Rendkívül derűlátóan nyilatkozott a hazája és Bulgária közötti viszonyrendszer megjavításának esélyéről az észak-macedón miniszterelnök. Zoran Zaev a BGNES hírügynökség által ismertetett televíziós nyilatkozatában kiemelte: úgy véli,...
Koronavírus-fertőzésbe halt bele 75 éves korában kedden Momčilo Krajišnik, a boszniai szerb parlament elnöke, akit korábban a kilencvenes években elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt...
Az elmúlt évtized legkiemelkedőbb eseményei a Balkánon, és így Szerbiában is, a nagyhatalmak – vagyis Amerika, Kína és Oroszország – geopolitikai rivalizálása és konfliktusai köré csoportosíthatók....
A NATO 1999-ben, a Kis- Jugoszlávia elleni támadás idején, szétbombázta az újvidéki hidakat. A ki nem mondott stratégiai cél az volt, hogy Slobodan Milošević még véletlenül...
A szerb elnök abban bízik, hogy hazájának december elején lesz védőoltása a koronavírus ellen. Ami a helyzetet ismerve, nem is lenne baj. Két céggel is tárgyalnak...
Bíró Károly polgármestersége idején megjelentek az angol flották a Palicsi tavon, és lebombázták a nádasokat, valamint a fürdőházat. Alig telt el azonban néhány óra, a szabadkai...
Az alábbi írás az Alfahír felkérésére készült. Köszönöm az Alfahírnek a lehetőséget, hogy a BALK olvasótáborán kívül máshova is eljuthatnak ezek a gondolatok. A cikk a...
Ha olasz intenzitású járvány alakulna ki a Balkánon, az egészségügyi ellátórendszer siralmas állapota miatt a vírus megállíthatatlan lenne. A térség országainak lépései az elmúlt napokban túl...
Március 20-án, pénteken kerül sor a szlovák parlament alakuló ülésére. A jelenlegi kormány ekkor nyújtja be a lemondását. Zuzana Čaputová államfő egy nappal később, szombaton nevezi...
A TRT török nemzeti televízió arab nyelvű Twitter-oldalán arról tájékoztatta a migránsokat, hogy miként juthatnak el Franciaországba. Ehhez a fenti térképet használta. A térképhez fűzött kommentár...
– Mirko, vigyáz golyó! – figyelmeztette a barátját Slavko. Mirko lehajolt, hogy elkerülje a golyót, majd odavetette barátjának: – Köszönöm, Slavko! Megmentetted az életemet. – Ezt...
Németország nemcsak a migránsválság legfőbb kiváltója, hanem a balkáni és a közép-európai demográfiai változásik egyik okozója is. A német profitéhség és az impotens családmodell oda vezetett,...
Nem minden migráns vett részt a kelebiai (tompai) demonstrációban, aki Magyarország déli határainál van. Ebből kifolyólag a szerb rendőrök nem is vittek el minden migránst a...
Montenegróban január 8-án lépett hatályba a vallásszabadságról szóló törvény, amely a vallási közösségek jogi helyzetére vonatkozó, 1977-es keltezésű jogszabály helyébe lépett. A törvény miatt a Szerb...
Velika Kladušában nemrégiben jelentős régészeti esemény volt, hogy osztrák-magyar Vitézségi Érmét találtak a város közelében. Velika Kladuša történelme többször is összefonódott a magyar történelemmel. Boszniai történészek...
A burek ugyanis a Balkán C-vitaminja. A burek, vagy börek valójában a török konyha nagy találmánya, sokan mégis az egykori Jugoszláviából ismerik. Az igazi burekrajongók tudják,...
November 29-e, a Köztársaság Napja, az egyik legfontosabb állami ünnepnek számított a titói Jugoszláviában. Ezen a napon zajos ünnepléssel riogatták a múlt szellemeit, és éltették a...
Néhány nap múlva lesz Franjo Tuđman halálának huszadik évfordulója óta. Az első horvát államfő megítélése igencsak ellentmondásos volt a valamikori Jugoszláviában. Horvátországban általában pozitív személyiségnek tekintik,...
A Balkánon a legnagyobb marakodás a testvérnépek között folyik. A bolgárok viaskodnak a macedónokkal és a szerbekkel, a szerbek nem nem kedvelik a bosnyákokat és a...