Újabb politikai gellert kapott a Veljko Belivuk által vezetett bűnözői csoport ellen indult bírósági eljárás. A belgrádi Legfelsőbb Bíróság Szervezett Bűnözés Elleni Különleges Osztályának bírói testülete...
Az elmúlt években a szerbiai lakások többégét a vevők készpénzért vásárolták meg – írja a belgrádi Vreme hetilap, amely szakértőkre hivatkozva hangsúlyozza, hogy ez pénzmosásra utal....
A héten megkezdődött az alvilági bírósági tárgyalás, amelyre több mint másfél éve vártak Szerbiában. A tárgyalás kezdetén Veljko Belivuknak kellett volna vallomást tennie mindazzal kapcsolatban, amivel...
A belgrádi „Női Szolidaritás” (Ženska solidarnost) kollektíva immár negyedik alkalommal tüntetett a belgrádi Informer című kormánypárti napilap ellen, mert nem távolította el az internetről azt az...
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia- Hercegovinának, ha az teljesíti a nyolc pontba foglalt elvárásokat. Ezt...
Az Európai Bizottság elfogadta az ajánlást Bosznia- Hercegovina uniós tagjelölti státuszának feltételek melletti megadásáról. A végső szót decemberben az Állam és Kormányfők Tanácsa, azaz az Európai...
A horvát ügyészség két további személy ellen indított eljárást a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, ami az INA teljes menedzsmentjének a távozását hozta, ez a hattagú igazgatótanács...
A román hatóságok nyomozást indítottak a NIS Petrol temesvári fióktelepének négy alkalmazottja ellen, mert érzékeny információkat szivárogtattak ki a romániai olajlelőhelyekről. A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészek...
A bosznia-hercegovinai választás végül a vártnál alacsonyabb részvétel mellett zajlott le, viszont jócskán összebonyolította a helyzetet. A választók 50%-a élt a szavazati jogával az urnazárásig, ami...
Szerb médiajelentések szerint Panamában megölték Radoje Zvicert, a montenegrói kavači klán (egyik) vezetőjét. Zvicerrel nem sokkal azt követően végeztek, hogy szeptember első felében Isztambulban meggyilkolták Jovan...
A román elnök azt kérte az ország nagyköveteitől, hogy tevékenyen segítsék a schengeni övezethez történő csatlakozást és az uniós igazságügyi monitoring – az úgynevezett együttműködési és...
Montenegróban egy napos – éjszakába nyúló – vita után megbukott Dritan Abazović kormánya, mivel 50 képviselő szavazott a leváltása mellett, egy pedig ellene volt, a többiek...
A Balkán-félszigeten 2019-ben indult geopolitikai folyamatok napjainkra, úgy tűnik, hogy konkrét formát öltenek. Természetesen a Nyílt Balkán (Open Balkan) kezdeményezésről beszélünk, egy Szerbiából, Albániából és Észak-...
Koszovó kész szembeszállni egy esetleges szerbiai támadással, ha a kisebbségi szerbekkel fennálló viszály fokozódása újabb fegyveres konfliktushoz vezet. Ezt Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerdán nyilatkozta a...
Öt hónapig tartó választási folyamat és a Veliki Trnovac (többségében albánok lakta) faluban tartott sokszori szavazási forduló után Szerbia új parlamentet kapott. Az új összetételű országgyűlés...
Nyári erőszakhullám söpört végig Albánián, az országot összesen négy merénylet rázkódtatta meg az utóbbi két hónapban, amelyekben hat ember vesztette életét. Egy helyi hírportál beszámolója szerint...
Lassan ipari méreteket ölt a migránsok csempészése Szerbiában. A szerbiai embercsempészek nem csak Magyarország, hanem Horvátország, illetve Szlovénia felé is viszik a Nyugat- Európa felé tartó...
Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy amíg Aleksandar Vučić lesz az ország elnöke, addig Szerbiában nem legalizálják a marihuánát. Sándor kettő gyakran beszél Sándor egy...
A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség a katonai (VBA) és a polgári titkosszolgálattal (BIA), valamint a belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni szolgálatával együttműködve 10 gyanúsítottal szemben indított...