Süleyman Soylu török belügyminiszter egyik nemrég adott interjújában erélyesen próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy az országban jóval kevesebb menekült és illegális bevándorló van, mint amilyen számokkal...
Giorgia Meloni megnyerte az olaszországi választásokat, de programja alapján Olaszországot nem változtatja következő Magyarországgá. Ezt írja kommentárjában egy berlini székhelyű gazdasági portál, amely Kelet- Európával, a...
A görög miniszterelnök 5,5 milliárd eurós túlélési segélycsomagot jelent be, amely minimálbér-emelést is tartalmaz. Kiriákosz Micotákisz erről akkor tett említést, amikor szombaton üzletemberekből és politikusokból álló...
A horvát kormány meghozta a határozatot a krki Omišalj mellett lehorgonyzott LNG-terminálhajó kapacitásainak bővítéséről, illetve a Zlobin- Bosiljevo gázvezeték párhuzamos csővezetékének lefektetéséről. A horvát kormány döntését...
Több százmilliárd euróra rúg a nyugati olajcégek haszna, amelyet az ukrajnai háborúnak köszönhetően zsebeltek be. A Putyin- Zelenszkij duó „véres bohóckodása” akkora pénzekhez juttatta őket, amekkorát...
Idén a vártnál is jobban alakul a nyári turisztikai szezon Görögországban. Ezt a görög kormányszóvivő jelentette ki, aki szerint az ebből származó extrabevételek enyhíthetik a megugró...
Ezt a kérdést a brit liberális újságírás Mekkájának számító Economist teszi fel. A nagynevű hetilap a cikk alcímében megjegyzi, hogy az infláció, az emelkedő üzemanyagárak és...
A VMSZ tudja, hogy hol a helye, a „Haladó” zászlóshajó kicsike naszádjaként úszkál a politika tengerén, semmi váratlan mozdulat, sem pozitív, sem negatív értelemben. Ezt kormányzati...
Horvátországból több mint 40 ezer ember vándorolt ki a tavalyi évben. A lakosság a járvány lecsengése után is hasonló ütemben távozik, mint előtte, és ha az...
Brüsszeli szégyen, hogy az Európai Unió bővítése tapodtat sem haladt előre az elmúlt időszakban, pedig a Nyugat- Balkán integrációja egyszerre járna a biztonsági helyzet és a...
A román államfő szerint a növekvő fogyasztói árak közepette emelni kell a nyugdíjakat is, mivel tisztességtelen lenne a válság árát kizárólag a nyugdíjasokkal megfizettetni. Klaus Iohannis...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter valószínűleg nem teheti a lábát balkáni földre, ami nem jelenti azt, hogy gondolatait „nem élvezheti” a helyi közönség, Lavrov ugyanis Moszkvában interjút...
Az Európai Unió csak úgy tudta elfogadni az Oroszország elleni újabb szankciókat, hogy engedett a magyar miniszterelnöknek. A megállapodást létrejöttét éjjel egy óra körül jelentette be...
Horvátországban sokan reagáltak a magyar döntésre, amely szerint csakis magyar rendszámú gépkocsiba lehet olcsó benzint tankolni. A leggyakoribb vélemény szerint Orbán legújabb intézkedése véget vet a...
Nagyon nehéz tél vár az egész világra, de ezt az itt élő emberek még nem látják, mert semmi sem hiányzik, és a válság lényegében nem érezhető...
A szerbiai munkások dolgoznak a legtöbbet és keresnek a legkevesebbet Európában – hozta nyilvánosságra a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége (ASNS) egy nemzetközi felmérésekre hivatkozva. Arra...
Miután a holtra riogatott nyugat-európai polgárok lassanként rájöttek, hogy az orosz-ukrán háború még eltart egy darabig, a hangulat kezdett visszafordulni a szokványos mederbe, a jelek szerint...
A belgrádi kormány már tavaly szeptemberben meghatározta a minimálbér nagyságát az idei évre. A szakszervezetek hiába kérték, hogy a minimálbér 330 euró legyen, ami körülbelül 39.000...
Bosznia- Hercegovina külügyminisztériuma megerősítette azokat a napokkal ezelőtti sajtójelentéseket, amelyek szerint Németország leállítja a boszniai Szerb Köztársaságban folyamatban lévő infrastrukturális beruházásainak egy részét, válaszul a boszniai...