JÓ VÁLÁS VOLT: Fakuló csehszlovák nosztalgia

 
A kilencvenes években három kommunista/szocialista ország esett szét: a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Az első kettő esetében a mai napig nem alakultak ki tiszta viszonyok, az utódállamok jó része azóta is nyögi az akkori események következményeit. Más a helyzet Csehszlovákia esetében. Csehszlovákiát nem szétverték, Csehszlovákia nem széthullott, hanem egyszerűen csak szétvált. Az embereket nem kérdezték meg a döntésről, pedig nagy többségük ellenezte az önálló államok létrejöttét. Az évek előrehaladtával Csehország és Szlovákia lakói is egyre elégedettebbek lettek az önállósággal, és a jó kapcsolat megmaradt közöttük.

Élt 74 évet 🖤

1918. október 28-án egy olyan többnemzetiségű állam jött létre Csehszlovákia néven, amelyben a cseheknek és a szlovákoknak is szükségük volt egymásra. A csehszlovakizmus jegyében cseh vezetésű egységállam alakult, amelyben több német élt, mint szlovák, miközben a magyarok aránya is meghaladta az összlakosság 5%-át, a ruszinok aránya pedig 4% körül mozgott.
A hitleri Németország térfoglalása idején egy rövid időre megalakult az önálló, ám bábállamként működő Szlovákia. A II. világháború után újraalakult Csehszlovákia, igaz már Kárpátalja nélkül és jelentős német és magyar lakosságtól is megszabadultak a deportálások során.

A ’60-as években Csehszlovákia szövetségi állammá alakult át, amely forma a rendszerváltás után is megmaradt, csak a szocialista jelző maradt el az országrészek nevéből. Rövid vita bontakozott ki, hogy kötőjellel vagy kötőszóval kapcsolódjon egymáshoz a két tagköztársaság neve. Így jutottak el 1992-ig.

Kulturált válás

1992-ben ugyanis választásokat tartottak, mely után a cseh és a szlovák fél Václav Klaus, valamint Vladimír Mečiar vezetésével tárgyalóasztalhoz ült, hogy rendezzék közös dolgaikat. Ennek során Klaus azt javasolta, hogy kísérletezgetések helyett váljanak szét önálló államokra, amiben meg is egyeztek.

Előképként tekinthetünk az ebben az időben felbomló nagy (javarészt) szláv szövetségi államokra (a Szovjetunióra és Jugoszláviára), és adódik a gondolat, hogy talán a konfliktusokat megelőzendő dönthettek a békés szétválás mellett. A további okokat keresve megjegyezhetjük, hogy az államberendezés kissé túlbonyolított volt az egyidőben működő három (szövetségi, cseh és szlovák) kormánnyal.

A valódi okok azonban valószínűleg ott keresendők, hogy az akkori cseh és szlovák vezetésnek mások voltak az elképzelései az ország(ok) jövőjével kapcsolatban: Csehország mielőbb integrálódni szeretett volna a nyugathoz, Szlovákia pedig kelet felé kacsingatott.

A szétválás után az irányok meg is maradtak, hiszen a nagyjából 1998-ig tartó Mečiar-korszak idején egy autoriter állam kezdett kialakulni, alvilági, titkosszolgálati leszámolásokkal fűszerezve.

1998 után Szlovákia visszatért a nyugati útra és bátor lépésekkel, komoly átalakításokkal, reformokkal rohamtempóban megkezdte a felzárkózást. Ez olyannyira jól sikerült, hogy tagja lett a NATO-nak, részese lett az EU 2004-es nagy bővítésének és a V4-es országok közül egyedüliként még az eurót is bevezette.

A szlovák önállóság közben már nem csak Mečiar és a Szlovák Nemzeti Párt szívügye volt, hanem szépen lassan konszenzus alakult ki az önálló Szlovákia létrehozásának helyességéről.

De mit szóltak mindehhez az emberek?

1990-ben csupán a szlovákiai lakosok 10 százaléka szeretett volna saját államot, de a szétváláskor is csupán 35% támogatta a lépést, 65% ellene volt.

A csehszlovákiai magyarok különösen féltek az önállóvá váló Szlovákiától. Ahogy azt a Mečiar-korszak bebizonyította, nem is alaptalanul, hiszen ezután indult meg a magyar nyelvhasználat elleni táblaháború és névháború.

De hogy miért nem akartak elválni a csehek és a szlovákok? Csehszlovákia létrejötte önmagában is régi álmok megvalósulása volt, és bár tapinthatóan létezett cseh és szlovák ellentét (a gazdag és szegény rokonok viszonyrendszerének minden pozitív és negatív oldalával együtt), a közös ellenségek és a közös élmények sokkal inkább összetartották a két szláv nemzetet.

Itt nem csak a közös történelmi élményekre kell gondolni, hanem például akár a csapatsportágakban aratott sikerekre (futballban 2 VB ezüst és 1 EB elsőség, a nemzeti sportnak számító jégkorongban 6 VB-cím), vagy a kulturális összefonódásokra például a film, a zene területén.

A legjobban azt sérelmezték a csehszlovák állampolgárok, hogy nem kérdezték meg őket, pedig a népszavazások nem sokkal később reneszánszukat élték. Évtizedekkel később is a szlovákiaiak kétharmada szerint referendumot kellett volna tartani a kérdésben.

A szétválás után

Az utódállamok Csehszlovákia szétválása után hirtelen kisebbek lettek, csökkent a súlyuk, a nemzetközi színtéren azonban mégiscsak származott előny is a helyzetből, hiszen két szavazatuk lett, amivel egymást is tudták támogatni. 2004-ben az EU-ban ismét összetalálkoztak és a V4-en belül szintén együttműködnek.

Bármennyire is nem akarta a szétválást Csehszlovákia lakossága, a közéleti személyiségek nagy része úgy érzi, hogy az önálló államok létrejöttét követően még jobb lett a csehek és a szlovákok viszonya.

És valóban, kevés olyan ország van, amely ennyire közel állna egymáshoz. Az éppen beiktatott közjogi méltóságok első külföldi útja mindig a másik országba vezet.

A legjelentősebb kereskedelmi partnerek maradtak egymás számára, de más területeken is kézzelfogható a nagy barátság. Például a szlovák államnyelv védelméről szóló törvény, amely minden más nyelv használatát igyekszik háttérbe szorítani, a cseh nyelvnek a szlovákkal azonos jogokat biztosít a hivatalos érintkezésben.

Évről évre nő az önálló államok létrehozásával elégedettek aránya és a 2010-es évekre már mindkét országban meghaladta az elégedettek aránya az elégedetlenkedőkét.

2018-ban, Csehszlovákia születésének 100. évfordulója idején a lakosok 51 százaléka értékelte pozitívan az önálló államok létrejöttét, míg a közös csehszlovák állam megszüntetését a megkérdezettek 40 százaléka tartotta jó döntésnek. Ez azt is jelenti, hogy volt egy jelentős, 11%-nyi réteg, amely örült ugyan az önálló Szlovákiának, de egyúttal szívesen maradt volna csehszlovák állampolgár is.

Minél idősebbek az emberek, annál inkább éreznek nosztalgiát a közös állam iránt, de nyilván saját fiatalságuk emlékeit is kivetítik a csehszlovák időszakra.

A fiatalabb generációk már kevésbé éreznek nosztalgiát az 1993 előtti idők iránt, hiszen demokratikus államban élnek, amely gazdasági sikereket is maga mögött tudhat.

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb része is örül az önálló Szlovákiának, ami összefügghet azzal is, hogy az új államnak ki kellett alakítania új hivatalait, amelyben főként az értelmiségiek találtak maguknak helyet.

A csehek és a szlovákok jól megértik egymást, de nem csak azért, mert tolmács nélkül tudnak beszélni egymás közt anyanyelvükön. A közösen eltöltött évtizedek pozitív emlékként él a nemzettudatokban, de már a múlt része.

Csehszlovákia nem fog újra feltámadni, de az EU-n belül úgyis testvéri országokként tekintenek egymásra.