ALTERNATÍV TÖRTÉNELEMÓRA: Szergej Lavrov interjút adott a boszniai Szerb Köztársaság hivatalos tévécsatornájának

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter valószínűleg nem teheti a lábát balkáni földre, ami nem jelenti azt, hogy gondolatait „nem élvezheti” a helyi közönség, Lavrov ugyanis Moszkvában interjút adott a boszniai Szerb Köztársaság közszolgálati televízió csatornájának, az RTRS-nek. A beszélgetés során az orosz diplomácia erős embere kemény kritikát fogalmazott meg immár sokadszor a nyugattal szemben. Az EU és a NATO tagok mellett a hagyományosan orosz szövetségesnek számító Szerbia és boszniai Szerb Köztársaság vezetése is kapott intenciókat a politikájuk jövőbeli alakításához. Az alábbiakban a majd 40 perces interjú főbb gondolatait emeljük ki témakörök szerint összerendezve.

A Nyugat a felelős mindenért

Lavrov a monológ jellegű interjú során a boszniai szerbek és a világ nyakába öntötte az orosz politikai vezetés 1994 óta felgyülemlett minden búját és bánatát, és igyekezett ezeket az ukrajnai orosz katonai intervenció alátámasztására felhasználni.

Az orosz külügy vezetője azzal nyitotta a beszélgetést, hogy a nyugati média valótlanságokat terjeszt, és nem tesz eleget a saját állampolgárai objektív tájékoztatásával kapcsolatos elvárásoknak. Ehhez kötődően sérelmezte, hogy az EU és a NATO tagállamokban az orosz média működését felfüggesztették.

Szerinte az EU és az angolszász hatalmak ukrajnai helyzettel kapcsolatos felelősségét az alapozza meg, hogy hagyták az ukrán kormánynak betiltani az orosz nyelvet, irodalmat, kultúrát és oktatást. Az ukrán vezetés így törvényi szinten rendelkezhetett ezekről a Lavrov által „nácinak” minősített elvekről. A nyugat jóváhagyó magatartása miatt lehetővé vált, hogy a náci csoportosulások katonai alakulatot hozzanak létre a harmadik birodalomban használt jelképpel, utalva az Azov zászlóaljra.

Lavrov az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatással párhuzamba állította, hogy egyes európai államok a második világháború éveiben a harmadik birodalom rendelkezésére bocsátották haderejüket.

A NATO-val szembeni éles kritika legfontosabb hivatkozása alapja továbbra is az volt az orosz diplomácia vezetője részéről, hogy a nyugati katonai tömb és a Szovjetunió között megkötött megállapodás alapján „nem lett volna jogalapja Ukrajnának belépni az Észak- Atlanti Szerződés Szervezetébe”. Ezzel szembeni aggályait Oroszország folyamatosan közölte Lavrov állítása szerint a nyugati katonai tömb vezetőivel, akik azt figyelmen kívül hagyták, és annyit közöltek az orosz diplomatákkal, hogy „az már nem az ő dolguk”.

Lavrov ennek kapcsán kifejtette, hogy az orosz fél tisztában volt azzal, hogy a korábbi években a NATO egyes tagállamai komoly erőfeszítéseket tettek Ukrajna felfegyverzése érdekében. Ezen a téren a CIA-t és az angol titkosszolgálatok tevékenységét emelte ki Lavrov, mint a két ősi hidegháborús ellenséget. Az orosz diplomácia vezetője sérelmezte, hogy az angolszász hatalmak jelentős befolyásra tettek szert valamennyi ukrajnai állami intézményben. Ennek a folyamatnak a célja az orosz külügyminiszter szerint az volt, hogy Ukrajna később bázisul szolgáljon az Orosz Föderáció elleni fenyegetésekhez.

Lavrov a NATO kritikáját azzal a sommázattal zárta, hogy maga Ukrajna csak „egy apróság”, jelentéktelen szereplő önmagában ebben a folyamatban, amelyet az USA és az Egyesült Királyság manipulál. Lavrov ezt a helyzetet úgy értelmezi, hogy Ukrajna elvesztette az önállóságát, és az ukrán nép csak eszköz ahhoz, hogy Oroszország vereséget szenvedjen. Lavrov Joe Bident és Boris Johnsont nevezte meg, mint olyan nyugati vezetőket, akik abban érdekeltek, hogy Oroszország veresége bekövetkezzen.

Az orosz külügy vezetője ezen a ponton vette elő a nemzetközi sajtóban pár napja az oroszok által terjesztett információt, ami szerint a nyugati hatalmak nem hagyják az ukrán vezetést az orosz féllel tárgyalni.

A Lavrov által előadott gondolatsorból nem maradhatott ki az orosz katonai akció kapcsán a nyugati médiában a legkomolyabb visszhangot kapó bucsai mészárlás. Állítása szerint az orosz hadsereg tagjait az eseményekért felelősség nem terhelheti, mert tudomása szerint az orosz csapatok visszavonulása után a településen minden egyes személy életben volt, az áldozatok halálának okát maga nem tudja, de értékelése alapján csak nyugat provokáció állhat annak hátterében.

Eltérő értelmezések

Lavrov szerint a mostani rendkívüli katonai művelethez vezető események 2014-ben kezdődtek Kijevben, a Majdanon. Akkor Németország, Franciaország és Lengyelország nem volt hajlandó az ukrajnai narancsos forradalom kapcsán érdemi párbeszédet folytatni Oroszországgal. Miután Viktor Janukovics ukrán elnök aláírta a dokumentumot, ami Ukrajnát távol tartotta volna a NATO-tól, ultraradikális náci erők átvették a hatalmat.

Lavrov szerint ekkor Németország, Franciaország és az egész EU gyengeséget mutatott, mert nem léptek fel ezekkel az elemekkel szemben. Az EU később garanciát vállalt Oroszország felé arra, hogy Ukrajna a demokratikus fejlődés útján fog haladni. Ehelyett olyan szélsőséges pártok vezetői szerezték meg a hatalmat, akik a nyugati államokban vezetett listákon szerepeltek. Az orosz külügy vezetője a Majdan utáni ukrán kormányokat ruszofób, náci rezsimeknek minősítette, melyek a harmadik birodalom tradícióit követik.

Lavrov az unió által felügyelt „demokratikus ukrán társadalomfejlődés” alábbi vívmányait emelte ki, amelyek az orosz felet a katonai cselekmények megindítására késztették:

• az orosz nyelv betiltása,
• az orosz nemzetiséget ki akarták telepíteni a Krímből
• a Krím-félsziget jogállásának el nem ismerése, aminek kapcsán Lavrov azt állította, hogy tudomásuk szerint az ukrán kormány vissza akarta telepíteni a haderejét a Krímbe, vagyis azt vissza akarta foglalni.

Lavrov ezek kapcsán hangsúlyozta, hogy az ukrán Legfelsőbb Tanács, vagyis a parlament ezekről a célokról törvényt fogadott el, amire a Nyugat nem reagált. Ennek ellenére Lavrov szerint az orosz diplomácia nyitott lett volna a 2015-ös Minszki Megállapodásban foglaltak megtartására, aminek eredményeként sor kerülhetett volna Ukrajna területi integritásának helyreállítására. Ehhez az orosz fél az alábbi feltételeket támasztotta:

• orosz nyelv használatának jogát garantálja az ukrán vezetés,
• a Donbaszban létrejött két szakadár terület rendelkezhessen saját rendőri erővel,
• a két szakadár területen azok törvényhozása nevezi ki a bírókat és ügyészeket
• a két szakadár területnek különleges gazdasági kapcsolatai lehetnek Oroszországgal.

Lavrov sérelmezte, hogy ezeket a követeléseket az ukrán fél figyelmen kívül hagyta, bízva abban, hogy a nyugati szövetségesei segítségével ezek megkerülésével is megállapodhat Moszkvával.

Európai szankciózás

A hatodik szankciós csomag kapcsán Lavrov elmondta, hogy a 2014-ben, a krími katonai akció után bevezetett szankciók tapasztalataiból okulva most sem dőltek a kardjukba, hanem felvették a kapcsolatot a velük szövetséges államokkal.

Ennek eredményeként vannak olyan piacok, ahol nőtt az orosz olaj és gáz értékesítési volumene, így az orosz költségvetés ezen forrásokból származó bevételei nemhogy nem csökkentek, hanem nőttek is.

Ezzel szemben a nyugat-európai államok Lavrov értékelése alapján nehéz költségvetési helyzetben lesznek a növekedő infláció, a nyersanyaghiány, és Ukrajna felfegyverzéséhez nyújtott támogatás költségei miatt.

A bosnyákokat is elővette

A boszniai politikai helyzet kapcsán Lavrovnak három főbb gondolata volt. A legfontosabb, hogy az orosz diplomácia immunis Milorad Dodikkal, a boszniai Államelnökség szerb tagjával szemben megfogalmazott bármiféle nyugati vádra, tekintettel arra, hogy az orosz fél szerint Dodik azon kevés politikusok egyike, akik a Daytoni Szerződés betartásáért harcolnak. Emiatt az orosz fél elítéli a Dodikkal és más boszniai szerb politikusokkal szemben meghozott összes szankciós intézkedést. Lavrov a riporter kérdésére kifejtette, hogy a nyugati sajtó állításaival szemben „Dodik nem Putyin embere, hanem az Orosz Föderáció barátja, és az orosz vezetéssel baráti viszonyban álló személy.”

A boszniai államalkotó nemzetek sorából a bosnyákokat is elővette a legfőbb orosz diplomata, amikor megfogalmazta, hogy azok politikai elitje is teljes egészében az USA irányítása alatt áll (mint az ukrán!), és most a legfontosabb céljuk, hogy a boszniai horvátok alkotmányos jogait korlátozzák a rájuk erőltetni tervezett választási törvény módosítással. Lavrov szerint a nyugati hatalmak célja Boszniában, hogy állandó feszültség legyen az országban, és a boszniai Szerb Köztársaság ne egyenrangú entitás, hanem a bosnyákok által vezetett szarajevói központnak alárendelt terület legyen.

Bosznia- Hercegovina esetleges NATO csatlakozása kapcsán Lavrov hangsúlyozta, hogy azzal kapcsolatban az orosz külügy már korábban többször kinyilvánította a nemtetszését. Értékelése alapján a NATO célja mindössze annyi, hogy dominanciára jusson a Balkánon.

A harmadik releváns állítás az volt, hogy az orosz fél továbbra sem ismeri el Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség főképviselőjét legitimnek, tekintettel arra a Lavrov által Schmidt megválasztása óta folyamatosan szajkózott állításra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem került megválasztásra, és nem támogatta Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság sem a pozíció elnyerésében.

Ehhez kötődően Lavrov kiemelte, hogy az Orosz Föderáció nem tekinti legitimnek Schmidt azon esetleges döntését, hogy a bonni felhatalmazásokkal élve eltiltja Milorad Dodikot attól, hogy induljon az októberi választáson a szerb államelnökségi pozícióért.

Üzenetértékű párhuzam

Szergej Lavrov valószínűleg a szerbiai és boszniai szerb politikai vezetőknek akart erős üzenetet megfogalmazni azzal, amikor a 2015. évi Minszki Megállapodást a két évvel korábbi Pristinai Egyezménnyel állította párhuzamba. A Koszovó és Szerbia között mindkét fél részéről nagy engedményként megkötött pristinai dokumentumot Lavrov szerint az EU kényszerítette ki. Az akkor megszületett megállapodás alapján létre kellett volna jöjjenek a speciális jogállású szerb önkormányzatok, amire máig nem került sor. Lavrov értékelése alapján az EU mulasztott mindkét megállapodás esetében, mert nem kényszerítette ki az azokban foglaltak végrehajtását sem Ukrajnával, sem Koszovóval szemben. Idézve a legfőbb orosz diplomatát, „az EU köpött ezekre”, ami miatt elvesztette a hitelességét a nemzetközi kapcsolatokban.

A Putyin által a sajtóban korábban az ukrajnai szakadár területek és Koszovó helyzete között alkalmazott párhuzam kapcsán Lavrov hangsúlyozta, hogy számos provokátor próbálja azt félreértelmezni, és azzal befolyásolni a nemzetközi közvéleményt. Lavrov szerint Putyin a koszovói helyzet felemlegetésével mindössze arra akarta ráirányítani a figyelmet már 2014-ben, a Krímben tartott népszavazás kapcsán, hogy a nemzetközi bíróság döntéseit egységesen kellene a hasonló esetekben alkalmazni, azonban a nyugat kettős mércével mér.

A koszovói kérdéshez Lavrov annyi megjegyzést tett, hogy Oroszország továbbra is a szerb álláspontot fogja támogatni, és csak olyan jövőbeli változást fogad el, ami a szerb nép érdekeit szolgálja.

Arról, hogy mi lesz Belgrádban, Lavrov csak sejtelmesen fogalmazott. A nézők megnyugtatása végett közölte, hogy minden olyan téma napirenden lesz, ami Szerbia érdekében áll és az orosz diplomácia számára is fontos. A gázexportról megerősítette, hogy abban a tárgyban nemrégiben megállapodásra jutott Putyin és Vučić, vagyis az érintett állami cégeknek változatlanul tenniük kell a dolgukat. Ehhez csak annyi megjegyzést tett, hogy az orosz fél abban érdekelt, hogy a jelenlegi állapot – vagyis az exportkapcsolat – fennmaradjon változatlanul.

Lavrov a belgrádi látogatása kapcsán azzal zárta eszmefuttatását, hogy fontos, hogy az orosz vezetés megismerje a szerb fél jelenlegi globális folyamatok fényében kialakított álláspontját. Ergo elképzelhető, hogy elérkezett a szerb vezetés számára a hintapolitika vége, és választaniuk kell az ősi szövetséges oroszok és a nyugati hatalmak között.