Az amerikaiak szerint a daytoni szerződés nem tartalmazza az elszakadás jogát, ezért az USA cselekedni fog, ha valaki megpróbálja megváltoztatni Dayton ezen alapelemét
Egyre inkább kérdéses, hogy a három államalkotó nemzet közti egyenlő hatalommegosztáson alapuló daytoni békerendszer meddig lesz fenntartható a lélekszámbeli és gazdasági erőegyensúly megbomlása miatt
Ki is az a III. Radovan? A Szülőföld egyszerű gyermeke, akit körülményes körülmények között harminc éves korában nyugdíjaztak. Keveset dolgozott, de rendkívül sok kárt okozott
Az ügyvivő védelmi miniszter szerint a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló határozat újraaktiválására irányuló kezdeményezés az ország biztonsági helyzetének áttekintése után született
Fokozódik a helyzet Szerbiában, ahol az ellenzék tüntetést tartott a belgrádi helyhatósági választásokon észlelt szabálytalanságok miatt, a Szerbia az Erőszak Ellen ellenzéki tömörülés ugyanis leginkább ezekre...
Lord Voldemort, született Tom Rowle Denem, angol eredetiben: Tom Marvolo Riddle, az egyik legnagyobb gonosztevő a Harry Potter köré szőtt történetben, mégis szerb állampolgárságot kapott, pedig...
Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt még komoly, egymásnak intézett philippikákat lehetett hallani görög és török politikusok szájából. A szópárbajnak persze megvolt a maga szerepe: mindkét ország...
Zukan Helez a boszniai paramilitáris táborokról két hete adott interjúja óta folyamatosan a helyi sajtó össztüze alatt áll. A táborok léte kapcsán érdemi bizonyítékkal (egyelőre) előállni...
Bulgária megnyitotta a légterét az orosz külügyminiszter előtt, így Szergej Lavrov részt vehet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Külügyminiszteri Tanácsának szkopjei ülésén. Erről Oroszország...
Zukan Helez boszniai védelmi miniszter az N1 Bosna televízió Pressing című műsorban adott nyilatkozatában részletesen beszámolt arról, hogy ő maga akarta megakadályozni dr. Sticz László vezérőrnagy...
A szerb külügyminisztérium bejelentette, hogy a diplomáciai-konzuli kapcsolatokat szabályozó Bécsi Egyezmény 9. cikkelyével összhangban Szerbia persona non gratának nyilvánította Horvátország belgrádi nagykövetségének első titkárát, Hrvoje Šnajdert....
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pristinai látogatása során kijelentette, hogy a NATO támogatja a Koszovó és Szerbia közötti párbeszédet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a...
Csütörtökön, november 16-án, Horvátország volt az európai körutazásra indult Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a harmadik állomása. Ennek folyamán Michel a tagállamok vezetőivel konzultál annak...
Az Iráni Iszlám Köztársaság szarajevói nagykövete hosszabb terjedelmű interjút adott a legolvasottabb boszniai hírportálnak számító Klix.ba-nak. A riportban a nagykövet a két ország kapcsolatának elemzése mellett...
Andrej Plenković a kormánytagokkal folytatott konzultáció után, hétfőn a kora délutáni órákban bejelentette, hogy Mario Banožić leváltott védelmi minisztert Ivan Anušić, eddigi Eszék-Baranya megyei főispán követi...
Csökkentek Izrael kijutási esélyei az Európa Bajnokságra, miután vasárnap (november 12-én) 1-0-ra elveszítette a Koszovóval lejátszott mérkőzését, amelyet a Hamász október 7-i véres akciói miatt halasztottak...
A KFOR a megnövekedett jelenlétet az észak-koszovói feszültség fokozódásával magyarázza, miután május végén szerb tüntetők Zvečanban rátámadtak a KFOR-erőkre, szeptember végén pedig Banjskában fegyveres összetűzés alakult...
Szerbiára fényes jövő vár, legalább is ezt jósolta a vasárnapi első kampánygyűlésén a szerb elnök. Mint azt korábban a BALK feltételezte: Vučić „veszi magára a munka...
A tekintélyes és sokak által olvasott New York Review of Books legfrissebb (nov. 2.) számában Timothy Garton Ash, a 33 évvel ezelőtti közép-európai forradalmak híres krónikása,...