvételüket a települések önkormányzatában, de nem fogadja el az albánoktól elkülönült, szegregált etnikai közösségek létét. Ez nekünk, magyaroknak megint a román, szlovák és ukrán érvelést idézi, a jogegyenlőség deklarálását, de a Székelyföld vagy más magyar többségű területek autonómiáját elutasítja.

Preševo (Presheva) főutcája, ami a hegyeken és a felhőkön túl van, az már Koszovó

Mivel sem Szerbia, sem Koszovó, sem a nemzetközi közösség hallani sem akar határmódosításról, területcseréről (a szerb észak átengedése Szerbiának, és az albánlakta Preševo-völgy Koszovóhoz csatolása), békét és nyugalmat – szerintem – csak a koszovói szerbek autonómiája hozna. Koszovói állampolgárként, a szerb identitás, kultúra és vallás megőrzésével Koszovó mindkét történelmi nemzetisége tudna egy államban élni, ahogy a Magyarországgal határos államok magyar kisebbsége él.

Kapcsolódó cikk

AZ UNIÓ MEGHÁTRÁLT? A balkáni csatlakozás az érdemeken alapul, 2030 nincs kőbe vésve

Von der Leyen EU bizottsági elnök a nyugati demokráciák közös véleményének adott hangot e körút során: „A második világháború utáni történelem a bővítés története. A béke, a kiengesztelődés, a kapcsolatok normalizálásának a története. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásnak ezek az előfeltételei.” Mind Pristinában, mind Belgrádban megerősítette, hogy Koszovónak meg kell alakítania a koszovói szerb önkormányzatok (községek) közösségét, Szerbiának pedig el kell ismernie Koszovó függetlenségét.

Becsületes és jó ajánlat: a Nyugat-Balkán határvitáinak megszűntetését, nemzeti kisebbségei jogainak és biztos jövőjének keretét az Európai Unió, a gazdasági és politikai integráció kínálja. Ez nemcsak békét, de prosperitást hoz, gyors gazdasági fellendülést, növekvő jólétet. Ösztönzőnek kínálja az EU a hat milliárdot, amit a tagság megvalósulása esetén még nagyobb pénzügyi támogatások követnek. Csak a szűklátókörű politikusok és politika utasíthatja ezt vissza és játszhatja el a Balkán nagy esélyét.

Mini közvélemény-kutatás

Az alábbi közvélemény-kutatás csak a BALK olvasóinak véleményét tükrözi, és semmiképpen sem tekinthető átfogó, reprezentatív felmérésnek. A mini közvélemény-kutatás eredményére történő esetleges hivatkozás alkalmával ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Ez a véleménynyilvánítás névtelen, eredménye semmilyen más célt nem szolgál, mint a tájékoztatást, elegendő szavazat esetén a BALK cikkeiben alkalomadtán hivatkozni fogunk rá. Egy látogató csak egyetlen szavazatot adhat le.

29

Az Európai Unió korábban azt ígérte, hogy a balkáni bővítés céldátuma 2030

Tartható ez a céldátum a balkáni országok csatlakozásával kapcsolatban?

1. Az Európai Uniónak mindenképpen tartania kell magát a 2030-as dátumhoz

2. Szelektív csatlakozásra van szükség, csak azt vegyék fel, aki megérdemli

3. 2030 túl közel van, addigra egyetlen balkáni ország sem lesz kész a csatlakozásra

4. A balkáni országok már most készen állnak, azonnal fel kell venni őket

5. Előbb Ukrajnát és Moldovát kell felvenni, ők jobban megérdemlik

6. Ukrajnát és Moldovát a balkáni országokkal egyszerre kell felvenni

7. Nem lesz semmiféle bővítés, a franciák és a hollandok úgyis megakadályozzák

8. Nincs szükség semmiféle bővítésre, az Európai Unió úgy jó, ahogy van

9. Nincs szükség semmiféle bővítésre, előbb az EU-n belül kell rendet tenni

If 'Other' is filled, checked answers are ignored.