A túlzásokra gyakran hajlamos balkáni sajtó Bosznia-Hercegovina Mengeléjének nevezi azt az orvost, aki az észak-boszniai Brčko közelében két srebrenicai áldozat csontjait betonozta be az udvarában lévő...
Egy horvát katonai szakértő szerint Horvátországnak 300 ezer tartalékosra lenne szüksége, hogy ebből 200 ezret bármikor behívhasson, a maradék 100 ezerből pedig biztosítsa az utánpótlást, mint...
Nem kell azt hinni, hogy Sándor kettő, azaz Aleksandar Vulin, a BIA éléről történt lemondásával kiesett volna a pikszisből, a december 17-i választásokat követően ugyanis a...
Szerbia és Oroszország 2022 áprilisában alapította az innovációs központot, amely székhelyének a GTC által 2015-ben épített FortyOne irodaházat választotta. A magyar ingatlanfejlesztő cég akkori beszámolója szerint...
Az amerikai védelmi minisztérium Biztonsági Együttműködési Ügynökségének közleményében az szerepel, hogy Horvátország nyolc Black Hawk helikoptert kért. A BALK olvasói számára ez a közlés nem hat...
A déli gázhálózati összeköttetés az egyetlen olyan projekt, amely alternatívát jelent a Szerbián keresztül Bosznia-Hercegovinába érkező orosz gázzal szemben. Ez a fontos energetikai-, külpolitikai és gazdasági...
A magyar külügyminiszter a Dodik melletti kiállás egyértelmű jeleként közölte, hogy a magyar kormány nem hogy jóvá semmilyen szankciót, amit a nyugat-balkáni térség politikai vezetőivel szemben...
Egy Sziszek-Monoszló megyében található, megközelítőleg 13.500 lelket számoló kisvárosban idén kezdik meg Európa első gaming-campusának építését. Az eset előzményei között okvetlenül meg kell említeni a Novszkán...
Annak ellenére, hogy a magyar, a horvát és a szlovén külpolitika komoly lobbitevékenységet fejt ki évek óta Brüsszelben a nyugat-balkáni régió államainak uniós csatlakozása érdekében, a...
Az új gázvezeték alapjait a Szerbia és Bulgária közötti gázösszeköttetés (interkonnektor) immár lefektette, a Niš és Horgos közötti csővezeték által pedig további üzemanyag-ellátási útvonal létesül, amely...
Miután a menekültek és a migránsok közül kevesen kapnak menedékstátuszt Szerbiában, így ez a rendelkezés nagyon kevés embert érint, viszont elhárítja a menekültútlevél kiadására vonatkozó jogi...
Tavaly november közepén a Bloomberg Adria röppentette fel a hírt, hogy a Lopareban kitermelt lítium végső állomása a Mercedes lesz, miután az ARCore stratégiai partnerséget kötott...
A várható 40 éves élettartam során a Rio Tinto becslései szerint a szerbiai bánya 2,3 millió tonna lítium-karbonátot termelne ki. A lelőhely bórt is tartalmaz, ami...
A svéd Ericcson horvát leányvállalata, az Ericsson Nikola Tesla bejelentette, hogy egy 15 millió eurós keretszerződés aláírását követően a Telekom Kosovo és az Ericsson Nikola Tesla...
A szerb elnöknek olyan szüksége van a koszovói miniszterelnökre, mint egy falat kenyérre. A koszovói albán vezetés most egy újabb konfliktusforrás aktivizálásával tereli el a figyelmet...
Fico hálás Orbánnak és a követendő mintát látja a rendszerében. Bár egy szlovák politikus elhíresült mondása szerint ha valaki megnyeri a választásokat, akkor bármit megtehet, a...
Az aktuális kérdésekre válaszolva a horvát miniszterelnök a parlamentben (szábor) hétfőn cáfolta, hogy szeretné átvenni Charles Michel helyét, mint ahogy azt Zoran Milanović, a BALK-on néha...
- Jó ember és jó apa volt. Olyan szeretet táplált a fia iránt, amilyet még soha nem láttam, és soha többé nem is fogok látni -...
A lassan kiöregedő és kikopó szózsonglőr sértőnek tartja, hogy egyes külügyminiszter kollégái valaki meghosszabbított kezének tekintik Szerbiát, de szerinte ezek a külügyérek nem értik a szerb...