A belgrádi Blic úgy tudja, hogy 115 kilogramm kokain csempészésével összefüggésben tartóztattak le két szerb férfit Amsterdamban. Mindketten „ismert” szülőktől származnak, illetve maguk is ismeretségre tettek...
A Daytoni Egyezmény működésképtelen állammá tette Boszniát. Ukrajnának ellen kell állnia a nyomásnak egy hasonlóan téves békemegállapodás elkerülése érdekében. Ezt Hamza Karčić, a Szarajevói Egyetem Politikatudományi...
A belgrádi liberális Danas napilapban a Vajdasági Szociáldemokrata Párt szóvivője azon méltatlankodik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „Nagy- Magyarország” térképével díszített sálat viselt (a magyar-görög meccs...
Egy háborús bűnökkel foglalkozó különleges jogász vizsgálja majd Donald Trump érintettségét a 2021 január 6-án történt eseményekben, amikor a volt amerikai elnök hívei megrohamozták a Capitoliumot....
A szerb elnök a nagy nyilvánosság előtt jelezte, hogy elmegy Brüsszelbe, de csak azért, hogy ne mondhassák, hogy nem ment el. Ezt a pozíciót Aleksandar Vučić...
A „Vračarci” szervezett bűnözői csoport most (november 18-án) elkapott tagja ellen Szerbia adott ki nemzetközi elfogató parancsot, miután a rendőrök pontosan másfél tucat társát vették őrizetbe...
November 18-a Horvátországban az emlékezés napja, ezen a napon esett el 1991-ben Vukovár, a kis Duna menti város, amelyet a kevés számú horvát katona 87 napig...
Múlt szombatra néző péntek este B. I. – híres minikönyves polgártárs – türelmetlenül dudált az ördögi szarvacskáit ragasztgató fiának, hogy jöjjön már, mert indulnak a városba....
Az illegális bevándorlás elleni védvonalat a magyar-szerb határról előbb a szerb-észak-macedón határra, majd Szkopjéval együtt még délebbre szeretnénk tolni, és ezzel nemcsak a saját országunkat, hanem...
Az orosz állami finanszírozású Russia Today megkezdte működését Szerbiában, ma (november 16-án) még csak egy cirill és latin betűs multimédiás honlap formájában, ám 2024-től várhatóan televíziós...
Horvátország 14 orosz gyártmányú helikoptert adományoz Ukrajnának. A Nova TV szerint a helikopterek különösen fontosak Horvátország számára, a szigetlakók esetében ugyanis ez a leggyorsabb kapcsolat a...
Vasárnap délután robbantás rázta meg Isztambul forgalmas „Váci utcáját”, az Istiklalcaddesit. A halottak és sebesültek számáról szóló különböző híradások között végül a belügyminiszter bejelentése vágott rendet:...
Idén tavasszal mintegy 200 kilogramm kokaint loptak el Zágráb térségében az egyik balkáni bűnszövetkezettől, amely a különösen brutális likvidációkról ismert – legalábbis erről számolt be zágrábi...
Hamarosan megkezdi a munkát a Russia Today orosz állami televízió szerb nyelvű szerkesztősége, amelynek főszerkesztője Jelena Milinčić lesz, a Szputnyik orosz hírügynökség szerb nyelvű kiadását főszerkesztőként...
A múlt héten megszakadt a Veljko Belivuk-féle banda bírósági tárgyalásának újabb fordulója, nem sokkal később pedig újabb bűnözői bandát számolt fel a rendőrség Belgrádban, amely Belivukék...
Bár már jó ideje mentesítettem magam a mindennapi robottól, még mindig nem felejtettem el azt a megkönnyebbülést, amikor eljön az áldott jó péntek, s vele a...
Kétoldalú tárgyalást folytatott az üzbegisztáni Szamarkandban Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke pénteken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közlése...
Üdvözletem. Szeretünk filmeket mesélni? Szeretünk. Nos, az egyik jeles alkotás arról szól így dióhéjban, hogy egy sikeres, férje révén gazdag orosz nő úgy dönt, független televíziós...
Ha valaki gyakran kiált farkast, már akkor sem hisznek neki, amikor ordas problémák jelentkeznek – állapítható meg azt követően, hogy Veljko Belivuk (Bajkeverő Velja) bűnözői csoportjának...