A cikk meghallgatása

Süleyman Soylu török belügyminiszter egyik nemrég adott interjújában erélyesen próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy az országban jóval kevesebb menekült és illegális bevándorló van, mint amilyen számokkal az ellenzéki pártok kampányolnak. A török kormány a jövő évi júniusi választásra készülve ráadásul nagy erőkkel igyekszik élhető körülményeket teremteni Észak- Szíriában, ahol több százezer ember számára építenek egyszerű házakat, hogy oda paterolják vissza a szomszédos országból érkezett menekülteket. Mi a helyzet most a migráció terén Törökországan?

Migrációs körkép

Törökország a szíriai polgárháború kezdete, 2011 óta vált egyszerre a nyugat felé irányuló migráció jelentősebb befogadó és tranzitországává. Az eleinte kisebb számban érkező szíriaiakat a kormányzat támogatása és a társadalom jóindulatú, megértő hozzáállása miatt relatíve “pozitív” légkör fogadta. A kormány menekülttáborokat épített, s noha Törökország nem ad menekültstátuszt a nem Európából érkező menedékkérőknek, pár év alatt jogilag kidolgoztak egy speciális státuszt (ideiglenes védelem), amely garantálta, hogy nem toloncolják vissza a szíriaiakat, s egy – török szóhasználattal élve – “harmonikus” együttélés jogi alapját teremtették meg.

A gond az idő előrehaladtával a török várakozások – rövid háború, amely végén a török vendégszeretetnek köszönhetően hálásan térnek haza a szíriaiak és válnak majd a remények szerint ankarai érdekszférába kerülő országban a nehéz időkben vendéglátóik támogatóivá – és a realitás divergálásából fakadt.

A háború elhúzódott, ráadásul az Iszlám Állam térnyerésével százezres tömegek hagyták el az országot és menekültek Törökországba; 2015-16-ban pedig egy európai menekültválsággá kulminálódott a helyzet, amit egy menekültügyi nyilatkozat által életbe léptetett sémával sikerült kezelni.

A szíriaiak ezután jobb híján az országban maradtak, mivel a továbbvándorlás megnehezült, visszatérni értelmetlen volt, miközben a speciális státuszuknak köszönhetően megtalálhatták a modus vivendit, s tömegeik olcsó munkaerőként integrálódhattak a török gazdaságba. Ráadásul ekkorra már nemcsak a szíriai határmenti megyékben jöttek létre nagy közösségeik, hanem a nyugati nagyvárosokban, főleg Isztambulban, Izmirben, Burszában vagy éppen Ankarában, ezáltal a befogadó társadalom jóval nagyobb részében váltak láthatóvá.

Az utóbbi évek nemcsak a szíriaiak megtelepedésével teltek, hanem jelentős politikai transzformációt is hoztak Törökországban, ami különböző okok miatt egy növekvő pénzügyi válsággal párosult. Ebben a helyzetben a török lakosság már egyre terhesebbnek érezte a vallási hasonlóság ellenére kulturálisan eltérő, ráadásul más nyelvet beszélő szíriaiak jelenlétét, akik a török munkaerőpiacon nehezebb helyzetbe hozták az alacsony képzettségűeket.

Mindez annak ellenére, hogy a török vezetés, főleg Recep Tayyip Erdoğan államfő próbált javítani a helyzetükön – például felvetette a tömeges állampolgárság megadásának lehetőségét – ez azonban nemcsak a közvélemény, de a saját pártja tetszését se nyerte el.

Az utóbbi évek politikai küzdelmeiben ráadásul az ellenzéki kihívók egyre határozottabban kezdték el felvetni a szíriaiak jelenlétéből fakadó problémákat és pedzegetni a visszaküldésüket. Ez az év folyamán egy kisebb párt, a Győzelem Pártjának (Zafer Partisi) látványos színre lépésével öltött határozott formát, amely a korábbi nacionalista pártokban politizált, nem mellesleg egyetemi tudományos karrierrel rendelkező Ümit Özdağ vezetésével a politikai agendában artikulálta a bevándorlásellenességet.

Az általa rendszeresen közölt számok, amelyek már több mint 10 milliós bevándorlótömegről szólnak, jól tükrözik azt, amit a török lakosság érzékel. Ezzel szemben a kormányzat igyekszik megnyugtatni a 90 százalékos infláció miatt (ráadásul az élelmiszerinfláció ennél jóval több, szeptemberben az előző évihez képest közel 150 százalékos volt) meglehetősen elégedetlen törököket, s számos intézkedéssel kezelni a helyzetet.

A migráció nehezítése

Az állam már 2016 eleje óta folyamatosan nehezíti az illegális bevándorlást a határain: az emberek (migránsok) mozgásának kontrollját főleg a szíriai és az iráni határon felhúzott betonfalak jelentik, amelyek több száz kilométer hosszan nehezítik meg a bejutást. A falat ráadásul mélységi védelem, járőrözés, drónok használata teszi még hatékonyabbá.

Az ország területén rendszeresek a razziák, szinte nincs olyan nap, amikor ne buknának le embercsempészek vagy ne tartóztatnának fel az Égei-tengernél vagy a bolgár és görög határ közelében uniós területre igyekvő menekültcsoportokat (köztük példának okáért gülenistákat is).

Ami a görög tengeri határokat illeti, itt állandósult a két ország hatóságainak egymásra mutogatása: míg a törökök jellemzően arról számolnak be, hogy a görögök visszafordítják a lélekvesztő csónakokban a szigeteikre igyekvőket, addig a másik oldal arról panaszkodik, hogy a törökök támogatják vagy éppen egyenesen küldik a menekülteket a görög felségvizekre, s Ankara eszközként használja az illegális migrációt Athén ellen.

További lépésként bizonyos kerületekben megnehezítették a tartózkodási engedély megszerzését, másrészt folyamatos a hazatoloncolás. Ez utóbbi főleg az afgánokat érinti, hiszen ők nem számíthatnak se menekültstátuszra, se ideiglenes védelemre, jobbára ők tranzitként használnák az országot.

Ebben az évben október elejéig több mint 220 ezer illegális bevándorlót fogtak el; közel felük, 92 ezer fő afgán, míg a második legnagyobb számot, 33 ezer fővel a szíriaiak adják. Az elfogottak közül közel 70 ezret visszatoloncoltak; 41 ezer fő afgán, akiket charter és egyéb repülőjáratokkal visznek vissza Afganisztánba (ebből is érthető, hogy Ankara miért igyekezett szót érteni oly gyorsan a tálib rendszerrel).

A nagy nyomás miatt a törökök bővítik a visszaküldési központok kapacitását, amelyek jelenleg kb. 20 ezer fő befogadására alkalmasak.

Persze, az illegális bevándorlók százezrei mellett főleg a szíriaiak jelentenek problémát, s az ő jelenlétük borzolja a közvéleményt. A kormányzati adatok szerint viszont nincs szó tízmilliós tömegről, mintegy 3,65 millió ideiglenes védelem alatt álló van az országban, ebből 550 ezer él Isztambulban, a több mint 15 milliós metropoliszban. A maradék jellemzően a keleti megyékben és még néhány nyugati nagyvárosban.

Ez azonban még mindig tetemes szám, ha figyelembe vesszük, hogy folyamatos az önkéntes hazatelepedésük Szíriába, főleg a török fegyveres erők által ez utóbbi években az Iszlám Államtól és a kurd PYD-től elfoglalt területek pacifikált részére. A hivatalos adatok szerint több mint félmillióan költöztek vissza, s ez a folyamat valószínűleg erősödni a fog az elharapódzó törökországi infláció és az ezzel egyre nehezebbé váló megélhetési körülmények miatt, amit a különböző politikai aktorok által szított bevándorlóelleneség is súlyosbít.

A török kormány a jövő évi júniusi választásra készülve ráadásul nagy erőkkel igyekszik élhető körülményeket teremteni Észak- Szíriában, ahol több százezer ember számára építenek egyszerű házakat. A választások előtt ez a folyamat vélhetően felgyorsul, hogy kézzelfogható eredménnyel mutathassák a hatóságok: mindent megtesznek a lakosság jóllétéért és a migráció megállításáért.

Persze, a visszatelepedő szíriaiak ennek ellenére meglehetősen mostoha körülményekkel néznek szembe, de a kormányzati várakozások szerint a kérdés, ha nem is kerül le a napirendről, sikerül valamennyire javítani a megítélésüket. Mindez azzal járhat, hogy további nehezítések várhatók a szíriaiak és más csoportok esetében, hogy minél hamarabb visszatérjenek a saját országukba, vagy legalábbis ne maradjanak Törökországban.

Noha az illegálisan az országban tartózkodókat nem érinti, de miután Recep Tayyip Erdoğan török elnök belgrádi látogatása alkalmával Szerbia és Törökország megállapodott az útlevél-kötelezettség kölcsönösen eltörlésében, lehet, hogy meg fog nőni az országot elhagyók, majd a Balkánt tranzitként használók száma, ahogy szeptember elején a BALK-on erre felhívtuk a figyelmet.