Szerbia
BŰNÖZŐK ÉS POLITIKUSOK: Létezett-e keskeny palló a szerb elnök és az alvilág között?
A héten megkezdődött az alvilági bírósági tárgyalás, amelyre több mint másfél éve vártak Szerbiában. A tárgyalás kezdetén Veljko Belivuknak kellett volna vallomást tennie mindazzal kapcsolatban, amivel vádolják, de azzal foglalkozott a legkevesebbet. Belivuk, akit Velja Nevolja, vagy Bajkeverő Velja néven is szoktunk itt emlegetni, a montenegrói kavači klán szerbiai, vagy legalábbis fővárosi helytartója volt a belgrádi Partizanhoz köthető Janičari és Principi szurkolói csoport & bűnszervezet vezetőjeként. Ő az elsőrangú vádlott abban a perben, amelyben bandatársaival együtt hét ember meggyilkolásáért vonják felelősségre, de ki tudja, hogy mi van még a rovásán.
A vallomás
Veljko Belivuk tagadta a terhére felrótt bűncselekményeket, és úgy döntött, hogy vallomásának, illetve előadásának nagy részét nem a bűncselekményeknek, hanem a kormány legmagasabb képviselőivel fenntartott kapcsolatainak szenteli.
Kapcsolódó cikk
Elmondta, hogy 2011 óta tagja a Szerb Haladó Pártnak, jelezve, hogy működési területe a 45-ös és a 70-es újbelgrádi blokk (lakótömb) volt. Arról is beszélt, hogy a meggyilkolt Aleksandar Stankovićtyal (Sale Mutavi, Kuka Sale) együtt ő ellenőrizte a Partizan stadionjának lelátóit, hogy senki ne skandáljon becsmérlő szavakat Szerbia elnökével, Aleksandar Vučićtyal kapcsolatban.
A szerbiai lelátókról korábban gyakran felhangzott, és talán néha még most is felhangzik a “Vučić, buzi vagy”, vagyis eredeti nyelven a “Vučiću, pederu” rigmus.
Belivuk arról is beszélt, hogy az általa vezetett szurkolói csoport “szolgáltatásai” ezzel nem értek véget, mert ők biztosították a Szerb Haladó Párt egyes rendezvényeit, illetve akadályozták meg az olyan megmozdulások megtartását, amelyek nem voltak a hatóságok ínyére. Egyúttal arról is beszélt, hogy milyen szerepet játszott a Savamala (Kis- Száva) városrész egyes épületeinek (illegális) lerombolásában. Ezek helyén épültek a belgrádi Víziváros grandiózus toronyházai, vagyis az úgynevezett “Beograd na vodi”.
Elmondta még, hogy a bontáshoz az emberek egy részét ő, másik részét pedig egy koszovói szerb üzletember (& bűnöző, a koszovói szerb barikádok felállításának szervezője, Észak- Koszovói alvilág ura) Zvonko Veselinović szervezte, amihez a rendőri biztosítást Veselin Milićtől, a belgrádi rendőrség vezetőjétől kapták, (aki 2018-tól a szerb elnök korrupció és a bűnözés elleni tanácsadója, a Bátorságért érdemrend aranyfokozatú plecsnijének a viselője.)
Kapcsolódó cikk
Bajkeverő Velja szavai szerint a mindenki által csak “főnöknek” nevezett Aleksandar Vučićtyal az egyik szurkolótársukon, Aleksandar Vidojevićtyon keresztül tartották a kapcsolatot, aki fel-feltűnt Vučić fia, Danilo társaságában, erről több fotó is készült. (Vidojević ellen a Komitet – magyarul Bizottság – nevet viselő klub szétverése miatt folyik bírósági eljárás.)
Belivuk elmondta, hogy Darko Glišićen, a Szerb Haladó Párt végrehajtó bizottságának elnökén keresztül találkozót kértek Aleksandar Vučićtól, mert arra gyanakodott, hogy zavaró tényezők léptek fel a kommunikációban.
Elmondása szerint a találkozót “a főnök nagy barátnőjének” Katarina Šišmanović műsorvezetőnőnek a lakásán szervezték meg. Šišmanović a Pink Televízió “Mindent a szerelemért” (Sve za ljubav) című adásának a házigazdája volt, abban az időben a legszebb képernyős személyiségnek számított Szerbiában.
Bajkeverő a bírósági performansz során azt állította, hogy a találkozón a szerb elnökön kívül ő és helyettese, a Hentes ragadványnevet viselő Marko Miljković volt jelen. Vučić azt mondta nekik, hogy minden további kommunikációnak a jobbkezének számító, Aleksandar Vulin jelenlegi belügyminiszteren keresztül kell történnie.
Belivuk elmondta, hogy a kommunikációs kapcsolatot Miljković tartotta fenn, mert neki nagyon rossz véleménye van Vulinról.
– Mielőtt rendőrminiszter lett volna, gyakran találkoztam a láthatóan részeg Vulinnal az éjszakai szórakozóhelyeken, ahol más alvilági férfiak társaságában ment ki a mosdóba, ahonnan sokkal jobb hangulatban tért vissza. Miután sokáig dolgoztam éjszakai klubokban, tudom, hogy néz ki, egy bedrogozott ember
– mondta vallomás helyett tartott “verbális elbeszélését” prezentálva Bajkeverő Velja.
Az ügyészség kulcsfontosságú bizonyítékairól, a bűnbanda által használt Sky-alkalmazás igazságügyi szakértői vizsgálata során összegyűjtött anyagról szólva Belivuk úgy nyilatkozott, hogy a bizonyítékokat jogellenesen gyűjtötték, és hogy az olaszországi és a franciaországi bíróságok megtagadták az ilyen bizonyítékok felhasználását, mert lehetetlen megállapítani azok hitelességét.
– Ez illegális, photoshopolt és montírozott anyag
Kapcsolódó cikk
– vélte Belivuk, amelyet szerinte az ügyészség arra használt fel, hogy azokkal kényszerítse a bírósággal való együttműködésre a csoport másik három tagját, vagyis az ügy másik három vádlottját. A harminc vádlott közül Bojan Hrvatin, Nikola Spasojević és Srđan Lalić előzőleg vádalkut kötött az ügyészséggel, és ennek alapján a tárgyalás előkészületi szakaszában nem tagadták a bűnösségüket.
Bajkeverő Velja arra kérte a bíróságot, hogy a velük kapcsolatos döntés meghozatalakor hallgasson a józan észre, mégpedig a következők miatt:
– Mindannyiunkat követett a BIA (polgári titkosszolgálat) és a rendőrség. Poloskákat helyeztek el a környezetünkben, lehallgatták a telefonjainkat, és volt egy kamera a ritopeki ház előtt, ahol állítólag elkövettük a gyilkosságokat. És a vádak szerint mindezek ellenére sikerült hat embert megölnünk. Azt is tudták, hogy mikor szeretkeztem a feleségemmel, de azt nem tudták, mikor követtem el a gyilkosságokat? Miért nem akadályoztak meg minket, miért nem jöttek be a házba, és mentették meg az áldozatokat? Ha igaz, hogy megtettük, amit a vádiratban állítanak, akkor őket is le kell tartóztatni bűnsegédletért
– állapította meg Belivuk, aki azzal zárta a mondandóját, hogy a kutatások szerint az emberi figyelem 20-30 perc után lankad, de egyúttal megígérte, hogy a bírósági tárgyalás során még mond egyet-mást, nyilván egy következő húsz perc alkalmával.
Konklúzió
Veljko Belivuk – mint a fentiekből kiderül – nem túl sokat foglalkozott az alvilági kapcsolatait részletesen taglaló két vádirattal, amely szerint hét, és nem hat személy különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásával, kábítószer-kereskedelemmel, engedélynélküli fegyvertartással, emberrablással és nemi erőszakkal vádolják.
Kapcsolódó cikk
ÁRTATLAN GYILKOSOK: Belivuk és társai tagadták bűnösségüket, kivéve a három együttműködő vádlottat
A vallomás, vagyis a performansz, annak a forgatókönyvnek alapján került bemutatásra, amelyet még akkor fogalmaztak meg, amikor Bajkeverő Velját és társát, a fent említett Marko Miljkovićot az azóta egy másik alvilági maffiaperben letartóztatott Dejan Lazarević ügyvéd védte.
Lazarević, és ezáltal Belivuk stratégiája az (volt), hogy a bűnvádi eljárást politikai irányába mozdítja el – lehet, hogy nem is alaptalanul – és ezzel egész más fényt vet az ügyre – aminek lehet egy olyan üzenete, hogy “ha én bukom, akkor nem egyedül bukom”.
Elképzelhető, hogy Belivuk és ügyvédje jól kidolgozták a forgatókönyvet, és hogy az igazán kellemetlen részletek csak ezután következnek, de ebben ne bízzunk túlzottan, merthogy a politikai elit és az alvilág kapcsolatáról hallgatott annak idején a Zoran Đinđić volt szerb miniszterelnök meggyilkolásának kitervelésével megvádolt és az összes bűncselekményéért 137 évre ítélt Milorad Ulemek/Luković Legija, és hallgatni fog Belivuk is, efelől ne legyenek kétségeink.
Szerbia
Gyertyagyújtás a koszovói szerb területeken és Szerbiában, estére a boszniai szerbeknél
Nagy számban gyűltek össze az észak-koszovói szerbek, hogy tisztelegjenek tragikusan elhunyt honfitársaik előtt, és hogy gyertyát gyújtsanak a tiszteletükre. A szerbiai médiabeszámolókból egyértelműen kiderül, hogy a szerbek jelentős része hősöknek tekinti a három férfit, akikről biztosan tudni, hogy életüket áldozták a “szerb ügyért”. Állítólag van egy negyedik áldozat is, de az ő kilétéről egyelőre nincsenek információk. Természetesen mindenkinek megvan a joga, hogy a saját halottját csendesen elsirassa, függetlenül attól, hogy ki milyen szerepet játszott a vasárnapi eseményekben.
Gyertyagyújtás Koszovóban
Észak-Mitrovicában az emberek nagy számban gyűltek össze Lázár kenéz emlékművénél, hogy gyertyát gyújtsanak a vasárnap Banjskában életüket vesztett lázadók emlékére, miután a Szerb Lista három napos gyászt rendelt el a szerb területeken.
Az észak-mitrovicai csendes megemlékezésen megjelent Goran Rakić, a belgrádi kormányzat koszovói fiókszervezetének számító Szerb Lista elnöke, aki a többiekhez hasonlóan megcsókolta a fegyveres harcban elesett három szerb férfi fotóját, majd meggyújtotta az emlékezés gyertyáját.
Milan Rakic, a Szerb Lista vezetője megcsókolja a három elesett “szerb hős” fotóját (Forrás: YouTube)
Zvečan központjában, a Milutin király emlékmű közelében szintén gyertyát gyújtottak a helyiek a három szerb áldozatért, aki közül az egyik erről a településről származik, a másik kettő pedig Leposavićból.
Médiajelentések szerint Zvečanban több száz ember gyújtott gyertyát, a megjelent szerbek közül többen sírtak is, ez bizonyára vonatkozik a helyi áldozat családtagjaira is, akik szintén jelen voltak a megemlékezésen.
Egy helyi áldozatról is megemlékeztek Zvečan központjában (Forrás: YouTube)
Helyszíni tudósítások szerint Zvečan központjában ugyanakkor sem a koszovói rendőrség, sem a KFOR vagy az EULEX missziójának tagjai nem tűntek fel.
Leposavićban is hasonló megemlékezést tartottak az elesett hősök emlékművénél, amelyet még korábbi hősöknek emeltek. A csendet itt a két helyi áldozat feleségeinek zokogása törte meg, miközben a polgárok egymás után haladtak a kijelölt helyszín felé, hogy gyertyát gyújtsanak.
A megemlékezés során helikopterek repültek át a falu felett, de azt nem tudni, hogy ki folytatott légi tevékenységet.
Gyertyagyújtás volt a Štrpciban lévő Szent Miklós-templom bejáratánál, ahol a szerbek lerótták kegyeletüket a Banjskában meggyilkoltak előtt.
A tűzpárbaj koszovói albán áldozatát, Afrim Bunjakut már tegnap eltemették, természetesen az ő emlékére is fellobbantak az “emlékezés lángjai”, és a maga környezetében őt is hősnek tekintik.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök is meggyújtotta a maga gyertyáját, illetve mécsesét a lelőtt rendőr emlékére (Forrás: X-platform)
Gyertyagyújtás Szerbiában
A szerbiai városokban is megemlékeztek az elesett koszovói szerbekről, Belgrádban a Szent Száva templom előtt többszáz ember rótta le kegyeletét a három áldozat kihelyezett képénél.
Szerbia kormánya keddi rendkívüli ülésén a koszovói tragikus események miatt gyásznappá nyilvánította szeptember 27-ét, ami az interneten is észlelhető, a portálok fekete logókkal és/vagy fejléccel jelentek meg.
Ez alól nem kivétel még az ellenzéki Nova sem, amely a szerbiai kormányzat legnagyobb kritikusa.
A kimondottan kormánybarát Informer nyomtatott verziója vörös-fekete (vér és gyász) színekben jelent meg, miután a szerb kormány szeptember 27-ét gyásznappá minősítette.
Az Informer központi helyen közölte a három áldozat fényképét, a képek alatt pedig öles betűkkel hirdette, hogy “ők a mi koszovói hőseink”.
A jobb alsó sarokban látható három férfit elfogták a koszovói rendőrök, a jobboldali a zvečani származású Vladimir Tolić kórházban van, mert súlyosan megsebesült.
A szerb elnök kedvenc lapja szerint a pristinai bíróság “a szerb fiatalembereket egyetlen bizonyíték nélkül az úgynevezett koszovói alkotmányos rend erőszakos megdöntésével vádolta meg, és harminc napos börtönt rendelt el számukra”, ami nyilván vizsgálati fogság.
Ez a cikk ezzel nem fejeződhetett be, mert közben megérkezett a hír, hogy a boszniai szerb kormány kissé megkésve ugyan, de telefonos ülést tartott, és azon gyásznapot hirdetett, ami alapján ott is megemlékeznek a koszovói tragikus eseményekről, természetesen esti gyertyagyújtással egybekötve.
-
Koszovó3 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró5 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head