Dmitrij Rogozin, az orosz Roszkozmosz állami űrügynökség igazgatója interkontinentális ballisztikus rakétákkal fenyegette meg Montenegrót, mert nem engedte át a légterén Szergej Lavrov repülőgépét. Rogozin szerint Montenegró...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter valószínűleg nem teheti a lábát balkáni földre, ami nem jelenti azt, hogy gondolatait „nem élvezheti” a helyi közönség, Lavrov ugyanis Moszkvában interjút...
Albin Kurti koszovói miniszterelnök elutasította Dimitar Kovacsevszki macedón kormányfő kérését, hogy június 7-én és 8-án Ohridban vegyen részt az Open Balkan nevű regionális kezdeményezés következő ülésén....
Ha nem vérre – értsd pénztárcánkra – menne a játék, röhejes lenne. Az EU hatodik szankciócsomagját végül is elfogadták, a kompromisszumos megoldás leginkább Magyarországnak látszik megfelelőnek,...
Az új kormánykoalíciót alkotó három baloldali párt vezetői hivatalosan is aláírták a koalíciós megállapodást, amely szabályozza/segíti a Szlovén Köztársaság 15. kormányának munkáját. A szlovén parlament szerdán...
Horvátországban meglehetősen mozgalmas volt a hétvége: a szombati zágrábi Dinamo- Hajduk rangadó után a fővároson kívül, az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén, a spliti csapat szurkolói megmérkőztek...
Ukrajna után Moldova a leginkább veszélyeztetett ország, főleg annak fényében, hogy a kisinyovi vezetés határozott Európa- és NATO-barát politikát folytat. A nyugati katonai szövetség egyik fő...
Charles Michel pozitív üzenetekkel és derülátó ígéretekkel folytatta balkáni portyázását. Az Európai Tanács elnöke Tiranában kijelentette, hogy Albánia teljesíti a csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges összes feltételt, így...
A Zoran Milanović-féle monkey-business sehogy sem akar kifulladni, a horvát köztársasági elnök szinte naponta osztja az észt, támad, sérteget, fenyegetőzik. Bár mindenki számára világosnak kellene lenni,...
Olaf Scholz a német parlamentben bejelentette, hogy az Európai Tanács jövő hónapra tervezett rendkívüli ülése előtt a Nyugat- Balkánra utazik, ahol hat országot keres fel. A...
Bár igyekszem akár csak jelzés szintjén is sugallni olvasóinknak, hogy Horvátországban az élet egészen más mederben folyik, semmint azt a közéletben és a médiában kavargó káosz...
A magyar kormánnyal szoros kapcsolatot ápoló Milorad Dodik, a boszniai Államelnökség szerb tagja, terjedelmes levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök újraválasztásához. A május 16-i dátummal szignózott levél...
2022. május 16-án Zoran Milanović horvát köztársasági elnök részt vett a horvátországi Slavonski Brod város tanácsának ülésén. A Száva parti vizit alkalmat teremtett a horvát államfő...
Milo Đukanović montenegrói elnök kijelentette, hogy az Open Balkant olyan kezdeményezésnek tartja, ami egyfajta alternatívát kínál a Nyugat- Balkánhoz tartozó országok számára az uniós csatlakozás helyett....
Szijártó Péter szerint, ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc éri, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot....
Ljubljanában közzétették az új szlovén kormány prioritásait, amelyek jelentős irányváltást jelentenek az előző szlovén kormány politikájához képest külpolitikai téren is. Ezeket a prioritások a koalíciós megállapodásba...
Koszovó külügyminisztere, Donika Gërvalla- Schwartz benyújtotta Koszovó felvételi kérelmét az Európa Tanácsba, miután Oroszország márciusban távozott a szervezetből Ukrajna lerohanása miatt. A szerbek szerint Koszovó ezzel...
A „magyar tengerrel” kapcsolatos horvát méltatlankodás közepette a magyar külügyminiszter azt írta a Facebookon, hogy „Magyarország és Horvátország: dehát mi jó barátok vagyunk!”. Magyarországnak azonban más...
Míg Aleksandar Vučić szerb elnök hűtőszekrényekből bújik elő, addig Horvátországban minden csapból Zoran Milanović horvát köztársasági elnök folyik. Nincs olyan téma, amibe bele ne kotnyeleskedne, így...