Connect with us

B A Balkanac

F@ck This Job – 19. Verzió
0 (0)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

Hallgasd meg ezt a cikket!

Üdvözletem. Szeretünk filmeket mesélni? Szeretünk. Nos, az egyik jeles alkotás arról szól így dióhéjban, hogy egy sikeres, férje révén gazdag orosz nő úgy dönt, független televíziós csatornát indít szeretett hazájában. Ehhez egy lelkes partnernőt is talál, majd még több embert, miközben nem is sejti, hogy eleve veszett fejsze nyele a dolog. Illetve hát sejtheti, ám nem akarja elhinni. 2008-at írnak ekkor Oroszországban is, ahol Putyin elnök életének további nagy, nem kevésbé emlékezetes lépéseire készül.

A pénzes hölgy, neve szerint Natalia Szindejeva vállalkozása vészesen közelgő vesztére ellenzéki riportereket, velük együtt – benne a világtrendben – LMBTQ munkatársakat vesz fel. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy rövidhullámú rádiózásból kinövő tévéállomása, a TV Dozsgy, azaz TV Rain, azaz Eső TV – egy darabig dacolva minden ellenszéllel – a politikai és szexuális szabadság, egyáltalában a szólásszabadság magányos kis óriásává váljék abban a jobb sorsra érdemes hazájában (ha egyáltalán érthető így ez a legjobb reményeink szerint megragadó, sőt netán kacagtató kis banális szójáték?). Mindenesetre félelmetes zátonyok felé száguldó hajóvá lesz ez az egyedülálló létesítmény, színültig olyan rakománnyal a fedélzete alatt, amely régtől fogva tiltott gyümölcsnek számít oroszhonban. Majd számít annál is jobban a legújabb háború beköszöntével. Mondhatni: totális tabunak a “putyinizálódott” Oroszországban. – Nos, épp erről készített brit és német közreműködéssel legutóbb filmet Szindejeva társnője, a Litvániába menekült Vera Kricsevszkaja rendezőnő, méghozzá a fenti, figyelemkeltő F@CK THIS JOB címmel. – Látható volt 9-én, szerdán, lombhullató októberünk kulturálisan jól megpakolt, amúgy ijesztően inflációs havában, méghozzá a 19. Verzió filmfesztiválon, Budapesten. Ami itt a legfőbb hírérték is egyben, de mi fán terem ez a bizonyos 19. VERZIÓ?

Kérem, máris. Az egyik, magára a rendezvény nevére alapozó beszédes magyarázat szerint ez egy ÉGETŐ TÉMÁK-kal foglalkozó nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál. Méghozzá olyan, amely afféle kérdéseket vet fel, hogy például mit tehetünk egy-egy elnyomó rezsim, vagy éppenséggel a diszkrimináció ellen. Ennek keretében pedig: hogyan állnak és egyáltalán állhatnak adott körülmények között az újságírók a cenzúrához? Hogyan élik túl – már az, aki – napról napra a háborút? De egyáltalában túlélhető-e a klímaváltozás, amelyik ha nagyon akarja, az egész fegyverropogtató társaságot is magával sodorhatja, mint az egymásba csimpaszkodó, birkózó kanmajmokat a könyörtelen áradat. A fesztivál egyébiránt a napokban kezdődött és nevezett hónap huszadikáig tart. Több helyszínen, így például a Trafóban és a Kino Caféban, továbbá a Toldi, a Művész, a CEU és más renomés helyek vetítőtermeiben. Ugyanakkor ezzel párhuzamban mind a hetvenöt szóban forgó film öt vidéki városban is lemegy.

(Megjegyzendő: nem ártott volna biztonság kedvéért regisztrálni e jeles eseményre, azonban vélhetően van még sansz mindazok számára is, akik ezt elmulasztották megtenni. Netán valamiféle dacból, vagy feledékenységből akár, nem csupán értesületlenségből.)

Szó, ami szó, nagyon szép számban vannak itt jelen női alkotók, elsősorban nőket érintő témákkal. Közöttük a háborús nemi erőszak sajnálatos módon örökös topikjával. Ilyen például a horvát Vedrana Pribačić dokumozija, amely három éven át követ három asszonyt, akik a horvát függetlenségi háborúban szexuális erőszakot éltek túl. Hogyan próbálják feldolgozni az eseményt, és milyen a viszonyuk egymáshoz már csak azért is, mert közülük az egyik szerb. Vagy ott van még a nemzetközi mezőnyben például a Sinjar angyalai, amelyben három jezidi nő igyekszik kiszabadítani lánytestvérüket az Iszlám Állam fogságából. Vagy a Nelly és Nadine, két nő valószínűtlen története, akik 1944 karácsonyán szerettek egymásba a ravensbrücki koncentrációs táborban… Nem mesélnénk tovább.

Nota bene! Bihari Ágnes idevágó interjújában a Dajer.hu weboldalán (“Nem mondod?! De durva!”) az Eső egyik volt munkatársa, az immár Budapesten élő Anasztaszija Csukovszkaja producer és médiatréner szólal meg. Beszél bővebben arról, milyen elképesztő a média hatása a jelen Oroszországában. Milyen arcátlanul lehet tényeket másítani, meséket kitalálni, egyáltalában uszítani, gyűlöletet szítani. Közben elhallgatni, elhallgatni és elhallgatni, a többséget mintegy párhuzamos valóságban léteztetni. Döbbenetes, hogy az ukránok, egyáltalában az ukrajnaiak hiába mondják a propaganda által átmosott fejű ismerőseiknek, rokonaiknak, hogy háború van, igazi véres háború. Hogy az orosz katonák bombázzák őket, hogy romok és halottak, leszakadt végtagok… az anyaországi oroszok nem hisznek nekik. (“Moszkva nem hisz a könnyeknek”.) Főleg a vidéki egyszerű népet könnyű megvezetni. – Innen a címadó rimánkodás: PAPA, HIGGY NEKEM! (A felvétel valós: egy férfi Ukrajnából könyörög koros édesapjának, hogy nyíljon már ki a szeme, de utóbbi ezt semmiképp se hajlandó megtenni, s ami a legszomorúbb: még csak megkísérelni sem.)

A csillagok segítségével értékeld a cikket!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
QR Code

Küld el ezt a cikket e-mailben

Ehhez kattints ide

Feliratkozás a Hírlevélre

Az e-mailek heti három alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kerülnek kiküldésre.

Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Európai Unió

Oroszország

Kína

Három nap legjava