Az ENSZ Közgyűlésének pulpitusáról üzengetett egymásnak Zoran Milanović horvát elnök és Željko Komšić, Bosznia- Hercegovina államelnökségének horvát képviselője, aki minden bizonnyal bosnyák támogatással került erre a...
Az érdekfeszítő történet rövid ismertetője szerint hősünk, Rudi Stupar vidékről Belgrádba, onnan a délszláv háborús katonai behívó elől Budapestre, majd Münchenbe, Hamburgba vándorol el önmagát keresve....
Szeptember 15-ét tették meg tavaly a nemzeti egység napjává Szerbiában, s az idén is tízezer számra lengtek a határokon túlnyúló testvériséget jelképező vörös-kék-fehér lobogók mindenhol, ahol...
Gion Nándor nagyfőnökünk volt Jugoszlávia szétesése előtt az Újvidéki Rádióban. Rajtam, Balkanacon kívül Sebők Zoltáné és Fenyvesi Ottóé az előtte szétvert Új Symposion folyóirat ún. harmadik...
Több mint negyven állam, köztük Magyarország, valamint a NATO, az EU és az Európa Tanács állt ki Ukrajna szuverenitása és területi sérthetetlensége mellett, amikor hétfőn Kijevben...
A Dubrovniki óváros kikötőjétől nem egész 700 méterre fekvő Lokrum szigete a dubrovnikiak és a városba látogató turisták egyik kedvenc kirándulóhelye. Jó néhány történelmi személyiség járt...
Valentin Inzko, a nemzetközi közösség hamarosan távozó boszniai főképviselője rendelettel módosította a bosznia-hercegovinai büntető törvénykönyvet, és megtiltotta a népirtás tagadását. Az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró...
Koszovóban nemrégiben az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (Drug Enforcement Administration, DEA) közreműködésével 400 kilogramm kokaint foglaltak le egy Brazíliából érkezett hússzállítmányban, amiért az Egyesült Államok albániai...
A bolgár ügyvivő kormány sem enged a korábbi álláspontból Észak- Macedóniát illetően: a 2 milliós balkáni szomszéd uniós csatlakozási tárgyalásainak vétóját fenntartják, amíg Szkopje nem...
A minap felbukkant a horvát portálokon a hír, hogy Zágrábban, a Száva folyóban medúzákat kaptak lencsevégre. Szerencsére, mint kiderült, teljesen ártalmatlan édesvízi medúzákról van szó, a...
A kilencvenes években három kommunista/szocialista ország esett szét: a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Az első kettő esetében a mai napig nem alakultak ki tiszta viszonyok,...
Ha valaki mostanság Újvidéken jár, láthatja, illetve ha járt, láthatta már messzebbről: úgy néz ki, valakik fémkerítéssel gondosan elzárták a Szerb Nemzeti Színházat a kíváncsi...
„Koszovó Törökország, Törökország Koszovó,” – jelentette ki akkor még miniszterelnökként Recep Tayyip Erdoğan 2013-as koszovói látogatása során Prizren városában. Sok más beszédéhez hasonlóan ez is...
A montenegrói parlament elfogadta a Srebrenicáról szóló határozattervezetet. A 81 tagú parlamentben 55-en szavaztak a tervezetre, 19 ellene, 7 képviselő pedig tartózkodott. A csütörtök esti...
Ma tartják a koszovói tárgyalások újabb fordulóját, hosszú idő óta most ülnek először asztalhoz a belgrádi és a pristinai vezetés képviselői. A több mint két...
Az élet olyan, mint a nádszál: Ma még vidáman kacagsz, De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel… Rejtő Jenő egyik feledhetetlen alakja, Pipacs, annyiban hasonlít...
Élete végéig börtönben marad Ratko Mladić, a boszniai szerb hadsereg egykori főparancsnoka, ám az 1991-1999-es délszláv háborúkban bűncselekményeket elkövető katonák és politikusok megbüntetése csak részlegesre...
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa megerősítette a Ratko Mladićra kimondott elsőfokú ítéletet, amely szerint a boszniai szerb hadsereg parancsnokának büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés. Ha...
Kissé idősebb évjáratú embertársaink közül sokan, mint amilyen e sorok írója is, bizonyára emlékeznek még a roppant egyéni stílusú olasz rendező, Marco Ferreri A hús...