A montenegrói kormány csütörtökön megerősítette, hogy 50 millió eurós magyar hitelt vett fel a CKB banktól, három nappal azután, hogy egy másik magyar bank, az EXIM,...
Az október 2-i boszniai választás óta meglehetősen lassan formálódik a következő kormánykoalíció. A minisztériumok feletti adok-kapok a jelek szerint a végéhez közeledik, azonban a koalíciós partnerek...
Az amerikaiak a jelenlegi, illetve a permanens koszovói válságtól függetlenül 400 millió dolláros hitelt nyújtanak a szerbiai kis- és közepes vállalkozásoknak, az erről szóló megállapodást most...
A boszniai sajtóban futótűzként terjedt a hír, hogy a magyar kormány 110 millió euró, vagyis megközelítőleg 46 milliárd forint összegű hitelt biztosít az EXIM Bankon keresztül...
Ki volt az, aki behúzott egyet az albán ellenzék fél elnökének? Nem politikai értelemben, hanem szó szerint véve, miközben az uniós vezetők a nyugat-balkáni kollégáknak ígérgettek...
A növekvő migrációs nyomás az Európai Unió és a Nyugat- Balkán előtt álló közös kihívás, és a két térség közös felelőssége, hogy megfelelően kezeljék – állapították...
A NATO-külügyminiszterek bukaresti találkozójának második napján a hangsúly a Nyugat- Balkánon, különösen Bosznia- Hercegovinán, valamint a két volt szovjet tagköztársaságon, Moldován és Grúzián volt. Urmas Reinsalu...
Romániában a fogyasztás mértékét veszik alapul az áram árának kiszámításakor, és ezzel összefüggésben három árkategóriát szabtak meg. Egyúttal ideiglenesen központosított beszerzést vezettek be az energiapiacon, az...
Ha valaki gyakran kiált farkast, már akkor sem hisznek neki, amikor ordas problémák jelentkeznek – állapítható meg azt követően, hogy Veljko Belivuk (Bajkeverő Velja) bűnözői csoportjának...
Szijjártó Péter Brüsszel hibáztatja azért, mert csigalassúsággal halad a balkáni bővítés. A külgazdasági és külügyminiszter szerint egyértelműen az Európai Unió kudarca, hogy csigalassúsággal zajlik a nyugat-balkáni...
Oroszországban már a demokrácia illúziója is halványul, ahogy a Kreml egyre nagyobb engedelmességet követel minden téren. Ez egyre inkább egy totalitárius állam – írja a londoni...
Siniša Mali szerb pénzügyminiszter közölte, hogy Szerbia megállapodott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjával egy 2,4 milliárd eurós készenléti hitel felvételéről két éves hatállyal, ami segíthet az...
Mint erről annak idején már írtunk, a kutenyai (Kutina) Petrokemija úgy látszik mégis tulajdonost cserél. Ha igaz, a török Yıldırım konszern az év végéig lebonyolítja az...
A BALK-on éppen a minap mutattuk be, hogy a migránsok milyen könnyen veszik az akadályként épített magyar kerítést, nem kell hozzá több, mint néhány létra. Nem...
Milorad Dodik és a bosznia-hercegovinai főképviselő hivatala közötti kapcsolat amplitúdója nagyon dinamikus és érdekes – írja a bosnyák liberális Klix.ba hírportál, amely szerint Magyarország és diplomatái...
A haza és Dodik hívó szavára hallgatva a boszniai szerb vezető köré csoportosuló pártszövetség nacionalista hangvételű tüntetést tartott Banja Lukában, amelyen körülbelül az derült ki, hogy...
Az elmúlt években a szerbiai lakások többégét a vevők készpénzért vásárolták meg – írja a belgrádi Vreme hetilap, amely szakértőkre hivatkozva hangsúlyozza, hogy ez pénzmosásra utal....
A héten megkezdődött az alvilági bírósági tárgyalás, amelyre több mint másfél éve vártak Szerbiában. A tárgyalás kezdetén Veljko Belivuknak kellett volna vallomást tennie mindazzal kapcsolatban, amivel...
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia- Hercegovinának, ha az teljesíti a nyolc pontba foglalt elvárásokat. Ezt...