ZOKI BOND: A svédek és a finnek „egyék meg, amit főztek” a geopolitika boszorkánykonyhájában

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

2022. május 16-án Zoran Milanović horvát köztársasági elnök részt vett a horvátországi Slavonski Brod város tanácsának ülésén. A Száva parti vizit alkalmat teremtett a horvát államfő számára, hogy a rá jellemző sajátos stílusban közölje véleményét a folyó túlsó partján található Bosznia- Hercegovina belső ügyeivel kapcsolatban. Milanović – a BALK-on már hagyományosan Zoki Bond – az általa felkeresett szlavón település gondjait hanyag eleganciával félretolva, komplett regionális elemzést nyújtott a Balkánról, de hovatovább Európáról is.

Múltidézés a jövő függvényében

Milanović egyértelművé tette, hogy továbbra is a boszniai horvátok jogainak tántoríthatatlan védelmezője, ezért nem nézi jó szemmel, hogy a magát „boszniai identitásúnak” valló, szerb anyától és horvát apától származó Željko Komšić ül jelenleg a boszniai államelnökség horvát nemzetiségű tagjának fenntartott székben.

A közvéleménykutatások szerint minimum međugorjei Szent Szűz segítsége kellene ahhoz, hogy Komšić elveszítse ezt a pozíciót Dragan Čovićtyal, a bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség pártájnak (Hrvatska Demokratska Zajednica Bosne i Hercegovine, HDZ BiH) elnökével szemben a 2022. október 2-re kiírt boszniai választáson, és valószínűleg az sem segítene, ha az albánoktól kölcsön kérnék, és segítségül hívnák Teréz anyát is.

Milanović igyekezett hangsúlyozni, hogy nem riad vissza a nemzetközi jogban deklarált belügyekbe való beavatkozás tilalmától sem. A fenyegető hangvételt azzal igyekezett tompítani, hogy az anyaországi horvátok ma már nem fegyverekkel lépnek fel a hercegovinai testvérek védelmében, de azért indokoltnak tartotta megemlíteni, hogy Franjo Tuđmant – akinek éppen mostanság ünnepelték születésének századik évfordulóját – a 90-es években a Boszniával szembeni fegyveres beavatkozástól csak a kilátásba helyezett nemzetközi szankciók tartották csak vissza.

A múltidézést követően az EU boszniai politikáját egyre komolyabb kritikával illető Milanović „odaszólt” az uniós vezetőinek, amikor megjegyezte, hogy most „Charles Michel jön Brüsszelből, hogy segítsen Szarajevónak”, ami egyértelmű kritika azzal kapcsolatban, hogy a brüsszeli vezetés érdemi támogatást csak a lakosság abszolút többségét kitevő bosnyák nemzetiség számára biztosít, akár a Daytoni Békeszerződés 4. cikkelyébe illesztett, és a boszniai alkotmányban deklarált nemzetiségi jogok felülírása árán is.

A horvát államfő a boszniai horvát politikai elitet egységes állásfoglalásra szólította fel, amikor kifejtette, hogy világos üzenetet vár Dragan Čović mellett más horvát nemzetiségi/kisebbségi vezetőktől is, hogy támogatják-e az általa képviselt irányvonalat Bosznia- Hercegovina kapcsán.

Milanović ezen elvárásának címzettjeként a bosznia-hercegovinai horvát politikai pártokat ernyőszervezetként összefogó Horvát Nemzeti Szövetséget (Hrvatski Narodni Savez, HNS) nevezte meg, amelynek vezetői az elmúlt hónapokban mellőzték a határozott fellépést a boszniai választási törvény reformjával kapcsolatban.

Emiatt az USA és az EU külpolitikai vezetői számára egyre inkább úgy tűnhetett a választási törvény vitájában Čović által kifejtett „akadályozó politika”, mint az októberi választási eredmény előzetes befolyásolására irányuló kísérlet, nem pedig a horvát nemzet jogainak védelme érdekében tett fellépés.

Čović főként az USA, illetve a State Department irányából kapott hideget-meleget, majd az események sodrában veszélyes közelségbe került az amerikaiak és a britek által sorozatban szankciókkal sújtott Milorad Dodik szerb államelnökségi taghoz, akivel mostanság baráti viszonyt ápol, és ezt Zágráb sem tiltja neki.

Egyék meg, amit főztek!

Zoki Bond a boszniai horvát vezetők felrázására tett kísérletet követően azzal a kijelentéssel folytatta a szellemi muníció kiosztását, hogy a bosznia-hercegovinai horvátok fontosabbak számára Svédországnál és Finnországnál, utalva a két ország NATO-csatlakozási törekvéseire.

Milanović a témát sommásan azzal a megállapítással foglalta össze, hogy „ha mindenbe beleütöd az orrodat, veszélybe kerül a szemed.”

Ezzel a népi bölcsességgel igyekezett rávilágítani arra, hogy Törökország azért helyezte kilátásba a NATO-csatlakozás megvétózását Svédországgal és Finnországgal szemben, mert a két skandináv állam hosszabb ideje nyújt menedéket a török kormány által üldözött szervezeteknek és személyeknek, illetve mert a két skandináv ország élesen kritizálja Recep Tayyip Erdoğan török elnök illiberális politikáját.

Vagyis, Milanović szavait idézve, a svédek és a finnek most „egyék meg, amit főztek” a geopolitika boszorkánykonyhájában. A lényegi meglátásait politikai szakzsargonnal egyre kevésbé megtámogató, „kisváltósúlyú” horvát köztársasági elnök az érvelését azzal zárta, hogy a két skandináv állam a középkategóriába sorolható az államok sorában, de nehézsúlyúakkal akarnak versenyezni.

Milanović a svéd és finn NATO csatlakozási törekvések kapcsán kialakított politikáját igyekezett egy bonyolult magyarázattal szétválasztani a török állásfoglalástól. A horvát államfő szerint az álláspont, miszerint Horvátország csak akkor támogathatja a NATO bővítést, ha a boszniai választási törvény reformja az ottani horvátok jogainak hatékonyabb védelmét biztosítja, nem közvetlenül a finn és svéd népet érinti, szemben a török fél követeléseivel.

Milanović a „logikusan zavaros” okfejtésével valószínűleg arra gondolhatott, hogy a törökökkel szemben ő nem bilaterális kapcsolat szintjén találja meg az okát annak, hogy a NATO bővítés elleni fellépést eszközként használja, hanem a nyugati katonai tömbre való nyomásgyakorlást használja eszközül egy olyan külpolitikai cél eléréséhez, amihez a két érintett skandináv államnak semmi köze.

Meg kell jegyezzük, hogy ettől még a svéd és a finn diplomácia szintjén nagy eséllyel negatív megítélés alá fog esni, ami visszavetheti a Horvátországgal korábban kialakított kétoldalú kapcsolatokat, ráadásul a „kölcsönkenyér visszajár” elv alapján a svédek és a finnek esetleg keresztbe tehetnek Horvátországnak az euró bevezetését illetően, de még inkább a schengeni csatlakozás terén, amihez a ljubljanai kormányváltást követően a szlovének is „örömmel csatlakoznak”, mint azt már jelezték is.