Connect with us

Bosznia

NESZE NEKED, NATO: Zárónyilatkozat a la carte, avagy Milanović, a fenegyerek

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
Az élet olyan, mint a nádszál:
Ma még vidáman kacagsz,
De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel… NESZE NEKED, NATO: Zárónyilatkozat a la carte, avagy Milanović, a fenegyerek

Rejtő Jenő egyik feledhetetlen alakja, Pipacs, annyiban hasonlít a horvát köztársasági elnökre, illetve Milanović Pipacsra, ami nézőpont kérdése, hogy ugyanolyan nyíltan véleményt nyilvánít mindenről, ha kell, ha nem.


Így Milanović a hétvégén teljesen kiakadt a NATO-ra, mivel az Atlanti Szövetség mai csúcstalálkozója zárónyilatkozatának tervezetében nem említette sem a Daytoni Szerződést, sem a bosznia-hercegovinai választási törvény módosításának szükségességét, de a három államalkotó nemzet koncepcióját sem a nevezett államban. Milanović ezt tarthatatlannak ítélte meg, és kilátásba helyezte, hogy nem adja beleegyezését a zárónyilatkozat elfogadásába, a la carte.

– Nem kezelhetnek bennünket úgy, mint a visszajáró aprópénzt. A zárónyilatkozat ebben a formájában olyan, mintha valamelyik szarajevói civil szervezet írta volna


– füstölgött a köztársasági elnök.

De ezúttal lehet, hogy mégiscsak megérte a nagyszájúság.

Komšić tudja a legjobban

A vitába azon nyomban beszállt a bosnyákok legkedvesebb horvát politikusa, Željko Komšić is, aki Bosznia- Hercegovina Elnökségének „horvát” tagja, és akinek nem éppen áldásos tevékenysége sokban hozzájárult a bosznia-hercegovinai választási törvény módosítását célzó horvát diplomáciai kezdeményezés megindításához.

Komšić azzal mókázott, hogy majd Horvátország mondja meg a NATO-nak, hogy mi álljon a zárónyilatkozatban.

Mint kiderült, Komšić gúnyolódása kicsit félresikerült, mert vasárnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felhívta Milanovićot, és tájékoztatta, hogy a horvát kifogásokat javarészt elfogadták, kivéve a három államalkotó nemzet említését. Milanović persze, azonnal nagy győzelmet hirdetett meg:

– Számunkra ez nagy dolog. Akkora mint a Big Foot, a sasquatch.

A három államalkotó nemzet helyett a dokumentumban a „polgárok” megfogalmazás szerepelt. A NATO úgy döntött, hogy egyik szófordulatot sem használja, vagyis sem polgárokat, sem államalkotó nemzeteket nem említ.

A polgári Bosznia

Marko Prelec, a Soros György által anyagilag erőteljesen megtámogatott Nemzetközi Kríziscsoport (ICG) volt balkáni projektigazgatója és a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora nemrégiben vetette fel, hogy polgári Boszniára lenne szükség.

Prelec úgy vélte, hogy a demokrácia akkor kerül veszélybe, ha az emberek úgy érzik, hogy leszavazzák őket, vagy ha egy kis csoport ragadja kezébe a hatalmat. Szerinte Bosznia- Hercegovinában mindkét jelenség fennáll, de ennek a rendszernek a módosítását az “államalkotó nemzetek” elve nem teszi lehetővé.

– Van egy olyan közösség, amely önmagát elsősorban boszniai állampolgárként éli meg. Rendben van, sokan lehetnek etnikai értelemben bosnyákok, de vannak horvátok és szerbek is, akik mindenek előtt állampolgároknak tekintik magukat. Ők valóban léteznek, ők ugyanolyan képviseletet érdemelnek, mint a horvátok Mostarban. Nekik ugyanannyit kell kapniuk, mint másoknak, de nem többet. Ennek egyik módja az, hogy a parlamenti választásokat területi egységek alapján tartsák meg, ahol a különböző közösségek erőteljesen hallathatják a hangjukat. Elképzelhető az a lehetőség, amely szerint minden szavazópolgár választhatna, hogy a választási körzetében működő pártra szavaz, vagy inkább egy országos pártra adja le a voksát. Ez sokféleképpen működhet, de minden új elképzelés csak javíthatna a jelenlegi helyzeten

– mondta nemrégiben Prelec, akinek a szavaira azért érdemes odafigyelni, mert annak a Kríziscsoportnak volt a projektvezetője, amelyre az amerikai külpolitika bizonyos időszakokban erőteljesen támaszkodott.

A magányos farkas

Máskülönben szintén a hétvégén kristályosodott ki, hogy Milanović lesz az egyetlen államelnök, akit a brüsszeli csúcstalálkozóra nem kísér el az ország külügyminisztere.

Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter bejelentette, hogy nem hajlandó elkísérni a köztársasági elnököt a NATO csúcstalálkozóra annak „stílustalan nyilatkozatai” miatt.

Ekkor következett pár menet szájkarate a köztársasági elnök és a külügyminiszter között, ami egész addig ment el, hogy kinek az apja melyik klubnak szurkolt Jugoszlávia idején.

Aztán megszólalt a gong, szétválasztották a feleket, és Milanović elutazott Belgiumba.

Horvátországban mindenki azt reméli, hogy Milanović viselkedni fog, bár ezt nála igazán soha sem lehet tudni előre.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap