Connect with us

Horvátország

DIÓTÖRŐ: Hál´ Istennek, péntek van! Vagy mi a túró?

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

diotoro orasar
Listen to this article

Bár már jó ideje mentesítettem magam a mindennapi robottól, még mindig nem felejtettem el azt a megkönnyebbülést, amikor eljön az áldott jó péntek, s vele a hétvége. Így azzal is tisztában vagyok, hogy az elkínzott elmék valamilyen könnyebb, szórakoztató szövegre vágynak, nem a politika, gazdaság vagy társadalmi keresztmetszet taglalására. Ezzel összhangban a túróról, balettről és egy félresikerült ravaszkodásról értekezünk az alábbiakban.

Kezdjük talán a balettel!

Akárcsak tavaly ilyenkor, az idén is hosszú sor kígyózott a zágrábi Horvát Nemzeti Színház előtt, az emberek órák hosszat türelmesen várakoztak a Diótörő előadásának jegyeire. Szemben egyes őrült – vagy igen hidegen számító – nyugati elvtárssal, a zágrábiakat hidegen hagyja a tény, hogy orosz szerző, nevezetesen Pjotr Iljics Csajkovszkij balettjéről van szó.

Zágrábban imádják a Diótörőt, és kész. Ráadásul az előadást az ukrán származású Vladimir Malakov rendezte, aki a moszkvai Bolsoj balettkarában kezdte, onnan indult el a nemzetközi hírnév felé.

A Horvát Nemzeti Színház (HNK) webes felülete szintén, immár hagyományosan, annak rendje-módja szerint összeomlott, akinek az első pár órában sikerült belépnie, az sorban állás nélkül is megszerezhette az áhított jegyeket, a többieknek pedig maradt a várakozás a színház előtt, szerencsére idén még mindig eléggé enyhe az időjárás, és az eső is elkerülte a horvát fővárost.

Hogy mekkora mániáról is van itt szó, ezt számokkal lehet talán a legjobban kifejezni, idén 19 előadást terveztek november 29-től január 5-ig, 13 ezer jegyet bocsátottak forgalomba, és ebből mára már (november 11-ig) vajmi kevés maradt.

Mint mindig ilyenkor, a Diótörő esetében is beindult a feketepiac a jobb jegyekért akár 2100 kunát (kicsit kevesebb mint 300 euró) is elkérnek, többet, mint egy Bajnokok Ligája meccsre, néha a kultúra győz.

A túró megdicsőülése

Fiatal koromban annó, sokat zsörtölődtem azon, hogy a magyar nyelvben egy tejipari készítményt teljesen tévesen krémsajtnak neveznek. Oké, értem én, technikailag a túró friss sajt, de ha már – igen helyesen, mert ízben/állagban két teljesen különböző dologról van szó – anyanyelvünk megkülönbözteti a túrót és a sajtot, akkor valakinek az asztalra kellett volna csapnia.

Az Akadémiának nyilván más fontosabb dolga akadt, így megrekedtünk a krémsajtnál, ami lényegében nem sajt, hanem túró.

Ezt a legegyszerűbben úgy lehet bizonyítani, hogy konyhai robotgépünkbe bepakolunk egy adag friss túrót, pici sót és némi tejfölt és elindítjuk a masinát. Az eredmény a nevezetes krémsajt. Ezt Horvátországban a pélmonostori Belje tejgyár ABC márka/név alatt gyártja és forgalmazza – aki nyaralt az Adrián, valószínűleg találkozott vele.

A kezdeti fejlesztési mániában, valamikor a boldogtalan/boldog kilencvenes évek végén még banános ABC is volt. Ezt a különlegességet a piac gyorsan felülírta, mára a boltokban jobbára csak kolbászos illetve sonkás ABC-t lehet kapni a natúr mellett.

Összegezve, egy igen becsületes termékről van szó, finom és nincs aranyárban.

A pélmonostoriak a terjeszkedést először a Közel- Keleten, Irakban kezdték el, és ennek köszönhetően frissen felhúztak egy új, 1600 embert foglalkoztató gyárat, amelynek nyilván még mindig van valamicske felesleges kapacitása, mert a Horvátországot megjáró osztrák és német turisták nyomására a minap elindult az első teherautónyi szállítmány az osztrák és német piacra.

Mivel közmondásosan evés közben jön meg az étvágy, a pélmonostoriak további nyugat-európai terjeszkedést terveznek. Nota bene, a Belje a Fortenova része, így nem kizárt hogy az ABC a Perzsa-öböl országaiban is megkezdi diadalokkal teli terjeszkedését, miután emírségi tulajdonba kerül(he)t.

A pórul járt ravasz

Haakon Korsgaard kanadai állampolgár nagyon dörzsölt akart lenni, és szerb társaságoktól a Horvát Köztársaság területén, az Adriai-tenger partján olyan ingatlanokat vásárolt igen olcsón, amelyek felett egykoron a boldogtalan/boldog jugoszláv időkben a társadalmi tulajdon (mondjuk úgy, hogy közhasználatba adott állami vagyon) keretében szerbiai jogi személyek rendelkeztek használati joggal.

A bibi az, hogy ez a tulajdon a háború után a Horvát Köztársaság törvényei értelmében vagy Horvátország, vagy különféle horvát társaságok tulajdonába került.

Miután olcsón szerzett ingatlanait – mekkorát röhögtek rajta a szerbek, azt el tudjuk képzelni – nem sikerült bejegyeztetnie “tulajdonosként”, választottbírósági eljárást kezdeményezett a Horvát Köztársaság ellen, 230 millió eurós kártérítést követelve.

Azt állította, hogy Horvátország az öröklési kérdésekről szóló megállapodás G. mellékletének alapján köteles kártérítést fizetni neki. A svájci választottbíróság a horvát félnek adott igazat, az ügyeskedő kanadai állampolgárt pedig további 126 ezer euró költség megfizetésére kötelezte. Így járt pórul egy kanadai viking a Balkánon.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Egy hét legjava