Moldova
BRIT KÜLÜGYMINISZTER: Fegyvereket adunk Moldovának, hogy megállítsuk Vlagyimir Putyin invázióját

Ukrajna után Moldova a leginkább veszélyeztetett ország, főleg annak fényében, hogy a kisinyovi vezetés határozott Európa- és NATO-barát politikát folytat. A nyugati katonai szövetség egyik fő erejének számító Nagy- Britannia most azt fontolgatja, hogy modern fegyvereket küld a Románia és Ukrajna között fekvő országnak, amelynek egy részét szakadár erők uralják.
A BBC közlése szerint Liz Truss brit külügyminiszter azt mondta, hogy Moldovát “a NATO-szabványok szerint kell felszerelni”, hogy segítsék a védekezését az esetleges orosz invázióval szemben.
A brit közszolgálati televízió ezzel kapcsolatban a Telegraphra hivatkozott, ám lecsiszolta az eredi cikk élét, és nem idézte a brit külügyminiszter sokkal erőteljesebb mondatait.
Liz Truss a Telegraph szerint ugyanis kijelentette, hogy “fegyvereket adnak Moldovának Vlagyimir Putyin inváziójának megállítása érdekében”.
A brit külügyminiszter azt is elárulta, hogy modern fegyvereket akarnak küldeni Moldovába, hogy megvédjék az országot az orosz invázió veszélyétől.
Liz Truss a Telegraphnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Vlagyimir Putyin eltökélt szándéka a “nagyobb Oroszország” létrehozása, függetlenül attól, hogy Kijevben, Ukrajna fővárosában vereség szenvedett.
Truss a brit napilapnak kijelentette, hogy folynak a tárgyalások a szövetségesek között arról: “miként segíthetnének a kisebb nemzeteknek abban, hogy megvédhessék önmagukat”.
Hírfolyamok
A Telegraph szerint ha a terveket elfogadják, akkor a NATO szövetségesek modern fegyverekkel látják el Moldovát, helyettesítve a szovjet korszak felszerelését, és kiképezik az ottani katonákat az új fegyverek használatára.
A lépés az Egyesült Királyság katonai támogatásának markáns kiterjesztését jelentené a térségben, és további jele lenne annak, hogy Nagy- Britannia az Ukrajna elleni inváziót hosszú távú fordulópontnak tekinti.
Moldova, volt szovjet köztársaság, Ukrajna délnyugati határán fekszik. Nincs közös határa Oroszországgal, de közel van néhány azokhoz a régióhoz, amelyet jelenleg az orosz erők megszállva tartanak Ukrajna déli részén.
Moldova nem tagja a NATO-nak, bár nem egészen két héttel az Ukrajna elleni invázió után, a nyugati orientációval összefüggésben kérte csatlakozását az Európai Unióhoz.

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia7 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki