Connect with us

B A Balkanac

KÖNYV KÖNYV MELLETT: Tarzan Szenttamáson és a 92. Ünnepi Könyvhéten

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Olvasási idő: 3 perc

Gion Nándor nagyfőnökünk volt Jugoszlávia szétesése előtt az Újvidéki Rádióban. Rajtam, Balkanacon kívül Sebők Zoltáné és Fenyvesi Ottóé az előtte szétvert Új Symposion folyóirat ún. harmadik nemzedékéből. Utóbbi ugyan, akárcsak valamikor előtte Szkopál Béla, inkább a lemezeket lovagolta, Sebők a képzőművészet új ágaival és a kapcsolódó filozófiákkal volt elfoglalva, én meg igyekeztem mindenhez érteni az ezzel járó súlyos fogyatékosságokkal együtt. Jó, én inkább az irodalom, majd a , végül a színház felségvizeire hajóztam, ami végül is nem kis feladat, de itt ebben az egészben tkp. Gion a lényeg. Meg már nem is a rég elcsépelt Symposion-sztori. giona removebg preview

Szerintem – egy hevenyészett skicc fő vonalaival megragadva – Gion szigorú, ugyanakkor igazságos vezér volt. Ugyanakkor nehézségei támadtak az embernek, ha a hangulatát szerette volna éppenséggel eltalálni/kitalálni. Mert ugye, ha szem a lélek tükre, Nándornál ebbe a tükörbe többnyire szinte lehetetlen volt jól belenézni az állandóan hordott, többé-kevésbé sötétítő szemüvege miatt. Úgy tűnt, még az ágyban se veszi le, persze, ennek nem is illett volna utánajárni. Szerette a Vinjakot, nem tagadta. Nyílt titoknak számított, hogy mindig van belőle rapidmód illanó anyagként a rádiós szerkótárában. Azt állították többen is, hogy egyszer azt találta mondani a munkatársaknak, hogy amit ő főnökként délelőtt tizenegy után mond, azt már ne vegyék készpénznek, pláne parancsnak, vessék szigorú revízió alá. Másnap tizenegyig nem fog haragudni érte, aztán jöhet a vihar megint. Nem volt egyébként tragikus alkat, pedig – ezt is mesélték – nagy szerencsétlenség érte. Első felesége apró gyermekükkel a karjában beleesett a fürdőszobaajtó üvegébe. A csemete túlélte, az asszony viszont nem. Egyik kötetét Gion Nándor az elveszített párjának dedikálta.

Hogy mikor írt? Bizonyára főként éjszaka. Radics Viktória „bajtársnőnk” a tanú rá, hogy ez így volt. Pesten, ahol lakott, a Kőrösi Csoma sétányon, arra lett figyelmes Riánk, hogy minden áldott éjszaka valaki hajnalig égeti szemközt a lámpát a dolgozóasztalán. (A sejtelmes csipkefüggöny mögött.) Csakhamar kiderült, puszta véletlenségből hát, hogy új keletű szomszédok Gionnal. Mi ketten pedig egy ideig – amikor már rég átjöttünk volt – a Magyar Rádióhoz közeli Építész Klubban randevúztunk. Ott mesélte el a Kossuth Rádió számára készülő nagyinterjúban Nándor a szülőhelyéhez, Szenttamáshoz fűződő ambivalens viszonyát, ahol Tarzan-filmeket néztek a moziban, utána verekedtek a szerbekkel, vagy éppen nem-szerbekkel, ahogy jött, de mindenképp mindenki Tarzan szeretett volna lenni, még ha többen csak Tarzan majmáig vitték is utóbb. Elmondta még ugyanott, hogy iparos suliba járt, ahol nem nagy hangsúlyt fektettek az irodalomra, ezért ő önerőből fedezte fel Jókait, akire aztán mindig is felnézett. – Sajnos, ez az interjú Gion Nándor 2002-ben bekövetkezett halála miatt örökre torzóban maradt, pedig még bőven lett volna mit átbeszélni.

KÖNYV KÖNYV MELLETT: Tarzan Szenttamáson és a 92. Ünnepi Könyvhéten

Különben B. A. Balkanacnak úgy tűnik, hogy Nagyfőnök Nándor szerette egykor, ha épp ő, B. A. (Balkanac) megy el a különféle könyvkiállításokra, foglalkozik a könyvkiadással meg ilyesmikkel, csupán egy határozott kikötése volt neki. Mégpedig az, hogy minden jelentésben benne kell lennie annak, hogy KÖNYV KÖNYV MELLETT. – Így akkor vegyük úgy, hogy a feladat eme kötelező része ezen a helyen is megvan, kipipálódott. Ellenben hogy itt Gion-könyv van Gion-könyv mellett, az viszont már egy specifikum. A nem csekélyke feladatot a Napkút Kiadó vállalta magára Magyarországon, aminek köszönhetően a postarablók, kárókatonák, kafferbivalyok és a többiek megtalálták magukat egy új, tetszetős szériában, ahogy a teljesen friss életműsorozat hatodik és hetedik része is. Utóbbi kettő teljesen újnak számít. Mindkettő vaskos kiadvány, s az eleddig kötet formájában soha meg nem jelent műveket tartalmazza. Illetve hát mind a Krisztus katonái a Görbe utcából, mind a Keresünk egy jobb hajót c. könyv olyan írások tárháza, amelyeknek különben nehéz lett volna megtalálniuk a helyüket ilyen vastag gyűjteményben, nem utolsósorban ilyen repi keménykötésben, mert ezek drámai művek, amiket így már nem nagyon szeret konzumálni a nagyközönség. Továbbá filmváltozatok, röpke reflexiók, töredékek, nem utolsósorban elfeledett hangjátékok, amilyenekhez foghatót ma már nem hogy nem szeret olvasni, de hallgatni sem a Nagyérdemű. Mindenesetre óriási munka volt mindezt összeszedni. Állítólag az Újvidéki Rádió porosodó-pókhálósodó „kincseskamráját” is teljesen át kellett fésülni.

A szövegeket szerkesztette, válogatta és gondozta: Kurcz Ádám István. A címlapképek Maurits Ferenc és Benes József munkáinak felhasználásával készültek. Érdemes megjegyeznünk a szerkesztői (utó)szó első részéből a következőt, a mintegy szívhez szóló ajánlót: „Gion Nándor… az egyik legjelentősebb huszadik századi magyar író, több műve még életében kanonizálódott, amit a számos irodalmi díj, a művekből készült fordítások, a színpadi, rádiós és televíziós adaptációk mellett leginkább az általános és középiskolai tananyagba való bekerülése bizonyít”.

?c=28513&m=1380644&a=438898&r=&t=html




B A Balkanac

Isten háta mögött (Visky András: Kitelepítés)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Visky András: Kitelepítés
Ha választhatna, András, a hét közül legifjabb testvér, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná
?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 3 perc

Ha választhatna – vallja szóban forgó regényben (Jelenkor, Pécs, 2022) András, a hét közül legifjabb testvér –, akkor ő a vízen járást meg a csodálatos halfogást választaná. Mert annak látja ott a telepen a legnagyobb hasznát. Föl-alá járkálna a vízszínen, miközben nem tévesztené szem elől a parti füzesben és sűrű nádasban ólálkodó lágerlakókat, akik mind a megfelelő pillanatra várnak, hogy vízbe öljék magukat. Ő bizony visszakergetne minden öngyilkost a lágerbe. Átadná őket a papnak, hogy a szívükre beszéljen.

visky andras kitelepites
?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi

Ám az a gond, hogy vízen járni nem tud, halászni meg anyjuk nem engedi, nehogy belelőjék a Dunába a körlet őrei. – Hiszen a Duna erre van kitalálva, hogy ártatlan embereket lőjenek bele – inti az édesanyja, aki viszont a folyó budapesti szakaszáról tudja pontosabban azt, amit tud.

Ugyebár arról van szó dióhéjban, hogy a szerző református lelkész édesapját az ötvenhatos magyar forradalmat követően Romániában huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélik a nagyváradi bíróság messze vöröslő ítélkezői. Méghozzá a népi demokrácia ellen irányuló ellenséges tevékenysége miatt, amelyben szerintük – osztrák származású, Júlia nevű felesége mellett – gyermekei is – Ferenc (11 éves), István (10), Pál (9) Lídia (9), Máriamagdolna (6), Péter (3), nem utolsósorban már néven nevevezett András (2) – mind-mind derekasan a segítségére voltak/vannak. Ezek a kis átkozott bozgorok! Ez a gyütt-ment bagázs! Apjuké tehát a súlyos rabgolyó, a többiek sorsa pedig a kitelepítés a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Abba a lírai Rekettyésbe, ha jól értjük.

Kérdés: látják-e még egymást valaha is?

Visky András: Kitelepítés

Eláruljuk, látják, azonban az még nem jelenti a történet végét. A könyv több száz oldala megrendítő, tragikus, azzal együtt gyakran tragikomikus, sőt egyenest abszurd bemutatása a történteknek. Egy szovjet mintára létrehozott és üzemeltetett romániai munkatábor mindennapjairól olvashatunk az apa nélkül maradt família küzdelmes útját követve, amely a földbe vájt gödröktől – egy elnéptelenedett ház pincéjén át – a legalább bemázolt falú barakkig terjed a kiűzetésben. A legkisebb gyermek gyakorta bájos humorú nézőpontjából ismerhetjük meg a mindenféle nemzetiséghez tartozó táborlakók színes históriáit. Illetve mindazt, amit formálódó világképében a hol erősen jelenlevő, hol valahová elkallódott, a dolgok alakulását befolyásolni képtelen, szórakozott Gondviselőről gondol ez az isteni látkörből kikerült, cseperedő kisfiú.

Visky András: Kitelepítés

Nota bene! A felcsillanó humor néhol akár Kertész Imre „sorstalan” főhősének emlékezetes megállapítását is eszünkbe juttathatja, amelyben az ifjú főhőst a haláltáborban kapott leves aggasztja legjobban: ugyanis az bosszantóan hideg. Az omnipotenciáját termékeny és hatékony módon gyakorolni képtelen, hátat fordító Úr szövegkörnyezetében megjelenő hereproblematika pedig számunkra kiváltképp azért is érdekes emebben a könyvben emitt, mert bizonyos maica Vida „hereszakértő” személyéhez és művéhez fűződik. Természetesen a vérbeli szekusok sorából, akik azt állítják szilárd meggyőződéssel, hogy ha az ő Vidájuk kezébe kerülsz, azt is bevallod, amiről álmodni se mertél. Bizonyos Aurél, aki átesett Vida kezelésén, perditának nevezi a nőt, de végül is a dolog nem a hölgy szerbségére fut ki, hanem Aurél képtelen állítására, hogy román ember semmiképp sem lehet kommunista. Akkor mégis honnan az a több millió párttag? – Jó kérdés.

Visky András: Kitelepítés

– Ne aggódj, mindent megjegyzek, és megírok majd – mondja édesanyjuknak a legkisebbik gyerek, mintha a megírás a megbosszulással lenne egyenlő. A szavaiból rendre kitetszik, csakugyan mindent megtenne a szenvedő-gürcölő-aggódó Anya vigasztalásáért, akibe egész kisfiúi lényével valósággal szerelmes. Nem csoda, hogy a később tényleg megírásra kerülő mű középpontjában ez a törékeny, mégis eltökélt, a férjéhez körömszakadtáig ragaszkodó, gyermekeiért harcoló nő áll. És nem csak úgy, mint Anya, hanem maga a tetőtől-talpig Nő, akinek a kezét sokan megkérik a táborban – ez is minő abszurdum –, azonban nem hajlandó férjhez menni. Legalábbis addig nem, amíg abban reménykedhet, hogy a férje életben van. Kisfia titokban tudni véli, mikor és hogyan történhetett némely orgazmusa szeretett anyukájuknak, amelyek közül kétségtelenül messze kimagasló érdekességgel bírhat az, amelyet az egyik fejezetben a magyar–román tiltott átlépésének óriási izgalmában élhetett át a fiatalasszony. Midőn kénytelen volt lerogyni a mezsgyén (senki-földjén?), amíg valahogy el nem intéződött ez a hirtelen rátörő, halaszthatatlan és kényes dolog.

Okvetlenül meg kell még említeni a főszereplők között Márikát, ezt az odaadó lánykát, aki árvaként került a családhoz, hogy mindenfelé kövesse őket. Úgy tűnik, akár a halálba is. Nényu, ahogy a gyerekek becézik, rendíthetetlen abbéli elhatározásában, hogy ő bizony nem tágít, még ha kisbalták esnek is az égből, holott nem tartozik az elítéltek közé. Így aztán szabadabban járhat-kelhet, létfontosságú élelmiszereket és gyógyszereket szerezhet be azért a kevéske pénzért, amit Júlia a végtelen robotolásért kap. – A kitelepítésnek onnan még nem látszik a vége, amikor valamelyik lapról elhangzik, hogy hát nyugalom: semmi ok elkapkodniuk ezt a szabadulás dolgot, mert nekik aztán van idejük. Ha nem is a világ összes ideje.

P. S. Akkoriban, úgy tudni, még nem létezett olyan nemzetközi szerv, amely a legfelsőbb politikai szinten keresett volna bűnösöket gyermekek deportálásáért. Még ha mégoly meddő módon is, de legalább megpróbálta volna szankcionálni.

tolnai otto szemeremekszerek 3 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=TolnaiOtt%C3%B3%3ASzem%C3%A9rem%C3%A9kszerek3




Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Kard és tollforgatás, szaporodó szigetekkel (avagy midőn a tök virágzott Japánban)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Japán szigetek és tök
A Dragoslav Mihailovićnak szentelt falfestmény szűlővárosa, Ćuprija bejáratánál (Forrás: Mondo)
trauma betegseg ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi
Olvasási idő: 4 perc

Egy régi kedves belgrádi barátunk szintúgy régi meséje szerint – ő úgy tudta, mi viszont így jegyeztük meg: – Dragoslav Mihailović szerb író egyszer valahol a nagyvilágban találkozott Nobel-díjas japán kollégájával, a szamuráj-leszármazott Óe Kenzaburóval. Valamely többnapos irodalmi rendezvényen történt ez az emlékezetes dolog. Mégpedig úgy, hogy a díszebéd helyszínére robogó kisbuszon, ahol alig hallották egymást a motor zúgásától – nem kevésbé az éhes írógyomrok egetverő korgásától –, beszédbe elegyedtek az emberi lét tünékenysége révén test és lélek lényegi mivoltáról.

Kissé egymáshoz préselődve néztek ki közben az ablakon, amelyen keresztül tündöklő szigeteket láttak a távolban, ugyanis a tenger közelében voltak, valahol. – Lám, lám, az is meglehet, hogy az akkor még jugoszláv tengerparton, tehát nem is olyan messze. Persze, melyiküknek hogy esik útjába, ám nem ez a lényeg. (Mert nehogy ez a szokásos remek fordulat kimaradjon az elbeszélésünkből: NEM EZ A LÉNYEG!)

Japán szigetek helyett Goli otok

Japán szigetek helyett Goli otok (Forrás: YouTube, screenshot)

Lényeg az, hogy Óe elárulta Draginak: ifi korában imádott filozofálni, és a maga részéről azt a Rubik-kocka gyanánt elforgatható metaforikus szerkezetet, amely embert és szigetet hasonlít egymáshoz, ő úgy képzelte el, illetve hát annak nyomán úgy találta gondolni, hogy minden ember egy sziget.

– Csak azt nem érti – mondta nevetve –, hogy van az, hogy pontosan számon tartja a japán evidencia, hány japán lélek van az országban, viszont a szigeteket… Nem sikerült kifejtenie Kenzaburónak, pontosan mire gondol, mi van itt a szigetekkel, mert megérkeztek a lakoma színhelyére, aztán az előre kifundált ülésrend szétválasztotta őket. Bizonyos idő múltával Mihailovićnak otthon, Belgrádban eszébe jutott ez az eset. Írt egy levelet Kenzaburónak, amelyben az állt, hogy igazából nem ismeri a japán szigetvilágot, abban azonban biztos, hogy ott nincs és nem is volt olyan, mint amilyen őt emitt a maga szépségével hosszan: valósággal rabul ejtette. Ehhez mellékelte a keserű személyes tapasztalatokra épített, GOLI OTOK című könyvét (valamely fordításban), majd kíváncsian várta a fejleményeket.

Japán szigetek

Vajon ki számolja meg Óe Kenzaburó helyett, hogy hányan vannak a japán szigetek? (Forrás: Internet)

Telt-múlt az idő, Kenzaburó nem válaszolt. Aztán egyszer csak megérkezett a felkelő nap országából az „illatos levélke”. Abban feltételezhetően franciául vagy angolul az állt, hogy ha volt is, esetleg van is Japánban olyan sziget, mint az a Goli, ő nem tud róla. Persze, nem annyira szubjektív idealista, hogy azt higgye, akkor nincs is, meg nem is volt soha. A dolog feltárásra vár, ő pedig a maga részéről már szorgalmazni is kezdte, miként az atomerőművek (pl. Fukusima) átvilágítását ugyancsak. Ám őszintén: nem tudja, mi lesz belőle. Egyikből sem, másikból sem. – Viszont a tök – közölte vidáman –, szépen elkezdett bimbózni Japánban, ha még nem is indult virágzásnak. De ő személyesen is öntözi nap, mint nap, hát majd kiderül.

Lehet, fejezte be viccesen, a szerb tök rövidesen legalább olyan népszerű lesz náluk, mint amilyen népszerű a japán kacsa amott. Az a pompás kacsacomb, oh, amilyet közös obedálásukon ettek. (!) Soha nem futott össze olyan finommal odahaza, gyűlik a nyál a szájában, amikor visszaemlékezik rá. Mikor lesz megint olyan fenséges élményben része, vajh? (Honyiiii! Hah-hah!)

Japán szigetek

Igazság szerint nem tudjuk, megismétlődött-e Óe Kenzaburónak az a ropogós, netán tényleg dalmát japánkacsa-comb. Volt-e rá újbóli alkalom, vagy nem? Aztán meg hol volt, hol nem volt, eljött-e az idő, amikor a balkáni tök arrafele náluk is pompásan kivirágzott? Ezt innen nem látjuk. Legalábbis nem látjuk pontosan mi, akik ezt a cikket írjuk (vállvetett munkában, ugyanabban a koponyában), azonban valamikor mi is olvastuk Mihailović KAD SU CVETALE TIKVE (Mikor virágzott a tök) c. nagysikerű regényét, amellyel a szerző sokfelé visszhangos sikert aratott. Szerte e világon, csak odahaza, szigorú pártberkekben nem, mert a mű öklöző főhőse, akinek már félig kiverték az agyát, meg az összes fogát, szóban forgó hendikep ellenére nagyon is érthetően vall arról, miért kell kimennie örökre Svédországba. Mi nem stimmel neki Jugóban. Lajstroma eléggé meggyőző és hosszú, miként a szerző listája is arról, hogy miért nem tudott soha rendesen besorolni a pártvonalba. Még ha majdnem ki is taposták a belét anno azon a mára turisztikai zarándokhellyé vált kopár szigeten, amelyen a fű sem nő rendesen, nem hogy a tök.

A tök, amely végül mégiscsak egy kényes jószág, és tkp. akkor is le lehet ütni, ha nem mászott fel virágozni a fára. Ha meg igen, akkor pedig főképp: különösebb nehézség nélkül.

Japán szigetek + Goli otok

Dragoslav Mihailović szerb író csak egy szigetet ismert igazán (Forrás: Internet, N.Skenderija)

A szerb Szolzsenyicinnek becézett Dragoslav Mihailović és Óe Kenzaburó – vélhetően anélkül, hogy tollforgató kettősük egyeztetett volna – most halt meg, tavaszba hajló márciusunkban. A két halál között annyi idő telt el cirka, mint kissé régebben egy hajóút Japánba, vagy vissza. A hírek pedig mindig is röpködtek, ennél sokkal gyorsabban. Közöttük például az, hogy a legújabb digitális technikával készült felmérések szerint Japánnak legalább dupla annyi szigete van, mint gondolták. Hogy ez pontosan miként történhetett meg, számunkra itt a végén már nem fontos. Nyilvánvaló, hogy az eddig ismeretlenség ködébe veszett szigetek közül – legalábbis a nagyobbak – feltárásra várnak.

És akkor kérdés lehet, nincs-e véletlenül pár múltból ottragadt arc, mondjuk Hirohito császár idejéből, akik még nem értesültek a változásokról, és időtlenségükben, „bezombultan” mind a mai napig szorgosan törik a követ. Vagy ha már nem törik, nehogy elfogyjon a sziget alóluk, akkor azt teszik, amit állítólag a Goli otokon tettek a rabok. Nevezetesen azt, hogy a délelőtti váltás a sziget egyik végéből cipelte a szikladarabokat át a másikba, a délutáni meg vissza. Ez már csak kellően fejlett (írói) fantázia kérdése. Mármint ez a kőtörő matuzsálem zombi-csapat, összes viselt dolgával együtt.

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi




Az olvasás folytatása

Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

Letöltések

Könyvek a Lírától

Utazás

Nyári feltöltődés Hajdúszoboszlón!

Hirdetés

A BALK a világban

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: